Lassan véget ér a március is, de azért még az utolsó napokra is jut érdekes premier. Hogy mást ne is említsünk, a Sniper Elite szériát jegyző Rebellion ígéretes játéka, az Atomfall ma érkezett meg PC-re és konzolokra.
A játék Nagy-Britannia észak-nyugati részén játszódik és nem kicsit színezi ki a valóban megtörtént Windscale katasztrófát és még inkább annak következményeit. Ezek szerint jókora területet kellett az atomkatasztrófa után lezárni, de nem mindenki volt hajlandó elköltözni onnan. Évekkel később több frakció, csoport és szekta is itt él és tevékenykedik, többségük nem túl barátságos egymással vagy az idegenekkel. A zóna ezernyi titkot rejt, ezeket fogjuk boncolgatni a játékban, miközben felfedezzük a helyenként nagy robotokkal őrzött területeket.
Az Atomfall tehát mától érhető el, de a sajtó már korábban lehetőséget kapott, hogy kipróbálja. Élményeiket pedig pontokra fordították, amelyek a következőképp alakultak:
- Digital Spy - 100%
- GameSpew - 90%
- GamesRadar+ - 90%
- GAMINGbible - 90%
- PlayStation Universe - 90%
- Shacknews - 90%
- TrueAchievements - 90%
- Checkpoint Gaming - 85%
- DualShockers - 85%
- GINX TV - 85%
- Loot Level Chill - 85%
- SECTOR.sk - 85%
- The Games Machine - 85%
- But Why Tho? - 80%
- Creative Bloq - 80%
- Daily Star - 80%
- Dexerto - 80%
- Everyeye.it - 80%
- Finger Guns - 80%
- GamesHub - 80%
- Gamesurf - 80%
- Gaming Nexus - 80%
- GamingBolt - 80%
- GamingTrend - 80%
- IGN - 80%
- IGN Adria - 80%
- Press Start Australia - 80%
- PSX Brasil - 80%
- Push Square - 80%
- Radio Times - 80%
- TheGamer - 80%
- Twinfinite - 80%
- Vandal - 80%
- Windows Central - 80%
- Worth Playing - 80%
- Xbox Achievements - 80%
- GAMES.CH - 79%
- GameStar - 78%
- Hobby Consolas - 78%
- XboxEra - 78%
- GamePro Germany - 77%
- Ragequit.gr - 77%
- SpazioGames - 76%
- Gaming Age - 75%
- SomosXbox - 75%
- Wccftech - 75%
- COGconnected - 74%
- Tech-Gaming - 73%
- Game8 - 70%
- Gamereactor UK - 70%
- GameSpot - 70%
- IGN Deutschland - 70%
- Jeuxvideo.com - 70%
- Metro GameCentral - 70%
- MGG - 70%
- PC Games - 70%
- Stevivor - 70%
- TechRadar Gaming - 70%
- TheSixthAxis - 70%
- TheXboxHub - 70%
- CGMagazine - 65%
- Eurogamer Poland - 65%
- IGN Italia - 65%
- PC Gamer - 62%
- 4P.de - 60%
- Eurogamer - 60%
- Eurogamer Germany - 60%
- Game Rant - 60%
- Hey Poor Player - 60%
- RPG Site - 60%
- VG247 - 60%
- ZTGD - 60%
- Digital Trends - 50%
- Hardcore Gamer - 50%
Az értékeléseket elnézve az Atomfall aligha fogja kitúrni a helyéről a Sniper Elite szériát. Bár kissé vegyesek a pontszámok, azért a pozitívumok vannak döntő többségben. Abban szinte mindenki egyetért, hogy a játék nagyon jól néz ki, élmény barangolni az aprólékosan kidolgozott világban. Szintén pozitívumként emlegetik a történetvezetést, a rengeteg brit utalást, de a kisegítő lehetőségeket is. A negatívumok között viszont számos kritikában megjelenik az új „lead” rendszer, az összecsapott, félkész hatást keltő túlélő elemek, a lopakodás és az MI is. Érdekesség, hogy néhol a harcrendszer a pozitívumok, máshol viszont a negatívumok között szerepel.
Az Atomfall PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra jelent meg. A játék mától a Game Passban is elérhető.