2023 egyik legnagyobb durranása volt a Hogwarts Legacy, amelyben a népszerű varázslóvilágba csöppenhettünk oly módon, ahogy azt megelőzően még sosem. Nem csak megalkothattuk a saját kis varázslótanoncunkat, de töviről hegyire bejárhattuk a titokzatos Roxfortot és annak picit tágabb környezetét is. A játék konzolokon és PC-n is nagyot ment, de utóbbin most új korszak köszönthet be.
Érkezett ugyanis a minap egy régóta várt frissítés, amely több szempontból is izgalmas. Egyfelől picit csiszol a játék egyébként is nagyon igényes grafikáján, azon belül is a ray tracingen. Mostantól sokkal élesebb tükörképeket kapunk, illetve még több vízfelületen kapjuk meg ezeket, beleértve a tavat is. A ray tracing különböző funkcióinak még több paraméterét tudjuk állítani, így mindenki megtalálhatja a számára ideális arányt a grafika és teljesítmény között. A játék mostantól támogatja az Nvidia DLSS 4 és Ray Reconstruction technológiáit és ezzel hivatalosan is felkészült a GeForce RTX 50-es széria fogadására.
Ami viszont sokaknak ennél jóval izgalmasabb lehet, hogy a játék végre hivatalosan is megkapta a mod-támogatást. A menüben megjelent egy új menüpont a modoknak, ahonnan könnyedén letölthetjük majd őket. A készítésükhöz pedig az Epic Games Store-ból tölthetjük le az ingyenes Hogwarts Legacy Creator Kitet. Ebben új küldetéseket, dungeonöket, karaktereket, skineket és más kozmetikai kiegészítőket készíthetünk. Az elkészült modokat pedig a CurseForge-on keresztül lehet publikálásra küldeni.
A Hogwarts Legacy PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is elérhető. A most érkezett frissítés részletes leírását a hivatalos oldalon olvashatjátok.