Lehet-e olyan RPG játékot készíteni, amelyik nem terheli szegény játékosokat oldalnyi statisztikákkal, és hosszú unalmas vándorlásokkal az események között? Úgy tűnik, hogy lehet. Erre először az óriási sikerű Diablo játék volt példa, amelynek a második része is hasonlóan sikeres volt, de a fejlesztők nem merték a végletekig vinni az egyszerűsítést, így még a második részben is elég sok mászkálásunkba kerül, míg végül Diablo-t agyonütjük. A Dungeon Siege tovább mert menni azon az úton, amelyet a Diablo sorozat kezdett meg - és vitte inkább az akció irányba az RPG stílust -, és olyan játékká sikeredett, amely tényleg bárki számára élvezetes órákat teremthet, talán az igazi szerepjáték-fanatikusok kivételével. Ennek oka az, hogy a játék hozzá mert nyúlni az olyan szent tehenekhez is, mint pl. a kaszt választás, vagy a képességek és tulajdonságok közötti választás szintlépéskor. Mindezek a részek teljesen leegyszerűsödtek, a játékosnak nincs is lehetősége arra, hogy a fejlődési lépésekbe beleszóljon. Ehelyett kapunk 30-40 órányi játékot, folyamatos akciókkal, gyönyörű grafikával, és rengeteg ellenféllel.
Az RPG játékoknál hagyomány (és nagyon jó hagyomány), hogy a történet érdekes, szinte meseszerűen olvasható. Itt sincs ez másként. A történet tényleg fordulatos, bár egy igazi meséhez hasonlóan már az elején tudjuk, hogy a jó (azaz a mi karakterünk) győzedelmeskedni fog. A kiváló egyszemélyes küldetések mellett multiplayer játékot is beleépítettek a fejlesztők (helyi hálózaton, interneten vagy modem kapcsolaton keresztül), sőt, a multiplayer játék során teljesen másfajta térképet is választhatunk a kalandozáshoz, így nem lesz unalmas többször ugyanazon a helyszínen játszani. Az már csak hab a torta tetején, hogy a napokban megjelent a Siege Editor, mellyel bárki (ez alatt értve a rengeteg szabadidővel és kitartással rendelkező egyéneket) képes az eredeti játék minőségével megegyező térképeket, történeteket létrehozni, mind egyszemélyes, mind multiplayer változatban. A fejlesztők azt ígérik, hogy a MOD készítőknek további segítséget fognak nyújtani ingyenesen letölthető példákkal, tanító anyagokkal.
A játéknál ugyan 1 éve lezárták a grafika fejlesztését, de ez sem a karaktereken, sem a környezeten nem látszik meg. A játék grafikájának minőségét talán a Max Payne-hez lehetne legjobban hasonlítani, ha mondjuk a jó öreg Max-et 100-nak vesszük, akkor a Dungeon Siege mondjuk 95. A varázslat-effektek, lobogó fáklyák fénye pedig még jobb is, mint amit eddig bármiben láttam. Persze ennek a látványvilágnak ára van. Két gépen is futtattam a játékot, az egyik egy AMD 1600+XP, 256 MB RAM, 64 MB KyroII kártyával felszerelt gép volt, ezen a progi gyönyörűen, akadozás nélkül, és a teljes grafika bekapcsolásával futott. A másik egy inkább átlagosnak tekinthető mai gép volt, (AMD Duron 600, 256 MB RAM, 32 MB GeForce 256), ezen a grafikánál ki kellett kapcsolni egy-két effektet, a kép távolról sem volt olyan szép, mint az első gépen, és még így is akadozott néha a program futása. Szóval azt tanácsolom a leendő harcosoknak, hogy mielőtt drága pénzért megveszik a játékot, próbálják ki a demót, hogy hogyan fut a gépen, és annak fényében döntsenek. Ha valakinek erőmű van a birtokában, annak bátran ajánlom a játékot, a grafikájában garantáltan nem fog csalódni.
A hangok nagyon jól eltaláltak, morgások, sikoltások, és hörgések adják meg a játék alaphangulatát. Azonos ellenfelek azonos hangokat hallatnak, ám az ellenséges karakterek változatossága miatt ez nem válik unalmassá, inkább segít felkészülnünk arra, hogy milyen lény támadására számíthatunk. A nem ellenséges karakterek, akikkel találkozunk, jó részben némák, csak feliratokon árulják el számunkra gondolataikat, de a kulcsfiguráknak szinkron hangjuk is van, és ezek kellemesen, szépen beszélnek angolul (már ha ez számít Magyarországon bárkinek is :-). Az aláfestő zene is hangulatos, ám nem éri el a Diablo II zenéjének színvonalát, amelyet csak azért töltöttem le a Diablo site-ról, hogy a háttérben bármikor hallgathassam.
A játék elején kiválaszthatjuk, hogy milyen ruhában szeretnénk a játékot megkezdeni, illetve férfiként vagy nőként kívánunk ellenséges lényeket kaszabolni. Ezután megkezdődik a játék, ahol a legelején egyszerű földművesek vagyunk csupán, és csak a végére derül ki, hogy nagyhatalmú varázslóként, kardforgató bajnokként, vagy az íjászat művészeként fejezzük be harci pályafutásunkat. A karakterünk fejlődésének nagyon egyszerű az alapja, ha mondjuk állandóan íjászként foglalkoztatunk valakit, akkor íjászatban lesz profi, ott kapja a tapasztalati pontokat, ha viszont harci varázslatokkal irtjuk vele az ellent, akkor harci varázslásból lesz kiváló. Persze bármikor válthatunk fegyvernemet, és akkor a tapasztalati pontok már a másik területre áramlanak, de kérdéses, hogy egy ilyen mindenhez egy kicsit értő harcos jobb-e számunkra, vagy inkább egy ebben vagy abban profi, minden másban kezdő társaság, amely egymás gyengéit képes kiegyenlíteni.
Apropó társaság. A játék során lehetőségünk nyílik arra, hogy segítőtársakat fogadjunk fel. Néhányan önként és ingyen ajánlkoznak, mások viszont rendesen megkérik a bérüket. Maximálisan 8 szereplő lehet egyszerre a csapatban, és ez éppen elég arra, hogy a játék végén a főellenséget kényelmesen agyonüssük. Egy érdekes választási lehetőség a málhás öszvér, amely a normál harcos hátizsákjának 3-szorosát képes cipelni. Így sokkal több helyünk lesz, hogy az ellenég halálakor, vagy a hordókban, ládákban előzőleg elrejtett, a földön szanaszét guruló cuccot tároljuk, illetve magunkkal vigyük. A szereplők közötti cserebere is nagyon egyszerű, és a fejlesztők még arra is figyeltek, hogy a vásárláskor azonnal látjuk, hogy az adott szereplő képes-e egy tárgyat, fegyvert használni, vagy sem. A játékmenet nagyon érdekes (a sztorit persze nem árulom el :-), és a fentebb felsorolt változtatásokkal, ötletekkel az üresjáratokat sikerült a minimumra szorítani.
A játék már az első percekben magával ragadja az embert. A grafika és hangok is segítenek a beleélésben, és a fordulatok folyamatosan jönnek, így az ember szinte soha sem unatkozik. Talán egy olyan rész volt, ahol úgy éreztem, hogy egy kicsit kezd unalmassá válni a dolog, de a következő részek újból további érdekességeket hoztak. Kb. 35 óra alatt értem a játék végére, és ezt 3 nap alatt csináltam meg, a harmadik nap végén (kb. hajnali 4-kor) már én is egy olyan zombiként nézhettem ki, mint amilyen egyébként a játékban is szerepel. (Még jó hogy a saját játékbeli karakterem nem jött látogatóba hozzám, aztán szliss-szlass. :-).
A játék során végig éreztem, hogy az akció-RPG játékok már soha sem lesznek olyanok, mint a Dungeon Siege előtt voltak. Tele van olyan ötletekkel, újításokkal, amelyek segítik a műfajt, hogy még szélesebb rajongótábort hódítson meg magának. Ez az első olyan RPG játék, amelyet még olyan játékosoknak is ajánlani tudok, akik még a Diablo-t is unalmasnak vagy bonyolultnak tartották. Aki pedig Diablo őrült, annak feltétlenül figyelmébe ajánlom a Dungeon Siege-t, talán ez az a játék, amelyet behunyt szemmel magunk elé képzeltünk, mint Diablo III.