Felpörögtek az események a magyar Primal Game Studio új játéka, a Mandragora: Whispers of the Witch Tree körül az utóbbi hetekben. A Future Game Show keretein belül kapott egy vadonatúj előzetest, majd nem sokkal később még egy jó hír érkezett: egy új demóban ismét próbálhatjuk ki a játékot még a megjelenés előtt.
A Mandragora demójában nagyjából egy órányi tartalmat kapunk. Az oktatómódban kitanulhatjuk az irányítás alapjait, majd a demo vége felé még egy boss-harcban is részt vehetünk. Korábban is volt már egy kipróbálható verzió, de azzal ellentétben itt már három karakterosztály is elérhető. A Vanguard a nehéz fegyverek mestere, a Spellbinder káoszvarázslatokkal támad, míg a Nightshade mérgekkel és tőrökkel van felfegyverkezve.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy új előzetest is kapott, amelyben kifejezetten a felszereléseink, páncéljaink és fegyvereink fejlesztése került a középpontba. Felszerelésünk összeállításakor olyan részletekre is figyelnünk kell, mint a páncélunk súlya. Minél nehezebb, annál jobban ellenáll a támadásoknak is, de cserébe annál kevesebb egyéb terhet cipelhetünk magunkkal.
A játék PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre fog megjelenni április 17-én. Az új demo egyelőre csak PC-re érhető el a Steamen keresztül.