25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Várható megjelenések – 2024. július

A hónapot a Flintlock és a Once Human viheti el.

Írta: GeryG

Várható megjelenések – 2024. július

Dübörög a nyár, odakint kánikula van, elég tíz percet a napon tölteni és már oda is kozmáltunk. Ilyen időben lehet, hogy jobb inkább a hűvös lakásban maradni (már akinek hűvös…) és körülnézni, hogy mivel lehet játszani. Sajnos a nyár videojátékos szempontból többnyire uborkaszezon szokott lenni, nincs ez másképp idén sem. De még így is, az alábbi listán találtok szép számmal újdonságokat, csak épp az igazán nagy címek nem mostanában fognak megjelenni.

A hónapot mindjárt egy nagy múltú franchise egyik új DLC-jével nyithatjuk, a Final Fantasy XIV: Dawntrailer július 2-án érkezik. Egy héttel később, július 9-én érkezik az egyébként egész ígéretes Once Human, amely ráadásul ingyenes is lesz!

A hónap talán legmókásabb akciójátéka, az Anger Foot július 11-én várható. Pár nappal később, július 15-én pedig konzolokra is megérkezik a Darkest Dungeon II. Az Avatar: Frontiers of Pandora július 16-án kapja meg a The Sky Breaker kiegészítőjét.

A hónap talán legnagyobb új címe a Flintlock: The Siege of Dawn, amely július 18-án jelenik majd meg. De a hónap utolsó napjaira is marad pár érdekesség. Július 23-án debütál az F1 Manager 2024.

Két napra rá, július 25-én az Earth Defense Force 6 várható, míg a hónap legutolsó napján a Csendes-óceán mélyére merülhetünk majd a Silent Depth 2: Pacific tengeralattjáró-szimulátorban.

PC

címdátum
1 to 1 humanoid edible toysjúlius 25.
4 in a rowjúlius 03.
8 Days of Schooljúlius 26.
100 Dogsjúlius 14.
100 Hiddensaursjúlius 01.
666: El dia del portaljúlius 04.
Abnormal1999: Sector 49július 18.
Abyssaljúlius 26.
Adventure in the Dungeonjúlius 12.
Aerial_Knight's We Never Yieldjúlius 16.
A Few Days With: Tiffanyjúlius 19.
Age of Goblinsjúlius 24.
Airlock Arena: The Game That Sucksjúlius 15.
Aisuru Tsuma no Netorase Houkokujúlius 26.
Alerta Rojajúlius 04.
AL QMRAH RESTAURANTjúlius 12.
Ancient Sacrificejúlius 02.
Anders: The Dark Coastjúlius 23.
Anger Footjúlius 11.
Another Realmjúlius 31.
Ant Keeping Simulatorjúlius 29.
Apartment No 129július 29.
Apple Clickerjúlius 01.
Aquariojúlius 31.
Arderico's Journeyjúlius 16.
Arranger: A Role-Puzzling Adventurejúlius 25.
Artisan TDjúlius 22.
Astral Oozejúlius 31.
Astro Linkjúlius 25.
Asylum Nightmaresjúlius 01.
Atonia: Netorare Annalsjúlius 11.
Avatar: Frontiers of Pandora - The Sky Breakerjúlius 16.
Avian Enigmajúlius 30.
A Whisper in the Twilight: Chapter Twojúlius 18.
B-Project: Ryuusei Fantasiajúlius 15.
BACKROOMS THE COMPANYjúlius 05.
Back To Home (Teo Georgiev)július 12.
Bad Mechanicjúlius 29.
Banana Catjúlius 07.
Banana Extremejúlius 08.
Bananamanajúlius 05.
Baradroid - A Gay Visual Noveljúlius 31.
Battle of Goddessjúlius 31.
Battleships Collide: Space Shooterjúlius 30.
Bazaar Simulator Prologuejúlius 08.
Bella Wants Bloodjúlius 24.
Benefitshipjúlius 31.
Berry Hunt Survivorsjúlius 31.
Beyond the Portal: Island's Salvationjúlius 04.
Billy Saves the Worldjúlius 31.
Bioframe: Outpostjúlius 16.
Blind Date Strategy: Baby, Don't Choose Me Againjúlius 11.
BLOWFLY2: OVERLIMITjúlius 17.
Blue Valkyriejúlius 04.
Bo: Path of the Teal Lotusjúlius 18.
Box Clickerjúlius 08.
Box Dogjúlius 01.
Boyce the Voicejúlius 31.
Brazen Blazejúlius 18.
Breachwayjúlius 31.
Breaking Bricksjúlius 10.
Breakthroughjúlius 05.
Broccolijúlius 14.
Broken Lensjúlius 22.
BROKEN TAPEjúlius 31.
Bunny Alice in Wonderlandjúlius 30.
Burger Kombatjúlius 04.
Burkina Faso: Radical Insurgencyjúlius 09.
Burning Skies Arcadejúlius 11.
Butanooo! Simulatorjúlius 08.
Cake Platformerjúlius 11.
Calmed by the Dark Shin Neonjúlius 09.
CapitalismCraftjúlius 26.
Captain Contraption's Chocolate Factoryjúlius 17.
Carnal Contractjúlius 31.
Cart To The Endjúlius 19.
Castaway Souljúlius 05.
CAT'S DREAMjúlius 04.
Cataclismojúlius 16.
CBO TDjúlius 25.
Chaos Magusjúlius 31.
Chibi Rebootjúlius 07.
CHROMA+ELEKTRONjúlius 16.
Chronicles Of Errodeanjúlius 31.
Chrono Club - Race Against Timejúlius 12.
Chupacabra Huntjúlius 05.
CLICKOLDINGjúlius 16.
CloudStudyjúlius 05.
Cluminatijúlius 12.
Cockjúlius 31.
Coconutjúlius 08.
Colessium Enigmajúlius 12.
Color Fearjúlius 18.
Color Splash: Horsesjúlius 10.
Conflict 2: Blitzjúlius 31.
Conquest Reforgedjúlius 01.
CONSCRIPTjúlius 23.
Corrupted Spiritsjúlius 31.
Corsair's Madnessjúlius 31.
Corvos Dynastyjúlius 19.
Cosmic Pebblejúlius 24.
Countless Armyjúlius 17.
Cowboys vs Monstersjúlius 29.
Crazy Captain Cannon - Mission: Billionaire Busterjúlius 31.
Criminal Attractionjúlius 26.
Crimson Asylumjúlius 12.
CrocApoca!! Crocodile maiden at the End of the Worldjúlius 31.
Croissantjúlius 08.
CROPS!július 31.
CrossOver: Roll For Initiativejúlius 31.
Crypto Skoof Tycoonjúlius 12.
Cucumberjúlius 31.
Cursed Betjúlius 12.
Cute Suika: Big Watermelonjúlius 31.
Cut The Birchjúlius 23.
DAISY THE SWIMMERjúlius 22.
Dark Old Sun II: Unspacejúlius 18.
Deadly Fightjúlius 02.
Decopins2július 31.
Dessert Storm Girlsjúlius 12.
Dice Player One: Trailerjúlius 13.
Dice Upjúlius 15.
Dogsjúlius 01.
DOKODAjúlius 12.
Doomsday (forgetmenotdevs)július 31.
Doomsday cyclejúlius 30.
Douga de Kiku Anou Kyoku de Rhythm Gamejúlius 24.
DOUGH: A Crime Strategy RPGjúlius 26.
Down the shaftjúlius 31.
Dragon Chronicles: Black Tearsjúlius 31.
Dread Weightjúlius 29.
Dreamsweeperjúlius 24.
Drinks Down Underjúlius 01.
Drive Me Crazyjúlius 02.
Drug Dealer Sim: Street Hustlejúlius 22.
Drug Lord Tycoonjúlius 31.
Ducks (The Duck Company)július 03.
Dungeon Diversjúlius 31.
Dungeon Infinity Createjúlius 19.
Dungeon Jinroujúlius 12.
Dungeon of Erotic Master Plusjúlius 24.
Dungeons of Hinterbergjúlius 18.
Earl vs. the Mutantsjúlius 18.
Earth Defense Force 6július 25.
Ecchi na Onee-chan ga, Kasshoku Kyonyuu no Succubus Datta Ken 3július 26.
Echoes from Another World: A Thousand Snow Songsjúlius 31.
ELEVATEjúlius 04.
Emberdriftjúlius 31.
Ember Pointjúlius 13.
Emiko's Pledge 4július 26.
Encounters: Music Storiesjúlius 17.
Endless Desert TDjúlius 31.
Envelopejúlius 12.
Erlkingjúlius 22.
Escape DuckZ!július 04.
Escape from Ever After: Onboardingjúlius 19.
Escape Room: Bank Robbery Gone Wrongjúlius 17.
Escapism Ltd.július 31.
Eternal Escape: castle of shadowsjúlius 11.
etejúlius 23.
Eve of Calamityjúlius 23.
EvilvEviljúlius 16.
Exophobiajúlius 23.
Exploding Pandasjúlius 31.
Extirpatejúlius 30.
Extreme Jumpjúlius 01.
Factory Islandsjúlius 12.
Fairy Massage: Litejúlius 25.
Fallen Leafjúlius 14.
Falling Mountainsjúlius 24.
Farmageddon: Undeadjúlius 21.
Farm Frontierjúlius 31.
Faye Fallingjúlius 11.
Feed Da Kingjúlius 08.
Feedjúlius 24.
Femdom Game World: Auntjúlius 17.
Final Fantasy XIV: Dawntrailjúlius 02.
Finding Moseyjúlius 25.
Fingertip Battlefieldjúlius 09.
Firepower Forgejúlius 22.
First Person Staplerjúlius 18.
Fish Idle 2július 25.
fishTDXjúlius 31.
Five Gods of Kung Fujúlius 31.
Five Nights At PT's IIjúlius 22.
Flint's Hintsjúlius 26.
Flintlock: The Siege of Dawnjúlius 18.
Flockjúlius 16.
Flowstone Sagajúlius 31.
Football Referee Simulatorjúlius 31.
Forgotten Minesjúlius 23.
Fresh Milk For Marsjúlius 31.
Fruit: Chain Effectjúlius 12.
Fruit Slice by Motion Capturejúlius 30.
Fruitsjúlius 04.
Fuel Station: Drive & Pumpingjúlius 31.
Full Heartbeatjúlius 13.
Furry Angel Take Injúlius 31.
Fuse The Bombjúlius 08.
GachaPon!július 15.
Galactic Infernojúlius 01.
Galactic Strikerjúlius 01.
Galactic Tennisjúlius 01.
Galactivorejúlius 15.
Galaia: Above the cloudsjúlius 18.
Galaxy Too Farjúlius 22.
Garden Warfare: Crab Invasionjúlius 05.
Gear Of Timejúlius 31.
Gestalt: Steam & Cinderjúlius 16.
Get To The Gatejúlius 21.
Get To The Topjúlius 10.
Ghost firejúlius 15.
Giraffejúlius 04.
Goblin Auto Club Managerjúlius 26.
Gobs and Godsjúlius 19.
GoKaDujúlius 26.
Golf Around! Litejúlius 01.
GOOOALjúlius 31.
Governor of the Westjúlius 12.
Grapple Gunnersjúlius 15.
Great Feats of Ancient Rus: Defenders of the Homelandjúlius 31.
Guanlan Magicjúlius 31.
Gym Nightsjúlius 31.
Hadarotjúlius 29.
Hadley's Run: A Starship Sagajúlius 30.
Hamster Combatjúlius 11.
Happy Sheepiesjúlius 08.
Harmonis: the hand-made kingdomsjúlius 31.
Harvest Daysjúlius 25.
Hate Me Notjúlius 19.
Haunted Propertyjúlius 29.
Haunted Recordjúlius 23.
Heart Heroes: Wolf Knightjúlius 15.
Heart Of The Abyssjúlius 31.
Heffelfingerjúlius 12.
Heirsjúlius 31.
Hentai Aim Puzzlejúlius 16.
Hentai Puzzle : Girlsjúlius 12.
Hentai Tales: Uninhabited Islandjúlius 12.
Hexalertjúlius 05.
Hexpirejúlius 11.
Hirocato - The Delivery Herojúlius 31.
HITM3július 11.
Holidaysjúlius 12.
Honey Peach Clickerjúlius 05.
Hookah Hazejúlius 11.
Horny Suika: Wet Watermelonjúlius 31.
Horticularjúlius 11.
Hot Bloodjúlius 02.
Hot Lap Racingjúlius 16.
House of Golf 2július 25.
House of Horrorsjúlius 30.
How to turn a Cherry tree spirit into an idoljúlius 02.
Humanoidjúlius 28.
Humayjúlius 25.
Hypothetimaniajúlius 17.
Idle Kitties Onlinejúlius 18.
Idle Run Ayajúlius 31.
Inevitable Lightjúlius 15.
Infinity Blasterjúlius 12.
Innerchild VRjúlius 04.
Inn Tycoon: Prologuejúlius 12.
Intergalacto-1július 16.
Iron Diamondjúlius 25.
Island Party Chaosjúlius 22.
Jade of Gensokyojúlius 31.
JDM: Rise of the Scorpionjúlius 18.
Joy Life 4július 26.
Just Walkjúlius 01.
KAKU: Ancient Sealjúlius 12.
Katahame Tousatsu Nikki 2július 26.
Kevurah Horror Talejúlius 12.
Kingdom, Dungeon, and Herojúlius 01.
Kingdom Rush 5: Alliancejúlius 25.
Kiopioke!július 18.
Kiteboardingjúlius 31.
Kitten's Wardrobejúlius 15.
Kittens & Coffeejúlius 19.
Knightessjúlius 12.
Knock on the Coffin lid: Prologjúlius 31.
KOKORONULLjúlius 31.
Koverpark Haunted Subwayjúlius 12.
Kubits Galleryjúlius 08.
Kunitsu-Gami: Path of the Goddessjúlius 19.
KUNKUN Leaguejúlius 31.
Ladder it Up!július 01.
Last victim. House of Fearjúlius 09.
Let's Minesweeperjúlius 22.
Let's take a bath with Purin 2július 11.
Life as a Lichjúlius 31.
Life is not Autojúlius 31.
Lift: The Last Days of The Westwindjúlius 01.
Lift Attendantjúlius 31.
Lilim wants to Lv upjúlius 31.
Lilja and Natsuka Painting Liesjúlius 24.
Liminal Voidjúlius 16.
Linkitojúlius 23.
Links Quartzjúlius 25.
Litha and the Sunhousejúlius 10.
Locally Sourced Anthology I: A Space Atlasjúlius 31.
Luminusjúlius 20.
LustRunner 3069: Tokyo Crisisjúlius 12.
Machi Korojúlius 04.
Magical Delicacyjúlius 16.
Mahjong Souljúlius 23.
Mandela Syndromejúlius 25.
Mango 64július 08.
Man I Just Wanna Go Homejúlius 31.
Maxwell's puzzling demonjúlius 31.
Meadow Assaultjúlius 05.
Mechanophagiajúlius 31.
Mehjúlius 03.
Meifumadojúlius 18.
Meiro Masterjúlius 23.
Meme Mayhemjúlius 31.
Mercenaries of Warjúlius 01.
MetaCard2július 26.
Metal Slug: Awakeningjúlius 18.
Midnight Ramenjúlius 23.
Milkshake!július 31.
Minds Beneath Usjúlius 31.
Mini-Market Simulator VRjúlius 15.
Mirth Melodyjúlius 31.
Mnemonicjúlius 08.
Mob Traderjúlius 05.
Moenjúlius 12.
MonConjúlius 11.
Motel Manager Simulatorjúlius 31.
Moth Planetjúlius 26.
Motorbike Simulator MX Drivingjúlius 10.
Mounted Warjúlius 08.
MouseVenturesjúlius 12.
Mugen no Sakurajúlius 26.
Multiplayer RPGjúlius 03.
Mycelium (Cellar Bog)július 31.
My Corp Cargo Simulator: Prologuejúlius 16.
My Girlfriendsjúlius 19.
Mysterious Voyagejúlius 31.
Nakamers: La huidajúlius 31.
Neko-nin exHeart SPIN!július 15.
NIGHTGHASTjúlius 31.
Nine Nights: Prologuejúlius 31.
NINJA KATO 4július 31.
Ninja Slayer: Neo-Saitama in Flamesjúlius 23.
Nobody Wants to Diejúlius 17.
Normal Daysjúlius 31.
NoteCaptorjúlius 15.
Nukikore vol.62július 26.
Number Fieldsjúlius 31.
Object Ward.július 12.
Odd Nightjúlius 15.
Once Humanjúlius 09.
One more!július 31.
Only Up: SKIBIDI TOGETHERjúlius 12.
On Trackjúlius 31.
Orbitjúlius 31.
Ore no Yome VRjúlius 31.
Orion Defensejúlius 31.
Ova Magicajúlius 23.
Over Clockjúlius 01.
Pad of Timejúlius 22.
Parfait Remakejúlius 19.
PATHOGEN Xjúlius 12.
Pedro and Sofia's Nuclear Winterjúlius 26.
Peter's Journeyjúlius 31.
Pickup Trash Simulator Remasteredjúlius 15.
Pierrot a la Modejúlius 19.
Pig Knightjúlius 08.
Pirate Kingjúlius 11.
Pixel Car Racing: Blocky Crashjúlius 21.
Pizzeriajúlius 08.
Poolroomsjúlius 05.
Poopjúlius 04.
Porta-Towerjúlius 23.
Power of Petanquejúlius 31.
Power Solenoidjúlius 09.
PowerWash Simulator: Alice's Adventure Special Packjúlius 02.
Princess Maker 2 Regenerationjúlius 11.
Prison of Nightmarejúlius 31.
Project: Stellar Girlsjúlius 24.
Project Evolvejúlius 31.
Project Midgardjúlius 17.
Prospector: The First Contractjúlius 31.
Prune & Milojúlius 11.
PSEUDOKUjúlius 14.
Pug and Seekjúlius 31.
Pukejúlius 13.
Put it herejúlius 31.
Qazaq: Son of the Sunjúlius 31.
Questboundjúlius 08.
Q~J-civILiZaTiOn-Sjúlius 31.
RAWMEN: Food Fighter Arenajúlius 23.
Realms of Arcanajúlius 01.
Relentless Frontierjúlius 17.
Resop Paz Yandere True ( R-pyt )július 17.
Retaliatejúlius 15.
Retirement Home Tower Defensejúlius 29.
Rev'd Up Racingjúlius 15.
Revloadjúlius 15.
Riddle Towerjúlius 22.
RINBOjúlius 25.
Riviera: The Promised Land Remasterjúlius 17.
Rock Paper Scissors ULTIMATEjúlius 25.
Rod Rolljúlius 31.
Rogue Bot Adventurejúlius 31.
Rollzjúlius 19.
Royal Card Clashjúlius 10.
RPM - Road Punk Mayhemjúlius 17.
Run, Run at Marathon!július 02.
Rune Coliseumjúlius 31.
Ruzar - The Dark Stonesjúlius 26.
Saikyo Robotsjúlius 22.
Sailistjúlius 31.
Saimin Shamejúlius 26.
Sawara Retai Watashi no Kaikan Denshajúlius 26.
Scent of Greedjúlius 30.
SCHiMjúlius 18.
Secret Enemy : Cosmic fightingjúlius 31.
Secret Love (Kari)július 26.
Secrets of Magoniajúlius 31.
Seeing Thingsjúlius 31.
Select Obligejúlius 26.
Sellsword Sagajúlius 31.
Shadow Fallsjúlius 31.
Shadow of Pharosjúlius 19.
SHADOW PUPPETjúlius 05.
Shahmaranjúlius 19.
Shark Coin Partyjúlius 31.
She Could Fly: Documentary Escape Gamejúlius 12.
Shimotsuke Noyakatajúlius 31.
Shoot to Shootjúlius 15.
Short Adventurejúlius 12.
Silent Depth 2: Pacificjúlius 31.
Silent Threatjúlius 30.
Silverpine Creekjúlius 24.
siMarket Supermarket Simulatorjúlius 12.
Sir Quest and the Temple of Apollojúlius 04.
Sky Jumpingjúlius 15.
Slap Thatjúlius 19.
Slice Of Agesjúlius 04.
Sliderjúlius 24.
Sliding Bearsjúlius 08.
Snaketris: Rescue 'em alljúlius 31.
Solitar: Retro Picksjúlius 12.
Songs Of Deathjúlius 30.
Soundsaberjúlius 31.
Space Dropjúlius 12.
Space Order Minejúlius 15.
Space Willjúlius 16.
Spell Boyjúlius 09.
Spotlessjúlius 12.
Sprite's Honor!július 31.
Squared Adventurejúlius 31.
Star Beadsjúlius 03.
Start Runningjúlius 08.
State of Matterjúlius 18.
State Your Businessjúlius 17.
Station Zetajúlius 16.
Steel Warriorjúlius 02.
StellarPlansjúlius 17.
StockSimjúlius 11.
Stolen Memories IIjúlius 24.
Street Wise: A Teenager's Storyjúlius 30.
STRETCHER MENjúlius 31.
Strider-Xjúlius 31.
Strike Zerojúlius 26.
Sugoi Adventure! DragonSlayerjúlius 19.
Suite 1303július 31.
Summon: Joint escapejúlius 31.
Super Dark Deceptionjúlius 12.
Supernatural Rules Suppress Ghostsjúlius 14.
Supernaturaljúlius 15.
Super Power Manjúlius 01.
Super profitable online game simulatorjúlius 18.
Superscoutjúlius 18.
SurvivalScapejúlius 31.
Swarm 2július 18.
Sweet Home 2: Look and Findjúlius 12.
Sword of Convallaria: For This World of Peacejúlius 31.
SysOps Sagajúlius 31.
TACTICAL BANDITSjúlius 25.
Tactishiajúlius 01.
Tank Factory Simulatorjúlius 29.
Taxi Rushjúlius 19.
Technoblade The Quest Of L'Manburgjúlius 01.
Templar 2július 02.
Temple Crawlerjúlius 31.
terminal connectionjúlius 15.
Terrestrialjúlius 31.
Thebesjúlius 31.
The Broken Republicjúlius 31.
The city of eyes and the girl in dreamlandjúlius 31.
The Concentration of Lustjúlius 12.
The Dark Cavejúlius 15.
The Dawning Clocks of Time Remakejúlius 31.
The Dragonhoodjúlius 12.
The Ensignjúlius 31.
The Expansion of Lizardology - Blue Blood and Pointed Earsjúlius 24.
The Fall of Aether Stationjúlius 25.
The First Descendantjúlius 02.
The Garden Pathjúlius 30.
The Ghost and the Golemjúlius 31.
The Gravity Tricksterjúlius 31.
The Great Couturierjúlius 04.
The Hamsterjúlius 31.
The Happy Balljúlius 02.
The Heightsjúlius 04.
The Last Vampire Hunterjúlius 25.
The Old Gentlemanjúlius 11.
The old man and his catjúlius 31.
The Operatorjúlius 31.
The Quantum Conflictjúlius 31.
The Sacred Acornjúlius 16.
The Sims 4: Lovestruckjúlius 25.
The Slayer:Rebirthjúlius 31.
The Star Named EOSjúlius 23.
The Tunnels of Saint Mercy Roadjúlius 16.
The Untold Legends: Baba Yagajúlius 19.
The Wine Hunt: Aim Fidelityjúlius 11.
They Came From Venusjúlius 21.
Thought Experiment Simulatorjúlius 23.
Thou Shalt Not Killjúlius 31.
Time Is Honeyjúlius 31.
TimeLabjúlius 31.
Time Re:Questjúlius 10.
Time Turnedjúlius 31.
Tiny Archers VRjúlius 31.
Tokyo Coffee: Grinding in the Pandemicjúlius 31.
Top-G: Battle Of The Matrixjúlius 25.
Towerful Defense: A Rogue TDjúlius 29.
Tower of Dreamsjúlius 31.
Tower of the abyssjúlius 30.
Transit Loopjúlius 19.
Trapazejúlius 25.
Treasure Hunter: Idle RPGjúlius 31.
Treasure Journeyjúlius 15.
Ultimate Jigsaw Puzzle Challengejúlius 31.
Ultimate Zombie Defense 2július 26.
Umichan Sentoryujúlius 26.
UnderKingdomjúlius 31.
Unknown Presencejúlius 18.
Vampire Therapistjúlius 18.
Vanilla Brulee & The Rose Banditjúlius 30.
Vantageousjúlius 15.
Vayjúlius 31.
Vectic: Boostedjúlius 18.
Veritusjúlius 22.
Villienville: Echoes of Deceptionjúlius 31.
Void Reaperjúlius 05.
Voragojúlius 01.
Warden of Timejúlius 31.
Was God Birthed!?július 07.
Wastelanderjúlius 12.
Watermelonjúlius 04.
WEEBjúlius 01.
Weko The Mask Gathererjúlius 26.
Weyrdletsjúlius 23.
Whisper Forestjúlius 31.
Whistling Watersjúlius 31.
Wings of Seduction : Bust 'em out!július 19.
Within: Hannah's Journeyjúlius 12.
Wonder Worldjúlius 18.
Woohoo!július 24.
Wuilsafejúlius 31.
Yaoling: Mythical Journeyjúlius 16.
Yori Zoi Deliveryjúlius 31.
You Have To Climb Outjúlius 15.
You know my name?július 31.
Young Detectives: Animalsjúlius 31.
Young Detectives: Farmjúlius 31.
Young Detectives: Holidaysjúlius 25.
Young Detectives:Schooljúlius 31.
Young Detectives: Spacejúlius 31.
You Want to Watch the World Burnjúlius 31.
Zefyr: Prologuejúlius 22.
Zenless Zone Zerojúlius 04.
Zero Divisionjúlius 12.
Zombie Death Dayjúlius 31.
Zombie Raid (RedDotStudio)július 12.
Zombie Treasure Landjúlius 16.
Zombie War:New Worldjúlius 08.

PlayStation 5

címdátum
Agatha Christie: The ABC Murdersjúlius 19.
Arranger: A Role-Puzzling Adventurejúlius 25.
Asphalt Legends Unitejúlius 31.
Avatar: Frontiers of Pandora - The Sky Breakerjúlius 16.
Bitmap Bureau Collectionjúlius 30.
Bleak Faith: Forsakenjúlius 05.
Bo: Path of the Teal Lotusjúlius 18.
CONSCRIPTjúlius 23.
Cyber Citizen Shockman Zerojúlius 05.
Darkest Dungeon IIjúlius 15.
Deadlinkjúlius 30.
Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba - Sweep the Board!július 16.
Disaster Bandjúlius 11.
Disgaea 7 Completejúlius 25.
Earth Defense Force 6július 25.
EA Sports College Football 25július 19.
EvilvEviljúlius 16.
Exophobiajúlius 23.
F1 Manager 2024július 23.
Fate Seeker 2július 04.
Final Fantasy XIV: Dawntrailjúlius 02.
Flintlock: The Siege of Dawnjúlius 18.
Flockjúlius 16.
Hairdresser Simulatorjúlius 25.
Harvest Daysjúlius 25.
Hot Bloodjúlius 02.
House of Golf 2július 25.
Kemco RPG Selection Vol. 12július 25.
Kunitsu-Gami: Path of the Goddessjúlius 19.
Let's Schooljúlius 16.
Lifeless Moonjúlius 09.
Naheulbeuk's Dungeon Masterjúlius 09.
Nobody Wants to Diejúlius 17.
Parasol Starsjúlius 11.
PowerWash Simulator: Alice's Adventure Special Packjúlius 02.
SCHiMjúlius 18.
Spin Rhythm XDjúlius 09.
SunnySidejúlius 10.
Sword and Fairy Inn 2július 31.
The First Descendantjúlius 02.
The Legend of Heroes: Trails through Daybreakjúlius 05.
The Star Named EOSjúlius 23.
Timemeltersjúlius 11.
White Day 2: The Flower That Tells Lies - Complete Editionjúlius 25.
Zenless Zone Zerojúlius 04.

PlayStation 4

címdátum
Asphalt Legends Unitejúlius 31.
CONSCRIPTjúlius 23.
Cyber Citizen Shockman Zerojúlius 05.
Darkest Dungeon IIjúlius 15.
Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba - Sweep the Board!július 16.
Disgaea 7 Completejúlius 25.
Earth Defense Force 6július 25.
Exophobiajúlius 23.
F1 Manager 2024július 23.
Final Fantasy XIV: Dawntrailjúlius 02.
Flockjúlius 16.
Harvest Daysjúlius 25.
Hot Bloodjúlius 02.
Kemco RPG Selection Vol. 12július 25.
Let's Schooljúlius 16.
Ogre Talejúlius 11.
Over Horizon X Steel Empirejúlius 18.
Powerful Pro Baseball 2024-2025július 18.
PowerWash Simulator: Alice's Adventure Special Packjúlius 02.
SCHiMjúlius 18.
Spin Rhythm XDjúlius 09.
SunnySidejúlius 10.
Sword and Fairy Inn 2július 31.
The First Descendantjúlius 02.
The Legend of Heroes: Trails through Daybreakjúlius 05.
The Sims 4: Lovestruckjúlius 25.

Xbox Series X/S

címdátum
Agatha Christie: The ABC Murdersjúlius 04.
Asphalt Legends Unitejúlius 31.
Avatar: Frontiers of Pandora - The Sky Breakerjúlius 16.
Bleak Faith: Forsakenjúlius 05.
Bo: Path of the Teal Lotusjúlius 18.
CONSCRIPTjúlius 23.
Cyber Citizen Shockman Zerojúlius 05.
Deadlinkjúlius 30.
Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba - Sweep the Board!július 16.
Disaster Bandjúlius 11.
Dungeons of Hinterbergjúlius 18.
EA Sports College Football 25július 19.
Epic Astro Storyjúlius 04.
EvilvEviljúlius 16.
Exophobiajúlius 23.
F1 Manager 2024július 23.
Final Fantasy XIV: Dawntrailjúlius 02.
Flintlock: The Siege of Dawnjúlius 18.
Flockjúlius 16.
Hairdresser Simulatorjúlius 25.
Harvest Daysjúlius 25.
Home Run Highjúlius 04.
House of Golf 2július 25.
Kunitsu-Gami: Path of the Goddessjúlius 19.
Let's Schooljúlius 16.
Lifeless Moonjúlius 09.
Magical Delicacyjúlius 16.
Naheulbeuk's Dungeon Masterjúlius 09.
Nobody Wants to Diejúlius 17.
Ogre Talejúlius 11.
Parasol Starsjúlius 11.
PowerWash Simulator: Alice's Adventure Special Packjúlius 02.
Roots of Pachajúlius 31.
SCHiMjúlius 18.
Scholar's Matejúlius 04.
SunnySidejúlius 10.
Sword and Fairy Inn 2július 31.
The First Descendantjúlius 02.
The Sims 4: Lovestruckjúlius 25.
The Star Named EOSjúlius 23.

Xbox One

címdátum
Asphalt Legends Unitejúlius 31.
CONSCRIPTjúlius 23.
Cyber Citizen Shockman Zerojúlius 05.
Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba - Sweep the Board!július 16.
Dragon Bobby - The Story of a Lifejúlius 19.
Epic Astro Storyjúlius 04.
F1 Manager 2024július 23.
Flockjúlius 16.
Harvest Daysjúlius 25.
Home Run Highjúlius 04.
Kunitsu-Gami: Path of the Goddessjúlius 19.
Let's Schooljúlius 16.
Lifeless Moonjúlius 09.
Magical Delicacyjúlius 16.
Ogre Talejúlius 11.
Paper.io 2július 05.
Paper Flight - Relic Hunterjúlius 26.
Parasol Starsjúlius 11.
PowerWash Simulator: Alice's Adventure Special Packjúlius 02.
Retaliatejúlius 15.
Roots of Pachajúlius 31.
SCHiMjúlius 18.
Scholar's Matejúlius 04.
SunnySidejúlius 10.
Sword and Fairy Inn 2július 31.
The First Descendantjúlius 02.
The Sims 4: Lovestruckjúlius 25.

Nintendo Switch

címdátum
7'scarletjúlius 11.
Ace Combat 7: Skies Unknown Deluxe Editionjúlius 11.
Air Hockey: Casual Table Arcadejúlius 04.
A Lost Notejúlius 19.
Anomaly Poolsjúlius 11.
Anpanman Touch de Enjoy! AIUEO Kyoushitsu for Nintendo Switchjúlius 25.
Arranger: A Role-Puzzling Adventurejúlius 25.
Art of Glide 2július 04.
Asonde Chess ga Tsuyoku Naru! Ginsei Chess DXjúlius 18.
Asphalt Legends Unitejúlius 31.
B-Project: Ryuusei Fantasiajúlius 15.
Ballzjúlius 12.
Bitmap Bureau Collectionjúlius 30.
Bleach: Brave Soulsjúlius 11.
Bo: Path of the Teal Lotusjúlius 18.
Bouncy Chickenjúlius 05.
Brain Training!! Number Searchjúlius 04.
Brawl Arena: Arcade Shooterjúlius 11.
Cats Hidden in Cozy Placesjúlius 05.
Choose and Easy NUMBER IQ QUIZjúlius 04.
Clock Maker : My Pendulum Clockjúlius 04.
CONSCRIPTjúlius 23.
Cthulhu towerjúlius 05.
Cyber Citizen Shockman Zerojúlius 05.
Danger Stunt Drive: Extreme Racing Simulatorjúlius 11.
Darkest Dungeon II: The Binding Bladejúlius 15.
Darkest Dungeon IIjúlius 15.
Deliver Us The Moonjúlius 16.
Disaster Bandjúlius 11.
Disgaea 7 Completejúlius 25.
Dragon Saikyou Ou Zukan: Battle Colosseumjúlius 04.
DROSjúlius 12.
Editor's Helljúlius 07.
Eiyuu Densetsu: Kuro no Kiseki II - CRIMSON SiNjúlius 25.
Exophobiajúlius 23.
F1 Manager 2024július 23.
Falling Numberjúlius 13.
Fantasy Saga Frenzyjúlius 12.
Fitness Boxing feat. Hatsune Mikujúlius 12.
Food Truck Simulatorjúlius 02.
Getsuei no Kusari -Kyouran Moratorium-július 11.
Gluckjúlius 11.
Hampafe: Hamster no Sweets Puzzlejúlius 25.
Hamster Playgroundjúlius 11.
Happenlancejúlius 04.
Harvest Daysjúlius 25.
HELLPITjúlius 26.
Highway Zombie Survival - Car Apocalypsejúlius 05.
Hokkori Nou tore Nyan ko Kaiten Puzzlejúlius 04.
HoneyLandjúlius 11.
Hookah Hazejúlius 11.
Hot Bloodjúlius 02.
Hot Lap Racingjúlius 16.
Jetpack Racejúlius 06.
Kemco RPG Selection Vol. 7július 25.
Kurukuru Puzzle Narabete Sengoku Bushoujúlius 04.
Let's Schooljúlius 16.
Machi Korojúlius 04.
Magical Delicacyjúlius 16.
Magnus Trilogyjúlius 18.
Mini Golf League: Sports Simulatorjúlius 04.
Misshitsu Mystery Nichijou ni Kakusa reta Shinjitsujúlius 04.
Mistonia no Kibou - The Lost Delight -július 18.
Monument: Invasionjúlius 25.
Motto Shiritai Heianjidaijúlius 04.
Naheulbeuk's Dungeon Masterjúlius 09.
Natsuzora no Monologue ~Another Memory~július 25.
Nazo-ken Sumaato Taisakujúlius 18.
Neratte! Shatekijúlius 11.
Night Reveriejúlius 11.
Ninja Slayer: Neo-Saitama in Flamesjúlius 24.
Nintendo World Championships: NES Editionjúlius 18.
Ogre Talejúlius 11.
O Juken Quiz mini Nakama Wakejúlius 04.
Oku Dake Studyjúlius 04.
OMEGA 6: The Triangle Starsjúlius 25.
One Piece Odyssey: Deluxe Editionjúlius 26.
Ouchi de Golf Renshuu Putter Kuna~ru!július 04.
Over Horizon X Steel Empirejúlius 18.
Parasol Starsjúlius 11.
Pocket Braveryjúlius 18.
Powerful Pro Baseball 2024-2025július 18.
PowerWash Simulator: Alice's Adventure Special Packjúlius 02.
Princess Maker 2 Regenerationjúlius 11.
Project Drift Japan Challengejúlius 14.
Prune & Milojúlius 11.
Replik Survivorsjúlius 04.
Retro Battlejúlius 10.
Return to abyssjúlius 18.
Rivalia: Dungeon Raidersjúlius 18.
River Tails: Stronger Togetherjúlius 03.
RPM - Road Punk Mayhemjúlius 17.
Run for Money: The Great Missionjúlius 04.
satryn deluxejúlius 18.
SCHiMjúlius 18.
Scoop it! Goldfishjúlius 04.
Sea under the sea under the seajúlius 05.
Sengoku + Koihime X ~Otome Kenran * Sengoku Emaki~ Koujou Ke Souran Henjúlius 25.
Sengoku Koihime + Sengoku Koihime X Setjúlius 25.
Shougakusei no Uchi ni Oboetai Ei Jukugojúlius 04.
Shouwa no Joushiki O X Quizjúlius 04.
Shy Dogs Hidden Orchestrajúlius 12.
some some convenience storejúlius 25.
Speed Overflowjúlius 25.
Splatoon 3 + Expansion Passjúlius 18.
Sportitions'24július 26.
Summer Games Beach Volleyjúlius 05.
Sunlight Screamjúlius 11.
SunnySidejúlius 10.
Super Woden GP 2július 24.
Taboo Trialjúlius 04.
Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fatejúlius 17.
The Battle Cats Unite!július 02.
The Five Covensjúlius 04.
The Garden Pathjúlius 30.
The Gravity Tricksterjúlius 18.
The Legend of Heroes: Trails through Daybreakjúlius 05.
The New Denpa Menjúlius 22.
The Star Named EOSjúlius 23.
Tokyo Xanadu eX+július 25.
True Colours - A Date With Deceptionjúlius 10.
Turrican Anthology Limited Editionjúlius 25.
Uphill Stunt Driver: Extreme Racing Simulatorjúlius 04.
Vacuum Balljúlius 12.
WEJAMjúlius 11.
Wild West Tycoon Empirejúlius 02.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!