26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

2. Átjáró Nap

Ian Watson és Görög Zita voltak a második alkalommal megrendezett sci-fi és fantasy rendezvény fő vendégei.

Írta: Gerry

Október 25-én a MOM Parkbeli Palace moziban került megrendezésre a hazai Átjáró sci-fi és fantasy magazin második nagy összejövetele, ahol számos program várta az érdeklődőket. Reggeli érkezésemkor a rendezvény helyszínéül szolgáló moziban meglepően kevesen tartózkodtak. A könyvárusok igen unottan diskuráltak egymással, a Vampire: The Masquerade, MAGUS és Shadowrun játékosok kis csoportokat alkottak az asztaloknál, páran pedig tanácstalanul lézengtek: „Most akkor hova is menjek?”. Az egyik teremben folyamatosan filmek mentek, értelemszerűen az újabb sci-fi és a fantasy termésből szemezgetve.

Számos előadást tartottak a rendezvényen, melyekből érdekes információkat tudhattunk meg a vámpírokról, készülő filmekről, a kaszkadőrökről, vagy éppen arról, hogy miért csak egy darab mikrofon található termenként :-). A legnagyobb érdeklődésre kétségkívül két esemény tartott számot: az egyik a neves brit íróval, Ian Watson-al (Warhammer 40.000) való beszélgetés, a másik pedig Görög Zita modell-színész-műsorvezető, egyesek szerint földre szállt angyal tudósítása az eseményről, illetve a vele való beszélgetés. (A csöndben megérkező és nézelődő Watsonnal ellentétben Görög Zita a Cinematrix számára való riportja hirtelen felélénkítette a férfiközönséget, akiket láthatóan audiovizuálisan delejezett néhány barátnő sérelmére.)

Görög Zita kifejtette eddigi életútját, terveit, szerepeit, és válaszolt az esetlegesen felmerült kérdésekre. A közönség nagy része láthatóan igen jól szórakozott a válaszokon, és láthatóan szinte mindenkiben megfogalmazódott egy bizonyos kérdés, csak hát udvariasság is van a világon, így ez legnagyobb sajnálatomra senki nem tette fel – de ami késik, az nem múlik.

Ian Watson sziporkázó humorával gyorsan belopta magát a látogatók szívébe. A szokásos „életút, hogyan tetszik az ország, tervek” kérdéssoron kívül a hallgatóságot főként a Warhammer könyvek sorsa érdekelte. Watson elmondta, hogy évek óta képtelen meggyőzni a Games Workshop vezetőit arról, hogy nyomtassák végre újra a könyveket, és tárgyaljanak a folytatásokról, ami azért is furcsa, mert a könyvekre van igény, és a kiadó bevételeinek nagy részét a sorozat jelentette. Ugyanakkor az író megemlítette azt a furcsaságot is, hogy a könyvek lokalizációjában a Games Workshop is részt vesz (Magyarországon a Szukits kiadó adja ki a könyveket), azonban az ő jogdíjairól hajlamosak megfeledkezni. Szó esett egy, a Warhammer univerzumot alapul vevő filmről is, azonban az író szerint jelenleg nincs reális esélye egy ilyen film elkészültének, bár az ötlet iránt az azóta elhunyt Stanley Kubrick, és Steven Spielberg cége, a DreamWorks is érdeklődött.

Érdekes, de véleményem szerint kissé még kiforratlan esemény volt a 2. Átjáró Nap, melynek reményeim szerint azért lesz még folytatása is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!