WWE 13

Be kell vallanom őszintén, hogy nem vagyok nagy pankrációrajongó. Valamikor sok-sok évvel ezelőtt, amikor még alig értem fel a konyhaasztalt, és a televízió lassan terebélyesedő csatornakínálatának valamely eldugott sarkában először találkoztam ezzel a látványos, ám a legkevésbé sem hiteles "sporttal", imádtam. Tojáshéjjal a fenekemen még lenyűgözött a kőkemény bunyó, aminek ezt az egészet hittem, ám így, felnőtt fejjel már a legkevésbé sem köt le, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy manapság egy-egy műsorban többet üvöltöznek egymással a pankrátorok, mint ténylegesen harcolnak. Mindezek ellenére kíváncsian vettem kezembe a THQ gondozásában megjelent WWE 13-at, mivel érdekelt, hogy mennyire tudják visszaadni azt az élményt, amelyet még gyerekfejjel éltem át. Vagy csak egy sokadik, középszerű verekedős játékkal lesz dolgom?

Az első benyomásom nem volt túl kellemes, bár ez köszönhető a szubjektivitásomnak is. Az utolsó hasonló témájú játék, amelyhez szerencsém volt, a Fight Night Champion volt, így előzetesen valami hasonló felépítésre számítottam. Ha sztori módot nem is, de valami kis végigvezetést, mellette egyszerű kihívásos meccsekkel, esetleg saját pankrátor készítési lehetőséget, akivel felépíthetem saját karrierem, végül az elmaradhatatlan többjátékos lehetőségeket. Nos, mindezek bizonyos formában mind jelen vannak a játékban, csak épp első ránézésre képtelen voltam eligazodni a menüpontok között. Ez persze egy vérbeli WWE-rajongónak nem eshet nehezére. Kis időbe tellett, mire rájöttem, hogy a sztori módot a WWE Attitude takarja. Ebben a módban a '90-es évektől kezdődő korszakot élhetjük át, ahol a különböző szervezetek egymással versengtek a hétfő esti televíziós nézettségért. Ennek keretein belül játszhatunk végig a valóságban is lezajlott összecsapásokat, amelyek során a korszak összes jellegzetes harcosa felbukkan.
Játékmódokban nem szűkölködik ezen felül sem a játék, hiszen a szokásos (egy az egy ellen, csapatok összecsapása, ketrecharc stb.) módok mind megtalálhatók, így az is megtalálja a számítását, aki csak rövid feszültséglevezetésként szeretne valakit elverni egy összecsukható székkel.

A játék alatt dolgozó, saját fejlesztésű Predator Engine 2.0 a harcosok mozdulatainak egészen elképesztően széles tárházát képes modellezni, ám ennek komoly ára is van. Ha valaki úgy szeretne játszani, hogy közben érvényesülni is tud a ringben, annak bizony rengeteg időt (értsd: hosszú órákat) kell beleölnie, hogy kitanulja a szabályokat és a különböző mozdulatokat előcsalogató kombinációkat. Ebben a játék csak nagyon minimális szinten van segítségünkre, mivel magától semmit nem mond el, mindent magunknak kell kikeresgélnünk a menüpontok között eldugott tutorial módból. Ám ez is csak száraz leírásokat tartalmaz, így az olyan laikusoknak, mint amilyen én magam is vagyok, csak kevés hasznára van, pedig pont nekünk kellene a segítségünkre sietnie. E tudás nélkül pedig a legtöbb összecsapásunk csúfos verésbe megy át, mivel a gép természetesen ismeri minden pankrátor sajátosságait. Ugyanakkor pontosan ez a bőséges mozdulatkínálat jelenti a játék egyik erősségét is, hiszen sosincs két egyforma összecsapás, még ugyanazon pankrátorok között sem.

Az irányítás sincs a helyzet magaslatán, pontosan a fent felsorolt okokból. Gyakran kaptam magam azon, hogy egy-egy szorult helyzetben összevissza nyomkodom a kontroller gombjait, mert egyrészt fogalmam sem volt, hogy mit is kellene csinálnom, másrészt mert legtöbbször ezzel sikerült kikeverednem a slamasztikából. Ahhoz pedig, hogy valami igazán látványos mozdulatot előcsaljak, még plusz tíz ujjat kellett volna növesztenem, és nem ártana vennem néhány zongoraleckét sem.

A választható szupersztárok és dívák száma igen tetemes, ám az igazi nagyágyúk egy része sajnos csak DLC-k formájában elérhető. Sebaj, kinek kellenek, ha megalkothatjuk saját szupersztárunkat? És ebben a játék bőséges kínálattal áll rendelkezésünkre. Gyakorlatilag nincs olyan aspektusa a karaktergenerálásnak, amelyben ne lenne bőséges választási lehetőségünk, kezdve a szokásos külcsínt érintő elemekkel, a belépőnktől kezdve a helyszínekig bezárólag.

A grafikával komoly gond nincsen, az összehatásban elvesznek az apróbb hiányosságok. A pankrátorokat egytől egyig korrekten lemodellezték, de ez ma már azt hiszem, abszolút elvárható. A belépő show-k látványosak, bár egy dologban tökön rúgják saját magukat: sokszor láthatunk a ring kivetítőjén eredeti felvételeket az adott pankrátor belépője során, és hát ennek köszönhetően nagyon szembeszökő a valóság és a virtuális változat közötti különbség.

Összességében véve elmondható, hogy a WWE 13 a pankráció szerelmeseinek hosszan tartó, kellemes kikapcsolódást nyújthat, ám hiába látszik rajta a fejlesztők azon igyekezete, hogy minél szélesebb réteget érjenek el vele, ez nem nagyon sikerült. Az irányítás körüli problémák és az oktatómód impotenciája könnyen elveheti a laikusok kedvét (ahogy valójában az enyémet is elvették, valószínűleg a jövőben nem sokat fogok a játék előtt ülni). Ezzel együtt nem nevezném középszerűnek a játékot, mivel az elsődleges célját, célközönségét minden bizonnyal gond nélkül eléri. Ha valaki rászánja az időt, hogy kitanulja az irányítás csínját-bínját, az egészen látványos bunyó részese lehet. De tény, ez a játék sem hozta vissza a régi rajongást a téma iránt.