Ákos zenéjét lehet szeretni vagy nem szeretni, személyiségét kedvelni vagy nem kedvelni, nyilatkozataival egyetérteni vagy sem. Azonban mindettől függetlenül úgy gondolom, vitathatatlan, hogy az egyik legismertebb mai hazai előadóról van szó személyében. És hogy miért került most ő az elsősorban filmekkel foglalkozó DVD rovatunkba? Azért, mert legújabb albuma CD-je mellé egy DVD korong is került, elég korrekt tartalommal.
Az új stúdiólemez A katona imája címet viseli, és négy évvel követi Kovács Ákos előző albumát. A 42 éves, a nyolcvanas évek végén a Bonanza Banzai együttesben ismertté vált, majd 1993-tól szólókarrierbe kezdő zenész 13 számot pakolt az idei lemezre. Ezekről nem írnék véleményt, inkább a cikk végére kölcsönvennék egy rajongói véleményt, és most csak a kiadványba extraként kerülő, de önmagában is színvonalasnak tekinthető DVD korongot venném górcső alá.
Mindenekelőtt megtalálható rajta az album tizenhárom száma, Dolby Stereo, valamint Dolby Digital 5.1 és DTS hanggal, azaz térhangzású mixekkel is. Ez utóbbiak remekül megnövelik a hang terét, egy-egy hangszert ügyesen a hátsó hangszórókba pakolva pedig kellemes effektek jönnek elő a keverés eredményeként. A számok alatt egy-egy fotó és a közreműködők listája látható a képernyőn (már ha bekapcsolva hagyjuk közben a tévét).
Ákos videónaplója folyamatosan került fel a webre, azonban aki kimaradt belőle, az most megnézheti az elejétől végéig az összes epizódot, ráadásul a netre felkerülteken kívül két plusz rész is van. Én most találkoztam ezekkel először, és bár volt néhány kissé hosszúra nyúlt jelenet, összességében érdekes volt végignézni a 25 fejezetet. Néha a stúdióba, néha a turné egy-egy állomására kalauzolt el bennünket az énekes, de még a salzburgi Zauchensee sírégió pályáin is viszontláthatjuk. Közel két óra az összes epizód együtt, amely egyfajta werkfilmnek is felfogható.
Az új album dalaiból egyelőre két videoklip készült, ezek közül az első, a Szindbád dala került a DVD-re (szintén a fent felsorolt hangsávokkal) – az újabb, A fénybe nézz klip később lett kész, minthogy a korongra mehessen. Végül kapunk egy kis ízelítőt a november során megjelenő Szinbdád turné 2010 koncert DVD-ből: a Szindbád dala és Csak a szerelmen át számokat nézhetjük meg róla.
Mániákus CD gyűjtőként nagyon sokszor választottam már egy-egy új korong megvásárlásakor a limitált kiadású változatokat, hol a csodás digipak csomagolásért, hol pedig az extra – legtöbb esetben DVD – korongért. Az Ákos lemez esetében úgy vélem, nemzetközi színvonalú lett ez a második lemez: az 5.1-es keverés mellett megtalálható videóanyag is megfelelő mennyiségű extrának számít.
Dino
Végül pedig ahogy ígértem, álljon itt egy Ákos-rajongó véleménye a lemezről: tartalmi együttműködő partnerünk, a Factory blog munkatársának, Dealernek kritikáját olvashatjátok alább.
A tegnapi nap piros betűs ünnep volt ezrek naptárjában (a kritika eredetileg 2010. október 20-án jelent meg – a szerk.); Ákos négy esztendő után ismét új stúdiólemezt jelentetett meg. Persze, ahogy ezt a főhőstől megszokhattuk, az ezt megelőző négy év sem telt el tétlenül; a 2006-os Még közelebb album lemezbemutató turnéja közel egy évig tartott, az ebből készült három lemezes DVD kiadvány messze a legösszetettebb és legigényesebb darabja lett az életműnek. Ezt követően két éven át ünnepelhettük együtt Ákos negyvenedik születésnapját, a színházi estek elhozták az életút leginkább meghitt pillanatait, és végérvényesen egy hatalmas családot faragtak az óriási rajongótáborból. A koncertek hang- és képanyagát tartalmazó CD, DVD és Blu-Ray lemez rengeteg fa alatt ott volt tavaly Karácsonykor, a 2010-es év pedig nem is szólhatott másról, mint egy újabb megpróbáltatásról. Áprilisban megjelent az új lemezt felvezető Szindbád dala maxi, ami azóta is a kislemez eladási listák első helyét birtokolja, a dal köré épített Szindbád Turné 2010 pedig több, mint százezer embert vonzott, érthető okokból; hibátlan dallista és nagyszerű áthangszerelések hívták össze a rajongókat. Az elmúlt hónapban aztán felgyorsultak az események, lehullt a lepel az új lemez borítójáról és címéről, a rádiók éjt nappallá téve játsszák a legújabb, A fénybe nézz című dalt, felkerült a honlapra a hivatalos dallista, néhány szerencsés pedig az Uránia Filmszínházban tekinthette meg a dalhoz készült klipet tegnap este, ráadásul egy rövid koncertet is élvezhettek, ahol Ákos és Szakos Krisztián előadtak két új dalt. A tegnapi nap azonban nem csak a 600 szerencsésnek volt érdekes, hanem szerte az országban és a határon túl rengeteg embernek; a boltokba került A katona imája. A cikk írója szokás szerint semmit nem bízott a véletlenre, így még a délelőtti órákban átvette a futártól az előrendelt csomagot, majd az azt követő hosszú órákra kihúzta a telefont, és kizárta a külvilágot.
A katona imája, akárcsak a Még közelebb, két lemezt foglal magában; egy CD-t és egy DVD-t. A két korongot egy gyönyörű és rendkívül praktikus tok, az úgynevezett Super Jewel Box zárja magába, ahogy Ákos legutóbbi kiadványait is. A komor hangulatú, szürkés árnyalatokat használó borító rendkívül elegáns hatást nyújt, az alkalmazott betűtípusok piros és fehér színe szintén, a távolba révedő főhős, tarkón összekulcsolt kezekkel mereng; bátran merem leírni, hogy az eddigi legelegánsabb és legigényesebb borítóról van szó. A hátoldalon egy pár nyúzott katonai bakancs díszeleg, hasonló színvilágban, a feltüntetett tartalom gazdag anyagról árulkodik. A tok kinyitását követően az egyetlen meglepetés a nagyon praktikusan, könyvszerűen nyitható jobb oldali rész, melynek első oldala a CD-t, második oldala a DVD-t, és egy remek képet rejt. A bal oldalon a megszokott kivehető füzet, melynek minden oldalán egy-egy nagyszerű, Emmer László által készített képpel találkozhatunk, amelyeken Ákos a címadó dalhoz hangulatilag illeszkedő katona szerepben tetszeleg. Kell-e mondanom, egytől-egyig remek képekről van szó, melyek mellett minden dal szövege is megtalálható, az utolsó lapon megszokott köszönetnyilvánítás és a támogatók feltüntetése mellett.
Az első korongot a lejátszóba helyezve meghallgathatjuk az elmúlt négy év kitartó munkájának termését, a 13 nagyszerű dalt. Eltekintenék a dalok egyenkénti véleményezéséről, különösen a tartalmuk ismertetéséről, dióhéjban elég annyi, hogy mindenki garantáltan megtalálja a maga kedvencét, mert ennyire összetett, eklektikus album talán még nem is készült. Akadnak itt szigorúan gitár és dob központú, dörgedelmesebb dalok (Szindbád dala, Játékharc, Tabula Rasa, Szeress így), találhatunk instant közönség kedvenc, slágergyanús szerzeményeket, amelyek üvöltenek a rádióért (Érintő, Szeress így). Hallhatunk kritikusabb szövegű dalokat (Senki nem tehet mást, Játékharc, Tabula Rasa) és érzelmesebb, elkeseredett nótákat, amelyek vagy a vég perceit vetítik elénk vagy a borzalmas felismerést (A katona imája, Minden álom véget ér). A szövegek ezúttal is a legalapvetőbb témák köré fonódnak, úgy, mint hit és vallás kérdése, szerelem, elmúlás, életigenlés, de a főhős örömmel és némi iróniával húzza meg az interneten rendre elégedetlenkedők haját (Főleg régen) vagy éppen egy generációs problémára hívja fel a figyelmet és ad tanácsot (Nézz szembe vele). Zeneileg is rendkívül összetett albumról van szó, hat dalban hallhatjuk a Hungarian Studio Orchestra munkáját, hol csak háttérzajként, hol hangsúlyos és dicsőséges főtémaként (Senki nem tehet mást), egy dal erejéig Pejtsik Péter megcsillogtatja csellótudását, a Minden álom véget ér című dalban pedig Árok Sándor nagyszerű gitárjátékát hallhatjuk. A Főleg régen teljesen elektronikus és indusztriális alapokra épül, de hasonló elemeket felfedezhetünk például a Senki nem tehet mást bizonyos részeiben is. A Nézz szembe vele hallgatása közben szinte magunk előtt látjuk a letört tűzcsap vize körül ugrálókötelező bronxi gyerekeket, az R’n’B hangzást csak fokozza, hogy Ákos ismét kipróbálja magát a rap műfajában is, maximális sikerrel. Az Óda talán az elmúlt 22 esztendő legszebb szerelmes vallomása lett, a zongora és a cselló a szöveggel karöltve egyszerre komor, mégis ünnepélyes hangulatot varázsol a dal köré. A fénybe nézz, ha valamivel komorabban is, de az Adj hitet filozófiáját hordozza magában, a Kéz a tarkón pedig tökéletesen illeszkedik a jól megszokott, utolsó dalok által állított sorba. Személyes kedvencem a lemez címadó dala, amely Ákos elmondása szerint a ’80-as évek hangszerelését idézi, szövege roppant őszinte és elkeseredett, vallási töltete pedig a legjobbakkal vetekszik (Az utolsó hangos dal, A kezdet előtt, Még közelebb).
Nincs más hátra, mint előkeresni a legnagyobb szavakat, és azoknak minden szinonimáját, felhasználni A katona imájával kapcsolatban, és levédetni; újabb hibátlan és varázslatos album készült el ugyanis a solymári stúdióban. Az író legszebb álma vált valóra; egy album, amiben megtalálható az Új törvény szókimondása, átvitt értelemben felfogható durvasága és hidegsége, keményebb hangzásvilága és a Még közelebb példanélküli emberközelisége, őszintesége és meghittsége. A főhős ezúttal sem ment biztosra; egy teljesen új, merészebb hangzásvilág a jussunk, a szövegei hol mosolyt csalnak az arcunka, hol könnyeket a szemünkbe, de leginkább a szemünket nyitják fel, a mindennapi ember örök gondjait, örömeit és kérdéseit fogalmazza meg úgy, ahogy azt mi nem tudnánk megtenni. Természetesen ezúttal is számtalan hallgatásnak és rengeteg időnek kell eltelnie, míg a hallgató valamennyire át tudja majd látni a helyzetet, megérti és megemészti a dalokat, és el tudja dönteni, szívének melyik Ákos album a legkedvesebb. Afelől azonban senkinek ne legyen kétsége, hogy A katona imája ott lesz az örök élmezőnyben, mint a valaha volt egyik, ha nem a legjobb Ákos kiadvány.
Dealer