A Rebellion stúdió csapata mostanság több vasat is tart a tűzbe, avagy mondhatjuk, hogy 2025-ben nem egy, de legalább két játékkal is szeretnék letenni a névjegyüket. Ezek közül az első az e hónap elején várható Sniper Elite: Resistance, míg a másik a tavaszra datált Atomfall. Utóbbi most kapott egy közel nyolcperces játékmenet-bemutatót is.
Az alábbi videóban Anna Sambrooks foglalja nekünk össze részletesen, hogy mi minden is vár ránk az Atomfallban, miről szól a történet, milyen lesz a világ és miket csinálhatunk majd benne. Közben pedig eddig még nem látott jeleneteket nézhetünk meg a játékból. A videóból kiderül, hogy az Atomfallt kis iróniával nevezhetnénk a brit S.T.A.L.K.E.R.-nek is, hiszen öt évvel a valóban megtörténet Windscale-katasztrófa után játszódik. A helyszín az Egyesült Királyság észak-nyugati területe, ami egyfajta karanténzónaként funkcionál a játékban. És ennek megfelelően az itt élők kisebb-nagyobb csoportokba verődve tengetik hétköznapjaikat nem a legjobb körülmények közepette. A településeket katonai csoportok irányítják, de van senkiföldje is, ahol szekták és banditák élnek. És akkor még nem beszéltünk a mókásan kinéző robotokról.
A játékmenet ötvözi a túlélő játékok és a szerepjátékok klasszikus és jellegzetes vonásait, így rengeteget lootolunk majd, sok múlik a dialógusokon, illetve a cselekedeteinken is. Rajtunk múlik, hogy milyen képet alakítunk ki az ott élőkben magunkról, mint idegenről. Bőven lesz részünk harcokban, de a lőszer nem áll majd hegyekben körülöttünk. Fegyvereink sem feltétlenül lesznek a legjobb állapotban, lesznek közük lőfegyverek és közelharci fegyverek is. Ezeket fejleszteni és karbantartani is kell majd.
Az Atomfall PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül. A premier napja jelen állás szerint március 27-én virrad majd ránk.