25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Minecraft: Xbox One Edition

Ami „craft”-ra végződik, az csak sikeres lehet, avagy megérkezett a Minecraft újgenerációs változata.

Írta: gregmerch

Amikor a zseniális, a végletekig megszállott, kissé különc programozó, Marcus Persson (vagy ahogy a világ megismerte, Notch) szabadidejében, mintegy kedvtelésből nekikezdett a Minecraft fejlesztésének, legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy mekkora sikeráradatot, és ugyanakkor lavinát indít el vele. Az igazi garázsprojektnek indult játék ugyanis azóta többmilliós rajongótáborra tett szert világszerte, és annak számos változata, frissítése, illetve nem utolsó sorban portja jelent meg (és még fog is kézikonzolokra), amelyek közül az egyik legutóbbi a hazánkban e hó ötödikén elstartolt Xbox One-ra elkészült változat.

Minecraft: Xbox One Edition

A Minecraft sikere a program nyújtotta végtelen szabadságban, és az általa biztosított, kimeríthetetlen kreativitásban rejlik, ez nem is vitás. Más okot nem is igen lehetne felsorakoztatni emellett, hiszen a grafika a legjobb indulattal is nagyjából úgy fest, mint a Dire Straits 1985-ös, a Money for Nothing című slágeréhez készített komputer-animációs videoklipje, míg a muzsika (amely mindettől függetlenül számos díjat zsebelt be) korántsem annyira fülbemászó, mint az említett dal. A minden porcikájában szögletes főhős a játék kezdetén egy teljesen véletlenszerűen generált világban kezdheti meg felfedezőútját, melynek során különféle nyersanyagokat bányászhat, amelyeket kis hátizsákjában tárolhat el. Az így megszerzett alapanyagokból a játékba épített „receptek” alapján különféle létesítményeket, eszközöket készíthet, ily módon a maga képére formálva a világot. Amennyiben túlélő módban kezdi meg barangolását, számolnia kell az éjszakánként, illetve egyes előre generált helyszíneken (barlangokban, földalatti útvesztőkben stb.) rátörő, és a vérére (no meg kicsiny tüzéptelepére) szomjazó különféle rosszakarókkal. Az ő legyőzésükkor tárgyai és eszközei fejlesztésére költhető pontokat kap, így még erősebb, ügyesebb lehet azután. Konstruktív módban pusztán az építésre, kreativitásának kibontakoztatására kell csak koncentráljon, így ott minden egyéb gond és probléma nélkül élvezheti az alkotó elme szabad szárnyalását.

Minecraft: Xbox One Edition

A játék a 2009-es alfa változat óta rengeteg frissítésen és tartalmi bővítésen esett át PC-n, így a konzolos portok már ezeken a jókora többlet tartalommal felvértezett változatokon alapulnak – persze az adott masinák kapacitásához mérten. Míg a PC-s alapváltozat végtelen méretű térképeket generált, addig a hetedikgenerációs konzolok jóval kisebbeket, amelyeket láthatatlan falak kerítenek körbe. Az újgenerációs géppark ennél már sokkal nagyobb teljesítményre képes, így, ha nem is végtelen, de az Xbox 360-asnál sokkalta nagyobb pályákon tevékenykedhetünk. Az Xbox One Edition tartalma egyébiránt teljes mértékben az Xbox 360-as portra épül, megfejelve azt a nagyobb technikai tudású konzol által biztosított lehetőségekkel. Ez az említett, óriási térképméreteken kívül leginkább kibővített többjátékos lehetőségeket és tárgyfejlesztési opciókat jelent. A multiplayer mód történhet egyazon gépen is, amikor maximum négy játékos alakíthatja át a környezetét osztott képernyőn, de akár online, gyakran tematikus szervereken is, ahol ennél többen mérkőzhetnek meg. Az Xbox Live piacterén számos új tartalom vehető meg a játékhoz, amelyek újabb skineket, plusz textúra pakkokat, illetve a kettő kombinációját jelentő mash-up csomagokat adnak a programhoz. Ez utóbbiakból összesen három ki is próbálható minden játékmódban, menteni azonban nem vagyunk képesek, csak miután (igencsak diszkont áron) megvásároltuk őket. Az említett három kipróbálható csomag egyébként másik, igen népszerű videojátékok világát modellezi le a maguk szögletes valójában, így a Mass Effect, a Halo vagy a Skyrim birodalmaiban is bóklászhatunk. Mindezek mellé mi is megalkothatjuk saját térképeinket, amelyeket föltölthetünk a világhálóra, és vice versa: mi is letölthetjük társaink alkotásait. Az eredeti, Xbox 360-as port nem titkolt célja volt az Xbox Live piactér népszerűsítése, így a különféle plusz tartalmak folyamatos megjelenésére az Xbox One változat esetében is joggal számíthatunk.

Minecraft: Xbox One Edition

A Minecraft tehát meghódította az Xbox One-t is, és talán az se véletlen, hogy pont a napokban jelentették be, hogy a Microsoft nem kevesebb, mint 2,5 milliárd amerikai dollárért felvásárolja Notch cégét, a Mojanget. Mindez biztosítja azt, hogy a játék nem fog elkallódni, és a rajongók milliói joggal reménykedhetnek a program folyamatos fejlesztésében, rendszeres bővítésében ezután is. Igaz ugyan, hogy Marcus Persson két alapítótársával együtt távozik a cégtől, de a Microsoft neve több mint elegendő biztosítékot jelent ennek a (majdnem) minden ízében remek franchise-nak a jövőjére nézve. Ámen!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Hatalmas szabadság
  • Szinte kiaknázhatatlan mértékű kreativitásra ad lehetőséget
  • Az erősebb konzolon nagyon jól teljesít
  • Jópofa többjátékos mód
  • Folyamatosan bővülő tartalom
Negatívumok
  • A grafika nem az erőssége

További képek

  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft
  • Minecraft

Minecraft

Platform:

Fejlesztő: Mojang Studios

Megjelenés:
2011. november 18. PC
n/a: PS3, X360, Mobil

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!