A Castlevania: Lords of Shadow 2 végigjátszását az idei legjobb játékos élményeim közé sorolom: egy epikus, remek játék volt, gyönyörű, remekül megtervezett pályákkal, ellenfelekkel, karakterekkel, és nem utolsó sorban olyan hangulattal, amely az utolsó boss lenyomása után is sokáig kísértett. A történet lezárása azonban hagyott némi kívánnivalót maga után, így sokakhoz hasonlóan nekem is nyilvánvaló volt, hogy később még kapni fogunk pár sztori-DLC-t. Ez be is igazolódott, március végén megérkezett a Revelations, egy bő két óra alatt végigjátszható új fejezet, amelyben Drakula fiát, Alucardot irányíthatjuk.
A történet folytatására/lezárására viszont még várnunk kell, a Revelations ugyanis előzmény a Lords of Shadow 2-höz, amelyet a játék menüjében az Additional Content menüpont alól indíthatunk. Drakula feltámadásának kezdetén csöppenünk az események sűrűjébe, Alucarddal be kell járnunk a vámpírkastélyt és visszaszereznünk apánk áruló szolgáitól a Void Sword és a Chaos Claws fegyvereket, hogy amikor Gabriel visszatér, azokat a helyükön találhassa. A fejlesztők meghallgatták a játékosok több problémáját: a DLC gyakorlatilag az utolsó 10 percet leszámítva végig a kastélyban játszódik, az Overlook Tower alapjátékban nem látott részeit és az új Forbidden Winget kell bejárnunk. Száműzték a lopakodós részeket is, bár a helyüket átvette néhány elég idétlen logikai/ügyességi feladvány, amelyek főleg a DLC elején jelennek meg, és bár megnyerésük opcionális, a továbbjutáshoz legalább egyszer ki kell őket próbálnunk. Szintén eltérés az alapjátékhoz képest, hogy a harcnál sokkal dominánsabbak lettek az ügyességi, platformer részek, a termek többségében nem ellenfelek hada vár minket, hanem egy zárt ajtó vagy egy áthatolhatatlannak tűnő akadály, feladatunk pedig a továbbhaladás megoldása.
Sajnos a továbbjutás módja nem mindig egyértelmű, a minitérkép ugyanis még kevesebb segítséget nyújt, mint az alapjátékban (legalább a pályák ezúttal maximálisan lineárisak, így nem veszhetünk el több órára a már bejárt helyszíneken más utat kutatva), a játék pedig alig tízperces bemelegítés után alapértelmezettnek veszi, hogy mester szinten tudjuk használni Alucard vámpírképességeit. Ezekből három lényeges van: a denevérrajjal a kisebb, denevérekkel megjelölt kapaszkodókra tudjuk teleportálni magunkat, a szellemfarkassal rácsokon mehetünk át és hatalmas szakadékokat ugorhatunk át (bár valódi testünket közben őrizetlenül hagyjuk), míg az időmágiával ideiglenesen helyreállíthatunk összetört, leomlott pályarészeket, kapcsolókat.
Alucard viszont a fenti hármast leszámítva nem tér el túlságosan Drakulától. Kardjával gyakorlatilag ugyanazokat a kombókat, mozdulatokat használja, mint a Sötétség Hercege. Bár használhatunk fehér- és káoszmágiát, ezek még a fegyverünket sem változtatják meg, egyszerűen kéken vagy narancssárgán felizzik a penge. Az egyetlen érezhető különbség kimerül abban, hogy a kard sebzése és hatótávolsága jóval kisebb Drakula fegyvereihez képest.
A DLC így összességében meglehetősen sovány élményt kínál: 2 óra hol jobb, hol frusztrálóbb extra játékidő, két főellenféllel (amelyekből az egyik egy gyakori ellenféltípus felturbózott változata), felejthető történettel, amely szinte semmit nem tesz hozzá az alapjátékhoz, valamint egy karakterrel, aki olyan, mintha Gabriel kapott volna egy új skint, fegyvert és néhány új képességet. Ha valakinek tetszett az alapjáték vagy él-hal a lehetőségért, hogy Alucard bőrébe bújjon, annak megérhet egy esélyt, de személy szerint kicsit többre számítottam az első DLC fejezettől.
