A Corel 1999-ben határozta el hogy ezentúl üzleti stratégiájában új fejezetet nyit, Linux címmel. A fejlesztés először természetesen a Linuxra, és egy saját disztribúcióra koncentrált, melynek eredménye, a Corel Linux bár vegyes fogadtatásra talált, a fejlesztés nem állt meg, és immár elkészült a némileg Windows 98-ra emlékeztető névvel ellátott Corel Linux SE, mely már kinőtte elődje betegségeit és használható terjesztésnek bizonyult.
Röviddel azután, hogy a Corel Linux fejlesztése megkezdődött, a Corel látta hogy egy szimpla operációs rendszer nem lesz elég ahhoz, hogy az otthoni felhasználók körében piacra találjon. Éppezért jelent meg hamarosan a WordPerfect 8, mely nem sokkal Windows-os változatának megjelenése után annak majdnem teljes funkcionalitását nyújtotta - Linuxon. A kezdeményezés dicsérendő, azonban itt is ugyan azt találtuk, mint a Corel Linux-nál, azaz egy komplett alkalmazást kapunk, nagyobb hibák nélkül, azonban teli apró bugokkal, melyek hamar elveszik a hőn áhított felhasználó kedvét a Linuxos szövegszerkesztéstől. Bízva a Corel profi csapatában, érdeklődéssel vártuk a WordPerfect Office 2000-et, remélve, hogy ez a szál is fejlődik oly ütemben, mint az oprendszer vonal.
Egy részről nem kellett csalódnunk, mivel a WPO2000 egy teljes irodai programcsomag, mely Windows-os társának majd mindenben ikertestvére, másrészről a program még mindig hagy kívánnivalót maga után. De nézzük végig alaposabban a csomagot.
Az első pozitívum rögtön a csomag felnyitása után ért, ugyanis egy kb. 10 cm-es babzsák pingvint (hivatalos nevén Tux) rejtettek a csomagba. Azóta Tux rendkívül jól érzi magát a monitor tetején. A csomagban találunk még egy teljes Corel Linux disztribúciót, ha esetleg még nincs fenn Linux-unk. A program két CD-t foglal el, az elsőn a program fájlok, a másodikon a különböző kiegészítések, például rengeteg font, amelyek sajnos nem TrueType típusúak, de a programcsomagban kiválóan használhatók. Kapunk még súlyos ámde annál igényesebben és használhatóbban kivitelezett felhasználói kézikönyvet, valamint a mellékelt fontokról és képekről egy katalógust.
Az installálás már szokásosan egyszerű és meglepően problémamentes. Meglepő viszont, hogy a teljes installhoz immár 450 MB szabad háttértár szükséges (mostanság ugyan ez a méret már elfogadható, csak a Linux-os alkalmazások méretét ismerő felhasználónak még mindig meglepetést okoz). Mit is pakolunk arra a fél giga helyre? Teljes irodai szoftvercsomagot, azaz szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt, prezentáció-készítőt, adatbáziskezelőt, s egy információs menedzsert.
Lássuk először a legnagyobb falatot, a szövegszerkesztőt. A Word vetélytársa egy az egyben Windows-os mása kinézetét kölcsönzi. Két okból teszi ezt, először is az "ami jól bevált azon ne változtass" elv által vezérelve a készítők meghagyták a jól használható és magától értetődő kezelőfelületet. A második indok egy kissé mélyebben gyökerezik. A Corel munkatársai úgy gondolták ugyanis, hogy nem fognak kétszer dolgozni ugyanazon, épp ezért a WPO-t - tetszik, nem tetszik - nem írták meg Linux alá. Ezen a beavatott talán meg sem lepődik, "láttunk mi már Linux alatt StarCraft-ot futni" gondolattal. A trükk lényege egy Windows emulációs szoftver, a Wine, melynek semmi köze a szőlőhöz, annál több viszont a Microsoft oprendszeréhez, mivel annak teljes programozási felületét hivatott szolgáltatni, Linux alatt, szabad forráskóddal. (E trükk miatt néha megjelenik a futtatás során a Windows-ból már régi ismerős homokóra) A dolog részint működik, a nagy testvér rendszerére írt programok néha változtatás nélkül képesek futni Linux alatt (lásd StarCraft és még jó néhány alkalmazás) részint pedig nem, mivel a Windows kódja zárt, a kódvisszafejtés (reverse engineering) pedig csúnya dolog, a nagyok megmondták. S hogy miért is írtam le az emulátor árnyoldalait? Nagyrészt, mivel a WordPerfect - no és persze ezzel együtt az egész programcsomag - ezen hibák súlyát alatt görnyed. Ebben persze nem a Wine csapata a hibás, ez egy általam elhibázottnak tartott döntés következménye. Helyesebb lett volna a Windows-os testvérnél talán butább, ámde az apró hibáktól mentes csomagot kiadni. (Említés szintjén néhány zavaró apróság: az ablakok átméretezésénél sokszor hibázik, apró hibák a gombok és menük kirajzolásánál, kinnfelejtett menü, lassan, villogva gördülő szerkesztőablak. Ezek a hibák nem okoznak semmi problémát, csak egy kicsit kényelmetlenné teszik a felhasználást.)
Nos, még mielőtt mindenki elkedvetlenedik, egy dolgot ki kell jelentenem: A WordPerfect Office 2000 az általam ismert jelenlegi legjobb irodai csomag Linux alá. Ez tény, a WPO kiemelkedik a jelenleg gombamód szaporodó szabad és nem szabad társai közül. Az apró hibák ellenére a csomag jól használható, csak egyelőre egy kis kitartást és türelmet igényel. Türelmet egyrészt azért hogy az ember egy hibaüzenet láttán ne kedvetlenedjen el (A program még adatomat nem vesztette el, csak pár dolgot nem tudott végrehajtani. Némely Windows-os szövegszerkesztőre ez nem áll.), másrészt sajnos türelmet igényel sebessége miatt is, az optimalizálás hiánya és az emuláció áttétele ugyanis érződik a programon. Ez ugyan nem megy a használhatóság rovására, csak a felhasználó kényelemérzetét rombolja, ami néha elég nagy hátrány.
A dolgok világos oldalát nézve, a WPO2000 általában egy jól használható csomag. Részint azért, mert tudja mindazt amit Windows-os testvérei, másrészt az erős kompatibilitás miatt. Fejlett formátumtámogatással rendelkezik, a WP ismeri a Word minden verziójának fájlformátumát, a Quattro is elboldogul az Excel táblákkal, a Presentations pedig jól elboldogul a PowerPoint-os adatokkal. (Találkoztunk már olyan esettel hogy MS Word-ben írt dokumentumot más Word nem nyitott meg csak a Corel WordPerfect. Ebben újra elmentve már hibátlan dokumentumot kaptunk.) Kompatibilitás szempontjából jó ötlet a help résznél az MS Word felhasználókra szánt külön fejezet is.
Nem szeretném részletezni a csomag összetevőinek képességeit, a tapasztalat azt mutatja, hogy minden funkció ami szükségeltetik egy átlagos felhasználás során, megtalálható és kényelmesen használható. A csomag különleges képességeit nem tettük próbára, mivel ezeket a lehetőségeket még az MS Word-ben sem használjuk ki, mindemellett meg kell említenünk, hogy vannak ilyenek. Hasznos lehetőség a PDF konverzió, mellyel egy az Adobe Acrobat - melynek Linuxos verzióját egyébként a CD-n megkapjuk - által is használt viszonylag platform-, és megjelenítő-független dokumentumot kaphatunk.
Végezetül meg kell hogy említsük a lokalizálást. Amellett hogy a WPO nem támogatja külön a magyar nyelvet - azaz nincs helyesírás-ellenőrzés, szinonímaszótár - a magyar karakterek tökéletesen használhatók a programban. Ennek és a program fent említett számos apró hibájának ellenére a Corel WordPerfect Office 2000 jó benyomást tett ránk, mivel kis türelemmel jól használható, teljes és igényes irodai csomagot nyújt.