A Minds Eye játékára másfél évvel ezelőtt, az E3-on lettem figyelmes, azóta pedig ez volt az egyik legjobban várt játék számomra. Az 1999-es ECTS-en végre már ki is próbálhattam a Sheepet, és meggyőződhettem róla, hogy egy igen jópofa játék áll fejlesztés alatt. A megjelenés sajnos sokat csúszott az eredeti tervekhez képest (már egy évvel ezelőtt kellett volna a boltokba kerülnie), de végre elkészült, és ha nem is maximálisan, de megérte a várakozást.
A Sheep alapötlete leginkább a Lemmingshez hasonlítható, csak ezúttal a főszereplők valamivel nagyobb lények: egy birkanyájat kell elvezetnünk a pálya elejétől a végéig. A történet szerint már jóval az emberiség előtt léteztek bárányok az univerzumban, melyek egy kutatócsoportot küldtek a Földre. Csakhogy az idekerült nyáj megfeledkezett küldetéséről és lassan az emberek háziállataivá váltak, ezzel egyidejűleg pedig többféle fajuk is kialakult. Az űrbeli bárányoknak azonban eszébe jutott az ideküldött nyáj, és megmentésükre indultak. Ehhez négy földi pásztort választottak ki, akiket kiképeztek arra, hogy összecsődítsék a Muflon hegyhez társaikat. Itt jövünk mi a képbe, ugyanis az egyik pásztort irányíthatjuk a programban.
A pásztorok mindegyike más tulajdonságokkal rendelkezik. Az egyiktől jobban, másiktól kevésbé félnek a bárányok, így különböző hatékonysággal terelik a nyájat. Egyikük türelmesebb, másik hamarabb kifárad a nehezebben kezelhető bárányoktól. Az emberi fajt ketten képviselik, Bo Peep, egy rockegyüttes énekesnője, akit szeretnek a bárányok, valamint Adam Half Pint, egy vagány magánnyomozó, akitől viszont félnek. A másik két pásztor egy-egy kutya, mégpedig egy fiatalabb kutyalány, Motley, és a tapasztalt, de kicsit már idős Shep. Nem mindegy, melyiküket választjuk, mivel a hét világ pályáin ugyanazzal a pásztorral kell végigkísérnünk a nyájat. Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, bárányokból is négyféle van, melyek ugyancsak különböznek. Természetesen szellemi színvonalukat tekintve mindegyik meglehetősen buta, de különböznek bátorságban, összetartásban, vagy a veszélyes helyzetek felismerésében (például az egyik fajta egyedei sokkal nagyobb valószínűséggel mennek be maguktól a lávába). Természetesen külsőjüket tekintve is különböznek a fajták, a hagyományos mellett láthatunk pamutgombolyag kinézetű bárányokat, hosszú szőrű rocker-bárányokat, illetve komoly külsejű, fekete kabátos, napszemüveges nyájat. Az Empire amúgy leginkább az Artificial Stupidity (a mesterséges intelligencia mintájára mesterséges hülyeség) kifejezéssel jellemezte a játékban a birkák viselkedését. Ez jópofán hangzott, de igazából nem lehetett tudni, mire számítsunk. A játék során aztán hamar kiderült, hogy a bárányok tényleg teljesen hülyék, maguktól elcsatangolnak, ha nem vigyázunk, vakon belemennek a lávába vagy más hasonlóan egészségtelen helyekre. Ez amúgy tényleg jópofává - és egyúttal nehézzé - teszi a játékot, azonban pont emiatt hajlamos lesz a játékos a bárányok hangos szidására is.
A játékban lévő hét világ hét különböző környezetet jelent. Ezek igen változatosak, mind grafikailag, mind pedig a bárányainkra leselkedő veszélyforrásokat tekintve. Az első világban, a vidéki farmon például báránynyírógép, kombájn és legelésző tehenek várnak, a középkori várban játszódó helyszínen az űrben pedig meteoritok repkednek, fekete lyukak szippantják el a bárányokat, illetve az egyik programozó lövöldöz rájuk lézerágyúval. A többi szint is hasonló, az űrből egy édességgyárba jutunk, majd egy dinoszauruszokkal teli világba, melyet az éjszakai klubok követnek. Ezután érünk el az utolsó szintre, a Muflon hegyhez. A pályákon szerencsére nem csak veszélyes helyszínek vannak. Sok olyan szerkezet van, melyekbe beleterelve a bárányokat azok átváltoznak, például zsákba burkolódnak, páncélt, anorákot vagy szkafandert kapnak, melyek megvédik őket a különböző veszélyes helyzetekben. (A páncélos bárányokat nem nyomja agyon a leboruló Jenga, az anorákot viselő bárányok nem fagynak jégkockává a jégen, stb.) Szerencsére nem minden veszélyes helyen mondhatunk azonnal véglegesen búcsút bárányainknak, ugyanis néha lehetőségünk van még a megmentésükre. Ilyen szituáció például a tehenek vagy más gonosz lények által felfordított vagy a bizonyos helyeken lángra kapott barik esete. Az előbbieket pásztorunkkal fordíthatjuk vissza, míg a másikakat egy autómosóba terelve menthetjük meg.
A játékot felinstallálva érdemes először a négy gyakorló pályán kezdeni, így könnyebben ráérezhetünk az irányításra, mely elsőre kissé szokatlan lehet. Érdemes billentyűzet helyett inkább az egeret választani. Miután hozzászoktunk a vezérléshez és viszonylag nagy biztonsággal tudjuk a megfelelő irányba terelni a nyájat, megkezdhetjük a normál pályákat. Az utolsót kivéve mindegyik világban négy van belőlük, melyeket tetszőleges sorrendben teljesíthetünk. Egyetlen kikötés van csak: mindegyikhez másfajta bárányt kell választanunk. A célba tíz báránynak kell beérkeznie, de amennyivel több jut el a kijárathoz, annyival több áll majd rendelkezésünkre a következő világban, így nem feltétlenül jó könnyelműen szanaszét hagyni egy-egy bárányt, ha az elcsatangol. Segítségünkre van még, hogy minden pályán bónusz bárányokhoz juthatunk egy valamennyire elrejtett helyen. Ha egy világ mind a négy pályáján megszereztük az arany bárányt, egy bónusz pálya a jutalmunk, mely valamilyen klasszikus játék "bárányosított" verziója, az egyik például a Nokia telefonokról is ismert kígyós játékra hasonlít, míg egy másik egy bárányos Pac Man, melyben a pásztorok az ellenségek.
A pályákon való végigjutáshoz néha kisebb segítséget is kapunk. Felvehetünk rádiót, vagy cukorkát, melyeket a nyáj követni fog. Egy lépcső melletti karámba terelve egy bárányt egyszerűen ráugorhatunk a hátára, és így is követni fognak minket a többiek, amíg le nem pottyanunk a bárány hátáról. Egyes veszélyforrásokat kiiktathatunk, ha egy bárányt ráültetünk a megfelelő gombra, vagy pásztorunkkal átkapcsolunk egy kart. Máshol pedig intelligensebb bárányok jönnek segítségünkre, akik például vigyáznak a nyájra amíg mi a továbbjutási utat készítjük elő, vagy egyszerűen végigvezetik őket egy nehezebb szakaszon.
A Sheep-en meglátszik, hogy sokat foglalkoztak vele a designerek, mind a pályák tervezését tekintve, mind grafikailag egy nagyszerű programról van szó. Ha látvány terén nem is vetekedhet a grafika a Q3A vagy a LithTech engine-ekkel, humor és jópofaság tekintetében mindenképpen a Sheep a nyerő, rengeteg mókás lényével és rajzfilmszerű, színes objektumával. Ehhez társulnak az elég jól eltalált, hangulatos zenék és hangeffektek (egyik kedvencem közülük a pásztor feje fölé kapott bárány bégetése). Az egyes világok között (és a pásztorok illetve bárányfajták kiválasztásakor is) egy-egy rövid animációt is láthatunk, melyek szintén hasonlóan jópofák, mint maga a játék. A Muflon hegyhez hajózva például Bo a Titanic film egyik jelenetéhez hasonlóan tárja szét karjait a hajó orrában, miközben az egyik bárány ügyetlenségében belepottyan a vízbe.
A pályák nehézségi szintje elég jól követi egymást, bár néha egyik-másik szint kissé nehezebben teljesíthető, mint amire számíthatunk a világ többi pályája után. Szerencsére azért lehetetlen nincs, és a kisebb hibák - pl. egy helyen valamiben érthetetlenül megakadó bárányok - ellenére néhány nekifutás után a végére juthatunk a szinteknek. (Feltéve, hogy van elég türelmünk ahhoz, hogy néha egyes pályáknak huszadik alkalommal is nekikezdjünk.) Egyedül az utolsó pálya volt kisebb csalódás, az ugyanis nevetségesen egyszerűre sikeredett.
Manapság a legtöbb játékról elmondható, hogy hálózatban is játszható, de legalábbis van benne multiplayer lehetőség, pl. osztott képernyőn. Nos, a Sheep kivételként erősíti a szabályt. Az 1999-es ECTS-en még benne volt a kétszemélyes játék a PC-s változatban, de a készítők úgy látták, hogy nem lehet megfelelően kiegyensúlyozni azt (az nyer, akinél az egér van), így kiszedték belőle és csak a PlayStationön játszók élvezhetik azt. Pedig jópofa volt, kár, hogy nem sikerült valami megoldást találniuk rá.
A Sheep egy ötletes és szép játék lett, mégis valahogy úgy érzem, hogy az összkép nem az igazi. Könnyen elsajátítható az irányítás, jók a pályák, vicces az egész kidolgozás, de újrajátszhatóság tekintetében nem áll a csúcson a játék. Ha az ember végigment egyszer a pályákon, lehet, hogy még egyszer nekivág az egésznek egy másik pásztorral, de harmadjára már nem hiszem, hogy bárki is elkezdené végigjátszani. Ennek ellenére ajánlom a Sheepet a logikai jellegű programok kedvelőinek, egy-két hétre mókás időtöltést tud biztosítani, aztán pár hónap után újra elővéve biztos ismét eléri ugyanezt a hatást. Kíváncsi leszek, lesz-e folytatás, és ha igen, milyen újításokat találnak még ki.
