27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

A Slaps and Beans 2 is demót kapott

A Steam Next Festen a következő Bud Spencer – Terence Hill játékot is ki lehet próbálni.

Írta: GeryG

Ma elrajtolt végre a Steam Next Fest, ahol százával várják a játékosokat a demók és próbaverziók. Ennek keretében a 2021-ben bejelentett Slaps and Beans 2 is kapott egy demót, amelyben belekóstolhatunk a második hivatalos Bud Spencer – Terence Hill játékba.

A fejlesztő Trinity Team azt ígéri, hogy a népszerű duó legjobb filmjein alapuló, de teljesen egyedi történetet kapunk. Ez tele lesz utalásokkal és a filmekre épülő poénokkal, ismerős szófordulatokkal és persze ismerős helyszínekkel és kópékkal. Mindezt ráadásul magyar feliratokkal is élvezhetjük majd.

A demóban mindjárt kooperatív módot is kapunk, hiszen ez az egész játék lényege, hogy egy barátunk oldalán osszuk a pofonokat. A kipróbálható verzió a játék ötödik fejezetét mutatja meg, amely Chinatownban kezdődik. Kedvenceink épp rendőrként érkeznek meg ide és két alvilági bandával kell leszámolniuk.

A Slaps and Beans 2 PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre készül. A megjelenésére szeptember 22-én kerülhet sor.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Slaps and Beans 2

Platform:

Fejlesztő: Trinity Team

Kiadó: Buddy Productions

Megjelenés:
2023. szeptember 22. PC, PS4, PS5, X1, XSX, Switch
2024. november 21. iOS, Android

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!