26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Folytatást nem, remastert viszont kap a Days Gone

A zombis akciójáték dedikált kiadást kap PlayStation 5-re VRR-támogatással!

Írta: GeryG

Sokat kellet rá anno várni és megoszlanak róla a vélemények, hogy megérte-e. A Bend Studio zombis akciójátéka, a Days Gone 2019-ben jelent meg PlayStation 4-re, majd két évvel később PC-re is. Bár sok elemében ötletes volt, a grafikára sem lehetett panasz, a játék a Sony szemében valamiért szálka maradt. És bár a szigorú kritikák ellenére az eladások sem alakultak rosszul az évek során, a kiadó sosem adott zöld utat a rajongók és a fejlesztők által is vágyott folytatásnak.

Cserébe viszont a tegnapi State of Playen kiderült, hogy készül a Days Gone Remastered, amely tulajdonképpen a játék PlayStation 5-re szánt változata lesz. Az ígéretek szerint azon túl, hogy kicsinosítják a grafikát, kapunk néhány újdonságot is. Ilyen lesz a permadeth játékmód, ami a hardcore rajongóknak szól – ha meghalunk, a legelejéről kell kezdenünk az egész sztorit, tehát érdemes nagyon óvatosnak lenni. A speedrun mód neve elég beszédes, bár azt nem tudni, hogy milyen módon támogatja majd az iparkodó játékosokat.

A fentieken túl jelentősen kibővítik a fotó mód funkcióit, valamint a kisegítő lehetőségeket is. Szintén újdonságként megjelenik a Horde Assault játékmód is, amelyben nem lesz más dolgunk, mint minél tovább túlélni a soha el nem fogyó zombik hordáival szemben.

Az újdonságok nem csak PlayStation 5-re lesznek elérhetők. PC-n a Broken Road címre keresztelt DLC-ben kapják meg a játékosok. Aki korábban már megvette a játékot PlayStation 4-re az 10 dollár fejében upgrade-elheti majd azt az új verzióra. A Days Gone Remastered a tervek szerint valamikor idén áprilisban debütálhat.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Days Gone

Platform:

Fejlesztő: Bend Studio

Kiadó: Sony

Megjelenés:
2019. április 26. PS4
2021. május 18. PC
2025. április PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!