Ha azt mondom Core Design, 10 gamerből 8 tuti kapásból rávágja, hogy Lara Croft. Bizony, a fejlesztőcsapat, és a hölgyemény neve mostanára szinte eggyé vált, ami egy részről jó, hiszen híresek - legalábbis szakmai körökben -, másrészről hátrány, hiszen a Tomb Raider sorozat ugyanannyira hirhedt, mint híres. Nos, a csapat úgy gondolta, hogy amíg szépen halkan főzik Lara újabb kalandjait, addig egy kicsit új irányba fordulva, de mégis a régi, bejáratott alapokra építve elkészítik a Project Edent.
Mint ahogy azt sokan előre jelezték, a Föld jövője nem túl fényes. Hatalmas túlnépesedéssel nem igazán lehetett harcolni, és mivel a bolygón nem lehet vég nélkül terjeszkedni, a városok elkezdtek felfele nőni. A folyamatosan magasodó épületeket utak, járdák, és különböző szervizalagutak vékony hálója köti össze. A városok felső szintje a gazdag rétegé, és minél lejjebb megyünk, annál szegényebb népek lakóhelyeit leljük fel. Aztán, ha még mélyebbre merülünk, felleljük különböző őrültek, és szekták gyülekezőhelyeit. Ennél lejjebb már csak a különböző szervizcsapatok mernek menni, hogy némelyik toronyház alapjait megerősítsék - a további növekedés érdekében. Mutánsok, és más szörnyűségek lakóhelye ez. A megapoliszok békéjét az UPA (Urban Protection Agency) őrzi, ennek a csapatnak a négy tagját fogjuk irányítani. Egy rutinfeladatnak induló feladat elején vesszük át felettük az irányítást, hogy aztán a folyamatosan bonyolultabb, és különösebb balesetek nyomán jöjjünk rá a város szörnyű titkára.
Mit mondjak, nem valami egyedi sztori. Sőt, kis túlzással azt is állíthatnám, hogy a történetírók fogták a Judge Dredd alapsztoriját, átírtak benne egy-két dolgot, majd dolgukat jól végezvén, elmentek aludni. Nem kell egyébként megijedni, a történet később se lesz sokkal szövevényesebb, a legtöbb fordulatra már jóval előtte rájövünk, minthogy megtörténne. Ez sajnos igen rossz pont, hiszen a változó pályákon kívül ez lenne a fő mozgatórugója annak, hogy az ember ne uninstallálja a játékot a negyedik pálya után.
Mint említettem, a játék során négy UPA ügynök szerepét alakítjuk. Mindegyikük különböző tulajdonságokkal (és persze kinézettel) rendelkezik. Carter, a csapat feje amellett, hogy egész jó lövész a kihallgatásokban szerepel jól, azon kívül ő kezeli legsikeresebben a különböző UPA mütyüröket, és van néhány ajtó, amelyik csak neki hajlandó engedelmeskedni.
Minoko, a csapat egyetlen hölgytagja, és az egyetlen, aki be tud törni különböző számítógép rendszerekbe. Maga a hekkelés nem túl bonyolult, van pár kör, melynek egy része sötétebb színű. A körök szélein egy-egy kis kocka fut körbe, melyeket pontosan akkor kell megállítani, amikor a sötétebb területen vannak. Persze mindezt időre. Andre a javítóguru. Ha valami elromlott, csak oda kell hívni, és használni a speckó képességét. A javítás már egy fokkal bonyolultabb a hekkelésnél. Adva van egy csík, ami három részre van felosztva. Egy gombnyomásra egy kis kocka kezd egyre gyorsabban végigfutni ezen a csíkon. A célunk az, hogy a vonal azon részén állítsuk le, amelyik javít. A másik kettőből az egyik egy szintet visszaront, míg a másik semmit nem csinál. Amber a csapat izomembere. Az ember nem is jó kifejezés, hiszen ő egy kiborg. Ha olyan területre érünk, ahol mérgező gázok, vagy tűz zárja el az utunk, csak küldjük őt előre, mert ezek nem ártanak neki. Ezen kívül van egy kafa rakétavetője is, amit a játék elején megéri használni.
A játék lényege az, hogy csapatunk képességeit megfelelő módon használva jussunk előre a pályákon. Ennyi. Azt mondjuk nem értem, miért vannak oda a készítők a játék akció-kaland keverékétől, mert a pályák 90%-ban gondolkodni fogunk, és csak a maradék részen idegeskedünk a harcok miatt. Igen, idegeskedünk, mert mást nem tudunk. Az egyébként remek irányítás (igazából majdnem mindent meg lehet a négy iránygomb és az egér segítségével csinálni) a harcok közben használhatatlan lesz, és a temérdek fegyver közül nem találtam egy olyat sem, amivel megfelelő mértékben irthattam volna az ellent.
Idegességre viszont semmi ok, ugyanis meghalni nem lehet. Ha véletlen elfogyna egyik emberünk energiája, szimplán visszakerül a pálya néhány pontján megtalálható újratöltő helyre. Ugye nem is kell mondanom, hogy így viszont elveszik az, hogy az ember próbál taktikázni, nehogy kilőjék.
A grafikával sem vagyok teljesen megelégedve. A motor nagyon szépen kezeli a nagy területeket, ráadásul a pályák felépítése nagyon jó, reális. Viszont a textúrák olyan elmosódottak, részlet nélküliek, hogy az ember rosszul lesz egy idő után tőlük. Valószínű, hogy mivel a játékot eredetileg PS2-re készítették, a portolás folyamán romlott le ennyire a minőség. Ami viszont nagyon tetszett, hogy a pályakészítés terén tartották a függőleges elrendezést, tehát mindig érezni, hogy inkább egy magas helyen vagyunk, mint szélesben. És azért ha sokat játszunk a játékkal, akkor a látvány is bizonyos fokon a szívünkhöz nő.
A hangok szintén ilyen felemásra sikerültek. A zene egész jó, viszont az effektek, főleg a fegyverek hangjai olyanok, mintha valami 12 éves gyerek a szabadidejében egy szál mikrofonnal hozta volna össze őket. A szereplők hangjai se tökéletesek, de legalább keveset beszélnek. Ami nagyon zavart, hogy nem lehet észrevenni, mikor van egy beszélgetésnek vége, így volt olyan, hogy negyed órát keringtem, amíg visszataláltam egy emberhez, akinek miután meghallgattam a teljes szövegét, azonnal világossá vált minden.
Van multiplayer mód is a játékban, csak azt nem értem, minek. Nem eléggé akciójáték ez, hogy az ember deathmatchet játsszon benne! Viszont azt meg kell vallanom, hogy a kooperatív mód határozottan okos lépés volt. Más kérdés, hogy miután valaki végigjátszotta a játékot, lesz-e kedve ugyanezt a haverral is megtenni. Szerintem nem.
Azt hiszem, látszik, milyen felemás játék is a Project Eden. Nagyon sok olyan pont volt, ahol legszívesebben azonnal kiléptem volna, viszont mindig vonzott, hogy vajon mi lesz a következő puzzle, vagy pálya, és meg tudom-e oldani. Úgyhogy bátran kezdjen csak neki bárki, aki szívesen gondolkodna egy kicsit, és néha pihenésnek (vagy adrenalin-pumpának az idegességtől) egy-egy harccal múlatná az idejét.