A Havas Interactive standján a Blizzard területén kb. 12 gép működött, és mindegyikük el volt látva egy nagyobb televízióval is. Volt még egy kivetítő is, melyen leginkább az új Warcraft III animáció futott. Döbbenetes, hogy a Blizzard animátorai mikre nem képesek. Hatalmas transzparensek hirdették a monitorok mögött a programokat, sőt 3 műanyag modell is ki volt állítva, melyek a Warcraft III karaktereit figurázták. A cég idén egyébként semmi új programmal, vagy legalább program bejelentéssel nem szolgált. Két várva várt játékuk, a Warcraft III és a Diablo 2 viszont szerepelt kint, új játszható verzióval.
Az utóbbi program, azaz a Diablo 2 újabb változásokon ment át a béta verzióhoz képes. Úgy látszik, maguk a készítők is türelmetlenek, mert az utóbbi időben nagyon belekeményítettek a fejlesztésbe, olyannyira, hogy Bill Roper is otthon maradt intézni a program ügyeit. A kiállításon a második rész volt játszható a Diablo 2-ből, és azt kell, hogy mondjam, nagyon mutatós epizód lesz. Az egész sivatagi környezetben játszódik, de természetesen, ahogy az előző felvonásban (Act 1), itt is lesznek különleges helyszínek, pl. bányák, templomok stb. Az új helyszínnel együtt változnak majd a szörnyek is, nagyobb faluban tevékenykedhetünk, és sokkal érdekesebb holmikra tehetünk szert utunk során. A fejlettebb szintű fegyverek és páncélzatok pedig kimondottan szemet gyönyörködtetőek. [GAME:Diablo II]
A Warcraft III körül volt azonban a legnagyobb nyüzsgés. Mindez érthető, hiszen a program egy kellemes játszható demóval képviselte magát. Négy pálya volt működőképes, 2 ember és 2 ork küldetéssel. Azt hiszem, rajtam kívül még jó pár embert lenyűgözött a program, így a kiállítás három napja alatt végig foglalt volt mind a 8 gép, melyen a Warcraft III futott. A Blizzard új bejelentései szerint az említett fajokon kívül játszató lesz még három, a démonok, az élőhalottak és egy eddig még ismeretlen lénycsoport. Az eredeti tervekben az állt ugyan, hogy 6 irányítható faj lesz, de a tervezők szerint a megtervezett hatodik nem illett volna bele a Warcraft környezetbe. Viszont lesznek semleges teremtmények, mint pl. az erdei trollok, akik szintén küzdeni fognak a megélhetésért. Nézetnek többféle módot lehet majd beállítani, lesz fix nézőpont és szabad mozgású kamera. A játék hangulata egészen egyedi, és biztos vagyok benne, hogy elrontani már nem tudják ezt a programot. [GAME:Warcraft III]