Céginfo
Daedalic Entertainment

- Alapítás éve: 2007.
- Székhely: Hamburg, Németország
- Web: hivatalos weboldal
2007 tavaszán Carsten Fichtelmann és Jan Müller-Michaelis alapította a kiadóként és játékfejlesztőként egyaránt tevékenykedő stúdiót Hamburgban. Eleinte kifejezetten kalandjátékokat készítettek, mint az Edna & Harvey a Whispered World és a legismertebb franchise-juk, a Deponia széria. Játékot készítettek Ken Follett híres regényéből, A katedrálisból, illetve A Gyűrűk Ura ellentmondásos karakteréről, Gollamról is. 2014-ben a Bastei Lübbe vásárolta meg a cég 51%-át, amit a következő években folyamatos bővülés követett. Új stúdiókat nyitottak Düsseldorfban és Münchenben is. 2020-ra azonban a Bastei Lübbe pénzügyileg nehéz helyzetbe került, ezért a részesedése eladásán, valamint a düsseldorfi és müncheni stúdiók bezárásán gondolkoztak. A NACON 2022 tavaszán vásárolta meg teljesen a Daedalic Entertainmentet 60 millió dollárért.
Játékok
The Occultist
2026.
PC, PS5, XSX
Alan Rebels egyedül érkezik meg Godstone kísértetjárta szigetére, hogy kiderítse, mi történt nyomtalanul eltűnt apjával. Misztikus horror kalandjáték a Daedalic Entertainment gondozásában.
Yield! Fall of Rome
2025. január 20.
PC
Az ókori Római Birodalom bukásán munkálkodhatunk a hunok, britek, frankok vagy más népek oldalán.
Shift 87
2024. július 23.
PC
Kezd meg az éjszakai műszakot és járd végig mind a három szintet! 66 anomáliát kell kiszúrnod, de nem mindegyik lesz könnyű. Cserébe mindegyiktől feláll a hátadon szőr!
Capes
2024. május 29.
PC, PS4, PS5, X1, XSX, Switch
20 éve a szupergonoszok nyertek King Cityben, most minden egykori szuperhős rács mögött van. De akad néhány fiatal titán, akik újra felveszik a harcot a gonosszal. Őket irányíthatjuk ebben a körökre osztott taktikai-stratégiai játékban!
Reveil
2024. március 6.
PC, PS5, XSX
Walter Thompson egykor egy cirkusz porondépítője volt. Most emlékek nélkül tér magához a cirkuszban, felesége és lánya eltűnt, a hely pedig valahogy más, mint régen.
New Cycle
2024. január 18.
PC
Egy napkitörés elsöpörte az általunk ismert modern civilizációt, de az embereknek tovább kell lépniük. Új alapokra helyezve a mi feladatunk lesz, hogy megtegyük az első lépéseket egy új civilizáció felépítésére.
Edge of Sanity
2023.
PC
Egy csapat kutató eltűnt Alaszkában a hidegháború idején. Minket küldenek oda, hogy kiderítsük mi történt. Lovecraft művei ihlette 2D-s túlélőhorror.
Destroyer: The U-Boat Hunter
2023. december 6.
PC
Bújj egy Fletcher-osztályú romboló kapitányának bőrébe és védd meg a Szövetségesek hajókonvojait a németek rájuk vadászó tengeralattjáróitól.
The Lord of the Rings: Gollum
2023. május 25.
PC, PS4, PS5, X1, XSX, Switch
Ismerd meg Gollum el nem mesélt történetét! Bújj az egykor Szméagol névre hallgató teremtmény bőrébe, lopakodj keresztül Mordoron és Középfölde más vidékein!
Inkulinati
2023. január 31.
PC, Mac, PS4, PS5, X1, XSX, Switch
Középkori körökre osztott csatákban vehetünk részt antropomorf állatokkal és emberekkel. Az izgalmas, hogy mindezt egy középkori kódex lapjain, rajzolt figurákkal tehetjük meg!
Insurmountable
2021. április 29.
PC, PS4, PS5, X1, XSX, Switch
Három hegymászó egyikével vághatsz neki a titokzatos hegyeknek, hogy feljuss a csúcsra és megfejtsd annak titkait. De ez nem egy hagyományos hegymászós játék (ha van olyan egyáltalán). Itt a túlélés menedzselése lesz a legnagyobb kihívás!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
