Oddworld: New 'n' Tasty

Van az akció-platformjátékoknak egy számomra igen kedves, viszonylag szűk rétege, amely még valamikor 1990-ben jelent meg a piac egyre színesedő palettáján a máig halhatatlan Prince of Persia jóvoltából, és olyan kiváló alkotásokat sorolhatunk közéjük, mint az Another World, a Flashback, a Blackthorne, a Heart of Drakness, vagy a Limbo. Ennek az úgynevezett „cinematic platformer” műfajnak a darabjai egy látványos környezetben játszódó, igen impozáns átvezető videókkal tarkított kalandot mesélnek el, amelyek főhősére szó szerint minden egyes sarokban ezer veszély leselkedik. A stílus egy másik, igen neves képviselője az Oddworld Inhabitants alkotása, az 1997-ben napvilágot látott Oddworld: Abe’s Oddysee, amelynek közvetlen folytatása, az Oddworld: Abe’s Exoddus szintén ezt a műfajt gyarapítja. Az eredetileg PC-re és PlayStationre megjelent játék azóta kapott egy gyűjteményes kiadást, amely elsősorban Steamen és a PlayStation Networkön érhető el és amely az azóta más stílusokat is magában foglaló, időközben négy epizódra bővült Oddworld univerzum eddigi valamennyi (illetve páronként összerakott) epizódját tartalmazza és a The Oddbox címen vásárolható meg. A készítők elérkezettnek látták az időt, hogy némi vérfrissítésként a Just Add Water csapatának közreműködésével a széria eredeti első részét újra elkészítsék a mai géppark szinte minden képviselőjére, természetesen a huszonegyedik század technikai lehetőségeit kiaknázva. Ez a játék az Oddworld: New ’n’ Tasty!, amelynek PlayStation 4-es változatát volt szerencsém az elmúlt napokban tesztelni, és amely – véleményem szerint – talán a legjobb dolog, ami az Another World óta a műfajjal történt.

A sztorin nem változattak a készítők, amely szerint Abe, egy húsipari termékeket készítő gyár, a RuptureFarms rabszolgája egy napon ráébred, hogy az üzem rettegett glukkon ura, Molluck, az egyre eső piaci részesedést és gyengülő eladásokat egy „új, és fincsi!” termékkel, kívánja feltornázni. Az üzleti probléma legfőbb oka, hogy az éppen gyártás alatt álló három konzerv közül az egyikhez alapanyagul szolgáló faj már kihalt, és a másik kettő is az eltűnés küszöbén áll. Nincs is tehát másra szükség, mint Abe eleddig üzemi dolgozóként – no és a planéta őslakosaiként – számon tartott mudokon fajtársaira, méghozzá nagy mennyiségben. Hősünk a felismerés borzalmas terhe alatt azonnal menekülni kezd a gyár őrei és rafinált biztonsági berendezései, no meg gyilkos munkagépei elől, miközben rendre próbálja kiszabadítani sorstársait. Ehhez a fajától természetes örökségként kapott spirituális képességeit használja fel, amelynek segítségével meghatározott helyeken átjáró kapukat képes nyitni kollégáinak a biztos meneküléshez. A gyárból és annak udvarából megmenekülve a szabadban találja magát, ahol ráébred, hogy sok mindenhez a kulcsot (szó szerint) négyujjú mancsa jelenti. Elérve törzse természetközeli, az ősi szellemekkel és jóslatokkal szoros kapcsolatot ápoló hitvilágát valló, szabadon élő tagjait hirtelen megvilágosodik: a gyakran homályos, de mindenképpen humoros útmutatásokat követve el kell jusson Paramonia és Scrabania veszélyektől hemzsegő világába. Azok templomában végül meg kell szereznie az őt félisteni hatalommal felruházó sebeket, amelyek által Shrykull, az emberek felett álló kétarcú isten lehet, aki a teremtés és a pusztítás, valamint a félelem és a szeretet nagyhatalmú ura. Ez pedig ahhoz szükséges, hogy visszatérve a RuptureFarms „zulágjaira” megmenthesse egykori rabszolgatársai maradékát, és egyszersmind leszámolhasson a rettegett Mullockkal.

A stílus jellegzetes aspektusait követve ez a program is egy oldalnézetes, folyamatos mozgást, számtalan veszélyt, ezer és ezer váratlan elhalálozást, gyakori mentési pontokat, reflexeink maximális próbatételét prezentáló alkotás, amelynek története számos humoros, remekül megkomponált átvezető mozival kerül összekötésre. Abe tud futni, ugrani, osonni, karokat és egyéb kapcsolókat aktiválni, bombákat hatástalanítani vagy aktiválni, bizonyos dolgokat hajigálni, kommunikálni társaival, átvenni az uralmat alsóbbrendű lények felett, hátas jószágokon nyargalni és még számos egyébre. Egyet azonban nem tud: fegyverrel küzdeni. Ez azért is különösen kínos, mert bizony a rá leselkedő ellenfelek kivétel nélkül mesterlövészek, akik – amennyiben észreveszik őt – másodpercek alatt leterítik. De rajtuk kívül is rengeteg veszély – szakadékok, vadállatok, aknák, húsdaráló gépek stb. – leselkednek Abe-re minden bokorban. A mentési pontok nem véletlenül vannak egymáshoz meglehetősen sűrűn elhelyezve, de még így is simán előfordul, hogy két közeli ilyen pont között vagy egy jó fél-egy órát elidőzünk, mire rájövünk, hogyan is cselezhetnénk ki a csapdákat, és meg is tudjuk azt tenni. Segítség gyanánt egyébként kapunk számos tippet itt-ott, néha a gyár falán lévő hirdetőtáblákon, máskor pedig a mancsunkkal aktiválható platformokon, amely utóbbiak számtalan alkalommal a továbbjutáshoz adnak nélkülözhetetlen segítséget. Fontos szerepet játszik még kántálásunk és beszédünk, amelyek segítségével kommunikálhatunk társainkkal, különféle dallamos jelszavakat adhatunk meg, illetve számos spirituális képességet aktiválhatunk. Engem a fentebb leírtak összhatásaként leginkább a régi nagy kedvenc Another Worldre emlékeztetett a játék, ami bizony nem egy rossz érv mellette.

A képi világon nagyon meglátszik az időközben eltelt tizenhét esztendő, amely egyébként a készítők egyik fontos törekvése is volt. Ennek érdekében teljesen megújították az eredeti program grafikus motorját, az Unigine-t. A mostani, Unity Engine – amellett, hogy nagyon is mutatós, HD felbontású, remek fény-árnyék és egyéb effektekkel felruházott – egyszersmind jóval korszerűbb is elődjénél, így a számos mai platformra történő átportolás idő-, pénz- és munkaigénye is jelentősen lecsökkent általa. A helyszínek kidolgozása nagyon szép és részletgazdag, és a különféle effektek is fontos szerepet játszanak, hiszen a fény elárulhat, míg az árnyék és a füst elrejthet minket a ránk vadászók elől. Ugyancsak fontos szerepet kapnak a különféle előcsalható hangok, amelyek segítségével irányíthatjuk társainkat, vagy speciális, rendszerint dallamos kódokat és jelszavakat adhatunk meg. A zene és a többi akusztikai élmény, akár vezérlési, akár aláfestési célból szólal meg, kivétel nélkül remekül járul hozzá a játék jópofa, humoros hangulatához. A vezérlés is sokat változott, már ami a PlayStationt illeti. Az eredeti, még az első PlayStationre megjelent első epizód irányítása jóval kevésbé gördülékeny, ami részint az akkori, a maihoz képest jelentősen kevésbé folyamatos mozgás miatt is adódik. Az iránygombok helyét végre átvette a bal analóg kar, és a többi billentyű is gyakorlatilag pillanatok alatt a kezeinkbe simul, vagyis nem egy nagy ördöngösség a kiosztás megszokása és alkalmazása.

A platformjátékok egyik legizgalmasabb, egyszersmind viszonylag legnéptelenebb stílusának, a „cinematic platformereknek” egyik régi, ám annál jelentősebb képviselője a ma nagyon is divatos reboot és remake mozgalom jegyében vadonatúj portot kapott, amely a mai géppark tulajdonosainak mutatja meg, hogy milyen is minden idők talán legadrenalindúsabb, igen nagy jelentőségű videojáték műfaja. Az Oddworld: New ’n’ Tasty! remek megvalósításával, számos reflexeinket és agysejtjeinket is megdolgoztató csapdájával, bájos humorával könnyen magával ragadhatja a játékosokat az egészen fiataltól a meglehetősen élemedett korúakig egyaránt. Aki ismeri az eredetit, az is remekül szórakozhat az Oddworld sorozat első darabjának teljesen megújult mostani kiadásával, aki pedig nem találkozott még Abe odüsszeiájával, az egy nagyon addiktív, de nagyon nehéz játékot ismerhet meg benne. Mindkét esetben csak ajánlani tudom, hogy ki-ki próbálja meg a „Megváltó” szerepében megmenekíteni jobb sorsra érdemes társait a számos E-betűt tartalmazó, konzervizált örökléttől. Garantálom, senki nem fog csalódni!