A DreamWorks Interactive fejlesztésében készülő új 3D first-person akciójáték a Jurassic Park második részét, a The Lost World-öt vette alapul. A film történeténél egy évvel később játszódó programban egy ismeretlen szigetre kerülve kell megküzdenünk a sok-sok dinoszaurusz ellen.
Glenn Entis, a DreamWorks Interactive főnöke szerint a Trespasser a mai software technológiánál jóval fejlettebb lesz, tovább bővítve a 3D akciójátékok lehetőségeit. A játék annyira valósághű lesz, amennyire azt a technológia lehetővé teszi.
A programban Anne-t irányíthatjuk, aki hajótöröttként a Lost World expedíció után visszamaradt telepen találja magát. Feladata egyértelmű: élve kijutni a dinoszauruszok közül. Ehhez egy dzsungelen, hegyeken, tengerparton keresztül vezető kalandos úton kell végigmennie, minden külső segítség nélkül. A főhős hangját Minnie Driver kölcsönözte, akit korábban Oscar díjra is jelöltek.
A 3D engine valósághű fizikai modelleket használ. Kalandozásaink során különböző feladatok megoldása mellett természetesen a dinoszauruszok irtása is szerepet kap. Az állatok mindegyike saját mesterséges intelligenciát kapott, úgy reagálnak mindenre, ahogy azt a valóságban is tennék. Találkozhatunk ideges, félénk és éhes dinoszauruszokkal, csakúgy mint fáradt állatokkal.