Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Quantic Dream eddig elsősorban stúdióként vonult be a videojátékos történelembe, de idén nyáron kiadóként is megpróbálkozik. Ők karolták fel néhány éve a Parallel Studio készülő túlélő-kalandjátékát, az Under the Wavest, amelyhez már a tavalyi gamescomon is volt szerencsénk.
Az idein is jelen van a játék, ami azért is fontos, mert a premiertől már csak egy hét választ el minket. Éppen ezért a gamescomról érkezett vadonatúj előzetes is elég fontos, elsősorban inkább a hangulat megteremtése miatt. Ebben pedig elég jól muzsikál.
A történet egy családi tragédián frissen átesett búvárról szól, aki maga kéri, hogy a tenger fenekére költöztessék egy küldetésre, ahol teljesen egyedül lehet a gondolataival. Illetve mégsem teljesen egyedül, mivel rádión tudja tartani a kapcsolatot másokkal. A tenger fenekén azonban a magány olyan dolgokat is előcsalhat, amire nem is gondolnánk.
Az Under the Waves új elsősorban nem is a látottakkal, mint inkább a közben hallható telefonbeszélgetéssel árul el rengeteget a történetről és a főhősről, Stanről. Már most sejteni lehet, hogy milyen trauma kergette őt az óceán mélyére, de azt még csak találgatni lehet, hogy mi lesz a sztori vége.
Az Under the Waves augusztus 29-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series x/S-re és Xbox One-ra.