26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Rorona Zoro az Assassin's Creedben? Népszerű színész debütál a Ubisoft játékában

Mackenyu nem csak a One Piece-ben, de a Knights of the Zodiacban és a Dragons of Wonderhatchben is megcsillogtatta már tudását.

Írta: DRKSHDW

Hamarosan itt a március, hamarosan itt az új Assassin's Creed Shadows, és a körülötte kialakult botrányok mellett kevés figyelmet fordítunk a játékkal kapcsolatos egyéb érdekességekre. Ilyen érdekeség az is, hogy a szereplőgárdában videójátékos debütálására készülő Mackenyu lesz az egyik fő segítőnk, Gennojo.

A fiatal japán-amerikai színész nem csak a japán, de az amerikai szinkronját is játssza a karakternek lefedve így két szerepet is a keleti és a nyugati közönségnek. Karaktere egy karizmatikus mellékszereplő, aki egy célpont levadászása közben találkozik Naoéval és Yasukéval. Nem csak egy küldetésre tart majd velünk, a játékosoknak lehetősége lesz hosszútávon együttműködni vele a Shinobi Leauge rendszeren keresztül, ahová majd több karaktert is tudunk toborozni a játék során.

Mackenyu egyébként már fiatal kora óta rajong a franchise-ért, elmondása szerint gyerekkorában a barátaival összeültek egymásnál és felváltva játszottak az AC-játékokkal. A lehetőségről úgy fogalmazott, „amikor hallottam, hogy az új Assassin's Creed Japánban fog játszódni, rögtön tudtam, hogy részese kell legyek ennek a projektnek.”

A Ubisoft új játéka március 20-án fog megjelenni, tehát már nem sokat kell várnunk, hogy Naoe és Yasuke bőrébe bújva Mackenyuval... akarom mondani Gennojóval az oldalunkon levadásszuk az ellenséges hadurakat.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!