Szerintem a Diablo 2 kiegészítését legalább úgy várták a stílus megszállottjai, mint annak idején magát a játékot. Nem is hiába, hiszen az előzetesen bejelentett ígéretek szerint, nagyon is sok hasznos újítás került a kiegészítésbe.
Aki figyelemmel követte a fejlesztés egyes stádiumait a Blizzard honlapján keresztül, annak nem újdonság, hogy a kiegészítés fő erénye egy teljesen új Act és két új játszható karakter. A történet természetesen szorosan kapcsolódik az eredeti játékhoz, hiszen Diablo likvidálásával még koránt sem ért véget a terror. A három gonosz testvér (Baal, Mephisto és Diablo) egyike ugyanis még szabadlábon van. Ő pedig nem más, mint a Pusztítás Ura, Baal. Amíg emberünk Diablo-val foglalatoskodik, addig Baal és hordája szépen végigsöpör a barbárok földjén, óriási pusztítást hagyva maga mögött. A rövidke bevezető, vagyis ebben az esetben átvezető filmecske ismét tetszetősre sikerült. Személy szerint én nagyon is elégedett vagyok a Blizzard animációival, mellettük csakis a japán animátorok rúghatnak labdába ezen a téren.
Maga a játék külseje és menete nem változott. A pályák és a szereplők ugyanolyan részletességgel vannak kidolgozva. Talán az új varázslatok speciális effektusai az, ami újdonság lehet a program grafikáját illetően. Az új epizód teljesen bele van ágyazva programba, vagyis a negyedik Act után rögtön át is léphetünk az új helyszínre, nem kell külön játékot indítani, meg ilyenek. Ha van egy régebbi karakterünk, akivel már lenyomtuk az eredeti játékot, egyszerűen csak beszélni kell Tyraell arkangyallal a negyedik városkában, és ő majd nyit egy portált az új küldetésekhez.
Az ötödik felvonás egy barbár falucskában kezdődik. Ahogy az lenni szokott, itt van a kis ládikánk, Caine, és néhány helybéli, akiktől vásárolni tudunk. Az új pályák legszembetűnőbb újdonsága - leszámítva a külsőségeket - az, hogy kalandjaink kezdetén nem mi vagyunk az egyedüliek, akik a gonosz ellen harcba merten szállni. Ugyanis számos barbár lófrál a kanyonok között, és próbál szerencsét több-kevesebb sikerrel. Gyakran elég hatásosan működnek, de jobb, ha nem rájuk bízzuk továbbjutásunk lehetőségét. Akárcsak az előző epizódok itt is több féle helyszín van. A már említett barbárföld után fokozatosan hidegebb éghajlatú területre érünk, míg végül mindent hó és jég borít. Elszórva lesznek most is kisebb labirintusok, melyek missziónk kimenetelét nem igazán befolyásolják, de a pontgyűjtésre kiválóan alkalmasak. A végső állomás persze Baal trónterme, de addig még számos érdekes kalandban lesz részünk. Összesen most is 6 misszió van, és nyugodtan állíthatom hogy mind közül talán ez az egyik legizgalmasabb epizód.
De nem csupán a missziók különlegessége teszi oly feszülté az új részt. A zene sokkal fenségesebb, mint az előző helyszíneken. Igazi filmzenének való csemege kíséri kalandjainkat. Természetesen bővült minden olyan dolog a mi bővíthető: nagyobb fegyverarzenál, többféle ellenfél, rengeteg új hang. Kezdeném azzal a sort, hogy új játék indítása esetén eldönthetjük, hogy új vagy régi karakterrel akarjuk e folytatni a játékot. Utóbbi esetben át kell konvertálnunk emberkénket az Expansion Set által használt formátummá. Visszaállítási lehetőségünk nincs, de szerintem ez csak azoknak lenne probléma, akik hálózatban játszanak, és valamelyiküknek nincs meg a kiegészítés.
Ha új harcost indítunk, feltétlenül a két új kaszt közül válasszunk. Az egyik az Assassin, aki tulajdonképp egy bérgyilkos nő, magas szintű harcművészeti tudományokkal megáldva. Legfőbb tudománya a kezére szerelhető pengékben és karmokban rejlik, különböző ütés és rúgás kombinációi halálosak lehetnek. Érdemes két nagyobb sebzésű karmot beszerezni, bár védelmünk ekkor nem lesz magas, támadásaink viszont annál hatásosabbak. Meg amúgy is így nézünk ki a legjobban, akárcsak a jó öreg Rozsomák. De aki nem igazán rajong a közelharcért, az is talál ebben a kasztban fantáziát, hiszen számos pengehajítás és csapda varázslatokat sajátíthatunk el. 3 különféle típusú varázslatok közül válogathatunk. A harci tudományok közé tartoznak az egyes rúgás és ütésfajták. Ezek között van olyan mely egyszerre használja mindkét pengét, vagy éppen az egyes ütések hatására feltöltődik emberünk és a negyedik ütés többszörös sebzést okozhat. Továbbá teleport rúgások, akárcsak a Mortal Kombatban.
A passzív és normál varázslatokhoz tartoznak az olyan specialitások, melyek növelik emberünk sebzését védelmét, pl. egy olyan aura mely bizonyos időre maximum védelmet nyújt az egyes természeti hatások ellen (tűz, villám, jég, méreg) A harmadik típusú varázslatok nagyon hasznosnak bizonyultak tanulmányaim során. Az egyes csapdák ugyanis, mint egy ágyútorony működnek, automatikusan elkezdenek tüzelni az ellenfélre ha az körzetükbe kerül. Többféle ilyen csapda áll rendelkezésünkre, tűz vagy éppen villámokat szóró. Nem időhöz kötöttek, hanem lövésszámhoz, és egyszerre csak egy bizonyos mennyiségű csapdánk lehet. Vagyis ne is próbáljuk a nagyobb ellenfelek termeit végtelen sok áldással ellátni. Gonosz trükk, de bejön, ha egy ajtón benyitunk, bepakolunk két ilyen csapdát, majd a szörnyekre zárjuk az ajtót. Mondanom se kell a kis tornyunk jól fogja végezni dolgát. Viszont csak olyan helyekre állíthatunk tornyokat, melyet karakterünk láthat. Fal mögé, zárt termekbe ne is próbálkozzunk. Mivel ehhez a karakterhez tényleg sokféle varázslat tartozik fontos, hogy támadásainkat pontosan kitaláljuk, és ésszerűen helyezzük el a beállításainkat a funkció billentyűkön. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy legyen éber, és nyugodt, fontos tehát az „unaghi”.
A Druid a Necromancer földhöz ragadtabb megfelelője. A természet által már megalkotott élővilág teremtményeit idézhetjük meg, környezetünk faunájából válogathatunk kedvünkre. Azaz egy állatidomárról van szó, aki miután a fővárosi nagycirkuszban nem kapott állást, mi mást tehetne unalmában, minthogy megmenti a világot. Az ő ereje főként teremtményeiben rejlik, de van egy-két varázslat, mely segítségével maga a druida is nehéz ellenfélnek bizonyulhat. Számára eddig nem igazán találtunk speciális fegyverzetet, inkább csak különféle állati eredetű sisakokat. A druida hatáskörébe tartoznak egyes elementális varázslatok, melyek vagy védő aurát képeznek, vagy éppen a jó öreg anyaföldet háborgatják meg. Hasznos varázslatok közé tartoznak még az egyes alakváltások. Druidánk képes ugyani farkas vagy medve bőrébe bújva ijesztgetni a jónépet. Itt aztán mindegyik típushoz taroznak az adott lényre jellemző támadó és védekező varázslatok. Pl. a farkasnál mérgező harapás stb. A farkas jóval gyorsabb, mint a medve, viszont gyengébb is. A legfontosabb varázslatai a Druidának mégis csak az állatok megidézése, ami lehet holló, farkas, féreg, szellem.
Mindegyik állattípushoz különféle fokozatok tartoznak. A szellemeknél van amelyik életerőnket van amelyik a manánkat gyógyítja. Amit még meg kell jegyezni a karakter újításoknál az az, hogy jóval nagyobb lett falubéli ládikánk űrtartalma. Biztos vagyok benne azonban, hogy most is hamar meg fog telni. Általában az olyan címkéjű hasznos dolgok veszik el a drága helyet, mint a Charm. Ezek olyan kis kabala dolgok melyeket, ha magunknál tartunk a kis szütyőnkben, újabb plusz értékekkel gazdagodhat karakterünk. Aztán rengeteg olyan mütyür van, melyek a Gemek mellett a Socketed Itemekbe helyezhetőek. Ilyenek a Jewel és a Rune fajták. Ami még nagyon hasznos dolog, hogy megjelent két „fülecske” karakterünk Inventory oldalán, ahol is kétfajta fegyverbeállítást eszközölhetünk, ami már nemcsak azért is jó, mert egy gombnyomással átválthatunk egy másik fegyvernemre, de így legalább nem kell egy esetleg hozzánk közel álló fegyvertől megválni a helyhiány miatt. Sőt most már bérenceinket is felruházhatjuk, igaz nem olyan részletességgel, mint saját magunkat, de legalább látványosan fejleszthetjük őket is. Healingel is könnyel elláthatjuk őket, csak egyszerűen arcképükre ráhúzunk egy adag élesztőt. Aggódni akkor sem kell ha drága holmikkal elhalálozna az egyén, mert újraéleszthetjük őket a faluban kijelölt személyeknél. Az egyetlen bénaság ebben a dologban talán az, hogy nagyon is ragaszkodni kell a zsoldosunk fegyverzetéhez, tehát egy tolvajnak nemhogy kardot, de számszeríjat sem adhatunk, és sajnos külsejük sem változik az egyes páncéloktól. De ezzel ki is végeztem a játék, talán még negatívumnak se mondható oldalát.
Megemlíteném még azt a konkrét újítást is, hogy az egyes lényeket és aurákat megidéző varázslatok mostantól indíthatóak a faluban is, ami azért is jó, mert így egyből igénybe vehetjük az ingyenes TB ellátást. A szörnyek és a ládák pedig a megszokottnál jóval több és értékesebb cuccokat rejtenek, sokkal gyakoribbak az egyes Gemek.
Az igazság az, hogy tényleg nincs hiányérzetem a játékkal kapcsolatban. Felesleg dolog szintén nem került bele, mindennek meg van a pontos helye. Az új karakterek pedig tökéletesen kiegészítik a játék misztikus világát. Ez az a kiegészítés, amit vártunk.