Összeomlás (Falling Down)
Barthezz | 2008.02.18. 13:04 | kategória: filmek
Egy olyan filmről írnék, amit kisebb koromban már jónéhányszor láttam, de most felnőtt fejjel is eszembe jutott, hogy ideje lenne megnéznem.
Egyszerűen döbbenetes ez a film, ahogy bemutatja, hogyan csúszik ki egy ember lába alól fokozatosan a talaj, s egy rosszul sikerült nap folyamán - amikor semmi nem jön össze, s mintha összeesküdtek volna az ember ellen - hogyan veszíti el teljesen józan ítélőképességét és kezd őrült ámokfutásba.
Michael Douglas zseniálisat alakít a filmben, tökéletesen átjön az élettől rengeteg pofont kapott, megzakkant ember figurája.
A film egy átlagos, mindennapi közúti dugóban indul, miközben iszonyatos hőség tombol a városban. Történetünk főhőse elveszíti türelmét, s úgy dönt, autóját hátrahagyva gyalog elindul "haza". A "haza" szó alatt azonban volt felesége és kislánya házát érti, aki éppen aznap ünnepli születésnapját, s szeretné meglepni valamilyen ajándékkal. Azonban mint kiderül, mindezt nem teheti meg, hiszen bírósági határozat értelmében el van tiltva volt családjától. Hősünk a dugóban hagyott autója miatt gyalog kényszerül megtenni a távot, s útja a város egyik legszegényebb, legrosszabb közbiztonságú negyedén vezet keresztül, ahol folyamatos, sorozatos inzultusok érik, s végül teljesen elveszíti kontrollját önmaga felett, s őrült ámokfutásba kezd...
Mindez azonban úgy van megkomponálva, hogy a néző egész végig a főhős oldalán áll. Ki ne verné szét legszívesebben a külföldi bevándorló boltját, aki pofátlanul magas árakkal próbálja meg lehúzni a vásárlót, aki csupán pénzt szeretne váltani, hogy telefonálhasson? Ki ne náspángolná el legszívesbben a két suttyót, akik az utcán megtámadva az embert el akarják rabolni az aktatáskáját? Ki ne rántana legszívesebben fegyvert, s fenyegetné meg vele a bunkó, de közben az ember képébe kajánul vigyorgó eladót, akibe annyi jó érzék nem szorult, hogy 3 perccel a határidő lejárta után kiszolgálja a kért reggelit, holott bőven van még belőle a készleten? Csakhát az átlagember ilyenkor végiggondolja lehetőségeit és tetteinek következményeit, így végül magában duzzogva távozik. Mi történik azonban akkor, ha ez az átlagember valójában igencsak súlyos depresszióban szenved, s sorozatszerűen kapta az elmúlt időben az arculcsapásokat az élettől, emellett pedig a szerencsétlen véletlen következtében egy fegyverekkel telerakott táska kerül hozzá? A film ezt a helyzetet mutatja be zseniális módon.
Michael Douglas mellett mindenképpen érdemes megemlíteni Robert Duvall-t is, aki nyugdíjazása előtti utolsó napját tölti a rendőrségen, s úgy dönt, a békés pihenés helyett kezébe veszi az ügyet, s megállítja az ámokfutót!
A történet főszála mellett rengeteg más egyéb kérdés is felmerül a filmben. Így például a külföldi bevándorlók, a más bőrszínűek helyzete, s a társadalom perifériájára sodródásuk folyamata. Olyan világot élünk, ahol egy fiatal fekete srác nyilvánvalóan a bőrszíne miatt nem kap hitelt megszokott bankjától, s azzal a szöveggel zavarják el, hogy 'gazdaságilag életképtelen'.
Hősünk helyzetét pedig gyakorlatilag saját maga mondja el egy Apollo 13-as hasonlat keretében, mely a film egyik legjobban sikerült jelenete.
Többet nem szeretnék elárulni a filmről, így is már túl sok mindent meséltem el a történetből. Tökéletes drámai alkotás, zseniális színészi játékkal egybekötve!
Aki nem látta volna még, feltétlenül pótolja, maradandó élményben lesz része!
10/10
Utolsó módosítás: 2008.06.19. 16:41
Hozzászólások
Azért nem árt megjegyezni Joel Schumacher nevét, akinek olyan dolgokat köszönhetünk mint a Flawless vagy a Phone Booth. Meg olyan förmedvényeket is mint a Batman Forever meg a Batman & Robin. Szerintem a faszi többes személyiség, egyébként elképzelni sem tudom, hogy rendezhette ugyanaz mondjuk ezt a filmet meg a Batman @ Robint.
Egyik -ha nem A- legjobb filmje, a Tigrisek földjén, Colin Farrell-lel, nézzétek meg, ha utatokba esik, legjobb vietnámmal foglalkozó film számomra! Még ha nem is egy FMJ, de azért odabasz rendesen!
Valóban, Schumacher-t sikeresen elfelejtettem megemlíteni... ;-) Amúgy még rengeteg mindent lehetne írni a filmmel kapcsolatban, ki lehetne elemezni szinte minden jelenetét. Tökéletes pszico-dráma szerintem!
A Tigrisek földjén-t felírtam magamnak, aztán vmikor pótolom!
Újabb "must see" szavazat a Tigrisek földjén mellett! Tényleg remekmű!
Az Összeomláshoz nem is reagálok, azt hiszem fölösleges :).
Nekem is az egyik favorit filmem. Egyébként ennek az első, eredeti magyar sziknronja is jó (Douglas hangjának Harsányi nagyon bejött, meg egyébként is "mit csinálsz it öccsi?":])
#2 | McCl@ne | 2008.02.18. 15:57
már mástól is hallottam, hogy nagyon jó, de akkor mostmár, hogy valaki olyantól is hallottam, akiről tudom, hogy ténylegesen is ért a filmekhez asszem nagyobb energiabefektetést fogok befektetni a megszerzésére... :)
kopé:
"akiről tudom, hogy ténylegesen is ért a filmekhez"
Őőőő...izé, azon túl, hogy ez nagyon jól esik, papírom azért nincs róla, sima filmfan vagyok, semmi több, csak némileg experienced, mert már 15 éve tart... de az ízlések attól még különbözhetnek.
Mindenesetre a film maradandó nyomot hagyott bennem, ami jó jel...
igen, tudom ez bemutatkozásodban is le van írva, de már megnéztem néhány filmet, amit dícsértél és nekem is bejöttek, uh tapasztalatból mertem ezt írni. ;)
Hát igen, vhol ez az egész blogolás és fórumozás lényege, mármint ami mindkét dolog filmes részét illeti. Én is - részben - e célból írtam ezt a bejegyzést, hogy felhívjam a figyelmet a filmre, akinek esetleg eddig még kimaradt volna.
kopé: Egy apró kis javítás: energiabefektetést már nem fektetünk bele semmibe, csak energiát ;-)
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
