Az a szomorú dolog történt, hogy sajnos abba kell hagynom az Elite-ezést. Már hetek óta véres és fáj a szemem, de mindenfélére gyanakodtam: pollen, új projektor... stb. De úgy tűnik, hogy az Elite volt a ludas. Tegnap (bár nagyon szerettem volna) nem játszottam és sokkal jobban vagyok. Emiatt kicsit utána olvastam és kiderült, hogy nem vagyok egyedül. Sokaknak okoz szemfájást az Elite. Fura, hogy ennyi év fejlesztés során nem raktak bele az option-be egy olyat, hogyha fáj a szemed, ezt kapcsold be és az kikapcsolna minden ilyen villogó bizbaszt. Pl supercruise alatt az elsuhanó fehér szarokat (amik eleve nem reálisak, mert azok nem lehetnek csillagok - hiszen egy csillagrendszeren belül repülök).
Gyanús még, hogy a túl éles narancssárga GUI is az oka (de színt csak plusz pénzért lehet változtatni, ami ultra gáz). Illetve a többi hajó eszméletlen éles supercruise fénye is oka.
Ezen kívül már mindent kikapcsoltam (remegéseket) levettem a contrastot... stb.
Kapitány a hajónaplónak, 3300. december 20., Sol rendszer, Gorbacsov űrállomás
Ez a David Braben legalább akkora látnok volt, mint Hari Seldon. Mintegy 1400 évvel ezelőtt megalkotott egy videojátékot – és itt vagyunk most: az emberiség szétrajzott a galaxisban, Anaconda, Orca, Adder, Cobra és a többi hajó mára már valóság lett. Nem tudom, miért, de ha tehetem, réges-régi játékismertetőket olvasgatok, és most rábukkantam egyre, amely erről a videojátékról szól. Valami SityiSXT nevű ürge írta az (állítólag) egyik legjobb magyar, videojátékokkal foglalkozó online magazinnak.
Azt írja, hogy mennyire lenyűgözte a játéktér mérete, és hogy az Elite: Dangerous kétségkívül rekordot állított fel, hiszen az egész Tejútnál nagyobbat eddig még nem alkottak. Még egy képet is mellékelt a játékból, ahol a csupán 5 fényévre lévő csillag felé száguld 33-szoros fénysebességgel, és még így is majd' 2 hónapjába telne odaérni. Gúnyosan megjegyezte: „Hétszeres fény, Mr. Sulu? Az Enterprise-t ennél jobb hajónak hittem.” És persze lelkendezik, milyen csodálatosan néz ki az űr, a csillagok a képernyőn. Kis buta földhözragadt zugfirkász... Ha tényleg kinn járhatott volna az űrben, láthatta volna, hogy az igazival semmi sem összehasonlítható – de bocsánatos a dolog, hiszen akkoriban nem volt olyan általános az űrutazás, így természetes, hogy nem tudhatta, hogy néz ki igazából a galaxis. De mondjuk a képeket elnézve van benne valami... Akkoriban gondolom nem tudták szebbre, élethűbbre megcsinálni, így én is azt mondom, szép munka. Mondjuk azt megjegyezte, hogy az űrállomások lehetnének változatosabbak is, de tetszik neki például a nagy mezőgazdasági állomások gyűrűjében lévő termőföldek. Lenyűgözte az is, ahogy szupercirkálásban bolyongva egy naprendszeren belül milyen fantasztikus látni, ahogy feltűnik pontként egy bolygó, aztán egyre közelebb érve hogy betölti a látóteret és eljut a tudatáig: igen, az egy bolygó. Elképesztőnek tartja a különböző típusú napok látványát is, ahogy nézem a cikkhez mellékelt képeket. A hangokért is nagyon lelkendezik ez a Sityi, de erről én nem tudok mit mondani: egy csak szöveget és állóképeket tartalmazó archív fájl alapján nem tudom megítélni, mennyire valósághű. Viszont érdekes, hogy azt írja, a hangulathoz illő zene szólal meg szupercirkáláskor – ilyen modult én is szeretnék a hajómba, a standard zenelejátszóm csak olyan számokat játszik le, amiket én rakok rá... :-)
Ír még arról is, hogy 15-féle hajó közül lehet választani, de később majd még jön több is. Ezen hajóválaszték is már kellően változatos ahhoz, hogy a különféle választott feladatokhoz alkalmasat választhasson a játékos, tehát egy Lakoon Type-6-tal biztos nem fog kalózkodni, mert lassú, úgy fordul, mint egy tehén, viszont sokat lehet bele rakodni, így kereskedelemre, futárkodni, bányászatra kiváló választás. Nem tudom, mi az a tehén, de abban igaza van, hogy a Type-6 tényleg egy teherhajó, illetve a bányászok is szeretik a nagy raktere miatt. Egy Adder inkább olyan mindenes, de semmiben sem kiemelkedő. Azt viszont tény, hogy sok parancsnok igyekszik teljesen magára alakítani a hajóját. Van, akinek nem kell scanner, mert ő nem lát fantáziát a felfedezésben (pedig az is jó pénzt hozhat), míg egy tipikus felfedező mondjuk a rakteréből csíp le egy kicsit ahhoz, hogy a napok közelében repülve azokból vegyen fel üzemanyagot. Félelmetes, hogy akkoriban már ennyire megtapasztalhatták a játékosok azt, ami ma már mindennapos...
Az irányításról írtakat viszont nem értem egészen. Azt írja ugyanis Sityi, hogy a billentyűzetet-egeret ugyan használhatónak tartja, de sok türelem és gyakorlás kell hozzá. Ez tiszta sor, akárcsak az, hogy a legteljesebb élményt joystickkel nyújtja – naná, hiszen azt találták ki akkoriban a repülő gépekhez, mint ahogy jó pár ezer éve használunk kerekeket a földi járművekhez. Amit viszont nem értek, az a gamepad. Valami ABox580, vagy milyen gamepadet emleget, hogy az se rossz, és még mindig inkább az, mint a billentyűzet és az egér, főleg a harcok miatt. Mondjuk olyan sok harcban én nem vettem részt – ha az ember nem keresi a bajt és elkerüli a konfliktuszónákat, akkor sok baj nem érheti, és úgy tűnik, ez a játékban is így van. Ezt sem értem, ami itt ír, hogy ilyen szempontból igazából valamiféle Euro Truck Simulator 2-höz hasonlít az Elite: Dangerous. Nem tudom, mi ez az ETS2, erről még nem találtam semmit az archívumban, de majd megnézem.
Érdekességként említi Sityi, hogy nincs klasszikus értelemben vett egyjátékos módja az Elite: Dangerousnek. Valami olyasmiről hablatyol, hogy gyakorlatilag a galaxis szimulációja, elsősorban a gazdasági adatok a szervereken futnak, így offline (vagy hogy – nem egészen értem ezt a zsargont) nem fut. Előnye viszont, hogy így mindenkire hatnak a változások, és részt vehetnek a játékbeli eseményekben. Viszont ha valaki csak a gép ellen szeretne játszani, az megteheti Solo módban, ha pedig a barátaival csapatban PvE (ez meg mi lehet?), akkor ott a Group Play, de az Open Play az, ami elvileg az igazi, hiszen ilyenkor találkozhat bármelyik játékos bármelyik másik játékossal, legyen az ellenséges vagy barátságos.
Arra viszont panaszkodik, hogy igazi történet nincs a játékban. Elhiszi, hogy minden játékos maga írja a történetét, és hogy lelkesen lehet mesélni egymásnak arról, milyen kalóztámadást úszott meg vagy hogy bukott le mondjuk a Simonyi állomáson némi forró áruval a raktérben, de az írás születésének pillanatában nincs semmi történeti szál, amit követni lehet, és szerinte ez pár játékost elbátortalaníthat. Szerinte az Elite: Dangerous egy kőkemény sandbox alkotás, ahol a játék egyáltalán nem fogja a játékos kezét, pont emiatt nagyszerű és nehéz játszani; de ugyanakkor pont emiatt nyújt akkora élvezetet, ha ráérez a szobapilóta az ízére. Nem tetszik neki az sem, hogy a hajók nem bejárhatóak és a bolygókra sem lehet leszállni, így tulajdonképpen az Elite: Dangerous a 30 évvel azelőtti játék HD változata, de elvileg David Braben megígérte, hogy ezen funkciók később DLC formájában hozzáférhetőek lesznek. Én nem tudom, mi az a DLC, de biztos... Meg valami idegen fajról is ír, valami targoidákról, hogy később elképzelhető, hogy ők is jönnek. Emellett az MMO (mi?) jelleg sem jön át igazán – a galaxis nagy, a játékosok meg kevesen vannak... De ez gondolom az idő múlásával csak változott.
Sityi azzal fejezi be a cikkét, hogy ő menthetetlenül elmerül a mélyűr bugyraiban. Szegény. Földi patkány volt, nem tudhatta, mi az a mélyűr. De nagyon lelkesedik iránta, és boldog, hogy ha csak egy kicsit is, de megtapasztalhatja, milyen egy űrhajó parancsnokának lenni, és hív mindenkit csatlakozni. Ugyanakkor szól, hogy ez nem az a játék, ahol gyors sikereket lehet elérni, és sokat kell gürizni, amíg új hajót, új alkatrészeket tud a játékos vásárolni. Mehehe... A való életben ez nem így van?
