Ha csak három egykori nagy legendát sorolhatunk fel a foci történelméből, akkor a legtöbben valószínűleg Puskás, Pele és Maradona hármasát vágnák rá. Persze rajtuk kívül is számos igazi ikonja volt a világ legnépszerűbb sportjának, amelynek immár három évtizede minden évben szentel egy játékot az EA Sports.
Az egykor FIFA néven futó franchise pár éve már EA Sports FC címre váltott, ennek aktuális képviselője az EA Sports FC 25. Ehhez érkezett meg a napokban a fent említett hármas argentin tagja, az isteni Diego, vagyis Diego Maradona. A futballista a FUT, vagyis a Football Ultimate Team módba került bele.
A legendás La Bombonera stadiontól a most már róla elnevezett Stadio Diego Armando Maradonáig, Diego neve összeforrt a látványos gólokkal, a megannyi trófeával és a nyers tehetséggel. A Grassroots Great játékosok olyan ikonokat ünnepelnek, akik helyi klubokból indulva hódították meg a világot – és ezt senki sem csinálta jobban, mint Maradona.

Ahhoz, hogy csapatunkban tudhassuk, március 14-ig bezárólag be kell jelentkezni a FUT-ba. Minden játékos, aki ezt megteszi, megkapja a Diego’s Dream Evolution lehetőségét – egy különleges utazást, amely Maradona legendás pályafutását idézi fel. A történet az Argentinos Juniors tehetséges tinédzserétől indul, és egészen a világklasszis, Napoli-sztárrá váló győztesig vezet.
A Diego’s Dream Evolution három egyedi fejlődési úton keresztül vezet végig Maradona karrierjén. A 77-es OVR-rel kezdődik, amely a 16 éves Diego magyarok elleni 1977-es nemzetközi debütálásának állít emléket, majd szintről szintre halad, míg el nem érjük a 89-es OVR-t – azt a formát, amellyel Maradona 1989-ben a Napoli csapatkapitányaként diadalt aratott a Stuttgart ellen az UEFA-kupa döntőjében.