Őskövületek dzsemborija
Az MDK, mint játékcím említése 2011-ben arra hivatott, hogy emlékeztesse az egyszerű földi halandót arra a nyomorult, de váratlannak aligha nevezhető tényre, miszerint szédületes gyorsasággal öregszik. Az MDK sorozat első része ugyanis a nosztalgia, a Kacsamesék és a Backstreet Boys homályába vesző '90-es évek terméke, egészen pontosan 1997-é. A Shiny Entertainment, amelynek többek között olyan zseniális játékokat köszönhettünk, mint az Earthworm Jim széria, avagy a Sacrifice, egy roppant kellemes TPS-t hozott létre, amelyben minden megvolt a sikerhez: pörgős akció, szép grafika, teljesen idióta főhős Kurt Hectic személyében, és persze remek humor. A siker nem is váratott magára, így a BioWare jóvoltából Kurt 2000-ben visszetért, hogy a tökéletesen hibbant zsenivel, Dr. Fluke Hawkinsszal és Maxszel, a hűséges hatlábú robotkutyával együttes erővel rúgják alfélen a Földet (de legalábbis Kanadát mindenképpen) újra elfoglalni akaró, mérhetetlenül gonosz idegeneket. Héroszaink teljesen magukévá tették Pelikán József klasszikus tételmondatát, miszerint "Irgalom, én teljesen hülye vagyok", és tiszta szerencse, hogy a galaktikus hódítással kísérletező idegenek szintén nem állnak a helyzet és az intellektus magaslatán.

Kurtben az erő
Az MDK 2-ben immáron mindhárom hőst irányíthattuk, akik teljesen eltérő tulajdonságokkal voltak felvértezve. Kurt a legmozgékonyabb, aki ejtőernyője segítségével elérhetetlen magasságokba szárnyal, és távolról is kilőheti a rosszarcú idegeneket. Max egy jólfésült puliterminátor hatékonyságával, mind a négy kezében Uzit tartva vág rendet a támadók között, míg Dr. Hawkins bomlott elméje a létező leglehetetlenebb dolgok összerakására és fegyverként való felhasználására képes. Az MDK 2 jött, látott, és a galaxis minden idegenjét intim részen rúgta, azonban a folytatások hada nem lepte el a képernyőket – egészen az idei évig, amikor ha folytatások nem is, de ilyen-olyan módon feltupírozott verziók egész sora – szám szerint kettő – jelent meg. Először májusban debütált a Wii verzió a hamvaiból egy részeges főnix sebességével feltámadó (értsd: lassan viszont bizonytalanul) Interplay jóvoltából, most pedig a HD verzióba futhatnak bele a vásárlók, kizárólag a BeamDog rendszerén keresztül.
Nagyszerű kérdés, hogy pontosan mit is takar az oly tetszetős HD? Elviekben szebb, jobb, nagyobb textúrákat, és a garanciát, hogy mindez gond nélkül fog futni még Windows 9-en is, hiszen az MDK 2 megjelenésekor nemhogy Windows 7 nem létezett, de XP se, és Noé éppen, hogy akkortájt evickélt ki bárkájából. Hogy a gyakorlatban mit jelent mindez, az már fogósabb kérdés. A grafika nagymértékű fejlődése az átvezető videók esetében könnyedén tetten érhető, hiszen a karaktermodellek összehasonlíthatatlanul jobban mutatnak, mint 11 évvel ezelőtt, még ha a teljes összképhez az is hozzátartozik, hogy valamilyen rejtélyes kéz celofánba csavarta őket, és emiatt meglehetősen élettelennek hatnak. Amennyiben viszont el nem ítélhető módon belefogunk magába a játékba, úgy némileg csalódottan kell tudomásul vennünk, hogy a prezentált látványvilág nem sokban tér el az elaggott őstől. A karaktermodellek persze itt is lényegesebben pofásabbak, mint anno, de a környezetről mindez csak némi jóindulattal mondható el, és első, de még ötödik látásra is úgy tűnik, hogy minden maradt a maga pici-puha köntösében.

Aki másnak vermet ás, Maxbe esik bele
Ami szintén változatlan maradt, az a játékmenet, ami dacára a játék eredeti megjelenése óta eltelt időnek, ma is roppant szórakoztató, bár néhol talán túlzottan egyszerűnek hat. És persze a tökéletesen debil humor, amely Kurt fején találja a szöget, és amely teljesen áthatja a játékot.
Az MDK 2 HD-nak nem célja megváltani a világot, erre ott van a készülődő The Sims 4. Arra azonban tökéletes, hogy az öregek otthonából ki-kitekintő régi motoros játékosok újra önfeledten, technikai problémáktól elvileg mentesen szórakozzanak minden idők egyik legüditőbb TPS szériájának második, ráncfelvarrt változatával. És tegyék mindezt meglehetősen baráti áron.