Tabula Rasa A Games Convention keretében vehettem részt az NCsoftnál a hamarosan megjelenő Tabula Rasa online RPG bemutatóján. A fejlesztőcsapatot nem más, mint a legendás Richard Garriot vezette, akit az Ultima játékok atyjaként, vagy Lord British néven ismerhetnek sokan.
A bemutató során először megnéztük a játék hátterét bemutató kis indító mozit. A Földet idegen életformák támadják meg, melyek ellen a földiek hiába védekeznek, alulmaradnak. Az életben maradt lakosságot a támadók rabszolga sorba vetik, de a Föld vezetőinek sikerül egy kisebb, válogatott egyénekből álló csapatot elmenekítenie, mielőtt még minden odaveszett volna. Ez a kis csapat kezdi meg a harcot a betolakodók ellen. A játékos – de ez gondolom sejthető volt a felvezetésből – ennek a csapatnak a tagjaként kezdi meg a játékot. Elsőként zöldfülű (recruit) besorolást kapunk, majd ahogyan megismerkedünk a világgal és az ellenséggel, eldönthetjük, hogy melyik specializáció irányába indulunk el. A két következő foglalkozási ág a katona és a specialista. Itt már komolyabb eltérés van a két karaktertípus között, logikusan a katona inkább a fegyvereket választja, míg a specialista támogatóként lép fel, bár képes a harcra is. Minden karakter megtartja az előző szinten megszerzett képességeket is, és azokhoz kap újabbakat. A következő szinten a katona kommandóssá vagy lopakodóvá válhat. A kommandósnak van még egy fejlesztési lehetősége, a gránátos. A specialista utásszá vagy biotechnológussá válhat, végül az utász hadmérnökké képezheti magát. Az ellenséget a Bane jelenti, akik fejlett fegyverekkel földi és légi egységekkel is rendelkeznek. A játékban csak a katonákat irányíthatjuk, a Bane egységeket a mesterséges intelligencia vezérli majd.
A játék interfészét is láttuk, ez sokkal inkább hasonlít egy akciójátékéra, mint a szokásos szerepjátékokban megszokott agyonzsúfolt kezelőfelületre. A játékos ötféle fegyvert és ötféle képességet állíthat be magának. Ezek között egyszerűen a megfelelő szám kiválasztásával váltogathat. Támadáshoz a kurzort az ellenségre kell irányítani, majd elindítani a legjobbnak tűnő támadást. Amíg a kurzor az ellenségen marad, a játékos hasznos információkat kap az egység erejéről, szintjéről, fegyverzetéről. A Bane egységeinek legyőzésén kívül – vagy inkább annak érdekében – meg kell oldani egy ősi faj rejtélyét is. Ez a faj hatalmas erejű fegyvereket rejtett el a galaxis különböző pontjain. Megtalálásuk létfontosságú az ellenség legyőzése érdekében. Másik érdekessége a játéknak, hogy a világban néha olyan ősi tárgyakra bukkanhatunk, amelyeken idegen feliratok vannak. Ezek a feliratok egyfajta hieroglifák (valószínűleg ugyanaz a faj hagyta hátra ezeket is, akik a fegyvereket készítették), megfejtésük pedig közelebb viszi a játékost az ősi faj rejtélyeinek megoldásához. Ezen túlmenően, ha már ismerjük a rejtélyes hieroglifák egy részét, akkor részben hasznos utasításokat, ismeretek kaphatunk a feliratokból, másrészt megpróbálhatunk ismeretlen feliratrészeket is megérteni az eddigi ismertek alapján (ahogyan a nagy francia tudós, Champollion is megfejtette az egyiptomi hieroglifákat).
A fentiek alapján tehát egy olyan MMO játékot kapunk a fejlesztőktől, amely egyszerre képes kielégíteni az akciók és a rejtvények megfejtése iránti igényünket is. És már nem is kell rá sokat várni, hiszen október 5-ére várható a megjelenése.