Az utóbbi időben elég divatosak lettek a különböző tini-filmek, vagyis az általában közép- és főiskolásokat a történet középpontjába helyező horrorfilmek (Sikoly, Tudom mit tettél tavaly nyáron), ezek paródiái (Scary Movie), illetve vígjátékok (Amerikai pite). Ez utóbbiak gyakori velejárója az altáji humor és a szexualitás témája. Tulajdonképpen ezen vígjátékok körébe tartozik a DVD-n most megjelent Bővér szálló is.

A történet főhőse három jóbarát, Dave (Barry Watson), Adam (Michael Rosenbaum) és Doofer (Harland Williams), akik egy fiúkollégiumban tengetik életüket. Csakhogy váratlanul meggyanúsítják őket a kollégium közös pénzének meglovasításával, amit az évente megrendezett hajókirándulás – mely során az öregdiákok munkalehetőséget is szoktak ajánlani a fiúknak – céljaira gyűjtögettek a lakók. Így aztán pillanatokon belül az utcán találják magukat, ahonnan útjuk – kisebb átöltözés után – a szomszédos leánykollégiumba vezet. Igen, mindhárman nőnek öltöznek, és így bejutnak az elszánt férfigyűlölő lányok közé. Köszönhetik mindezt a kollégium feminista vezetőjének is, Leah-nak (Melissa Sagemiller), aki a csúnya „lányokat” pártfogásába veszi. Innentől kezdve megkezdődnek a helyzetkomikumra és átlagos (vagy sok esetben inkább gyenge) poénokra épülő jelenetek, melyek hatására végül főhőseink kicsit más szemmel nézik korábbi társaikat. A történet vége pedig azt hiszem, mindenki számára nyilvánvaló, ezért nem is írnám le.
A film tulajdonképpen átlagosnak nevezhető, igazából semmi kiemelkedő nincs benne. Láthatunk néhány humoros jelenetet és egy rakás középszerű vagy inkább erőltetettnek nevezhető geget, buta vagy túlzottan gusztustalan ötletet. Ezek között a bevezetőben említett filmek kedvelői valószínűleg sok megszokott ismétlést is találnak.
A DVD kiadásra a film mellé kapunk egy rövidfilmet a fiúk beöltöztetéséről, sminkeléséről, azaz a lánnyá alakulásukról, a film előzetesét, valamint egy egyedi ötlet alapján készült összeállítást. Ennek lényege, hogy néhány jelenet felvételénél a stáb négy tagjának szemszögéből figyelhetjük az eseményeket, és akár menet közben – a nézőpont-váltó gombbal – átkapcsolhatunk a többiek kamerájára. A jelenetek előtt pedig mindegyik munkatárs röviden be is mutatkozik. Két teljes jelenetet és egy kisebb összeállítást nézhetünk meg ilyen módon. Magyar, angol és cseh nyelvű hangsávot találunk a korongon, Dolby Digital 5.1-es kódolásban. A feliratok között is megtaláljuk a magyar nyelvet.

Egy közepes film extrákkal nem túl bőségesen ellátott DVD változatát kaptuk, de az érdekes megoldású, váltható kameranézetes „werkfilm” képében legalább valami újszerűt is láthattunk. Talán egyedül a film készítőinek kellene elgondolkodniuk azon, érdemes volt-e leforgatniuk a Bővér szállót...