Az a jó a motorozásban, hogy ezernyi vállfaja van, amikből aztán szépen videojátékot lehet faragni. Na jó, valószínűleg van még sok más jó dolog is benne, de minket speciel most csak ez érdekel. Már csak azért is, mert a jó öreg Milestone stúdiója sem unja még a témát, most is több ilyen projektjük fut, az egyik például a Monster Energy Supercross 25.
Itt már a címadás is izgalmas, ugyanis a franchise 2018 óta íródó, vagyis nem olyan hosszú történelme során eddig mindig számozott epizódot kapott, és azért nem nehéz kiszámolni, hogy ezúttal nem a huszonötödik rész jön, hanem a 2023-ban megjelent Monster Energy Supercross 6 után inkább átváltottak az évszámos címadásra.
A címváltás nem véletlen, ugyanis a stúdió nem kevesebbet állít, mint az egész franchise újraindítását, de legalábbis alapos átalakítását. Erre szükség is van, mivel az eddig megjelent hat játék nem igazán váltotta meg a világot. Az új epizód például már az Unreal Engine 5-re készül, amely híresen hadilábon áll a texture streaminggel, így érdekes választás lehet egy versenyzős játékhoz, ahol állandóan gyorsan változik körülöttünk a környezet. Ugyanakkor kétségtelen, hogy cserébe pazar látványt képes a képernyőre rittyenteni, ha ügyesen bánnak vele. A készítők még elsütötték a valósághű fizika és a neurális MI hívószavakat is.
A fenti alig félperces kis videóba azért igyekeztek elég sok mindent belezsúfolni, a lényeg viszont a végére maradt: a Monster Energy Supercross 25 PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is április 10-én fog megjelenni.