A Fat Princess egyike a PlayStation 3-as generáció kevésbé ismert sikerjátékainak. Személy szerint sajnos nem játszottam sem a nagykonzolra, sem a PSP-re megjelent változattal, azonban több ismerősömtől hallottam, hogy egy nagyon korrekt, szórakoztató akció-stratégia hibrid volt, amely bőven megérte az árát. Miután a Sony a PlayStation Experience alatt megjelentette a legújabb részt, végre elérkezett az alkalom, hogy megtapasztaljam a furcsa, vérben, rajzfilmes humorban és bő cukros édességekben bővelkedő világ csáberejét – bár, mint az a játék indítása után kiderült, ez nem abban a formában történt, ahogy eredetileg számítottam rá.
Ugyanis míg az eredeti Fat Princess egy kizárólag multiplayer játék volt (az egyjátékos mód gyakorlatilag a multis pályák offline nyúzásából állt), addig a Fat Princess Adventure egy hack-and-slash RPG, amelyet ha röviden kellene jellemeznem, olyan, mint egy felvizezett Magicka 2-klón, felvizezett RPG-elemekkel. A Magicka 2 hasonlat elsődleges oka a játék fő vonzereje: a humor, valamint a négyfős kooperatív mód. Great Bitten földjén járunk, ahol a két egymással háborúzó király végre békét kötött egymással, azonban nem sokkal ezután felbukkant a Keserű Királynő, egy gonosz varázslónő, aki az Arany Tortaszelet titkos receptkönyvét keresi, hogy megszerezze a Sötét Sütemények titkát, és eltüntesse az édességet a világból. Hősünkkel épp időben érkezünk, hogy megmentsük a címszereplő hercegnőket, majd segítségükkel útra keljünk, és megakadályozzuk a Királynőt célja elérésében. Kalandjaink során irgalmatlan mennyiségű, süteményekre és édességekre vonatkozó szóviccel találkozunk, illetve maga a világ is igen érdekes, elborult koncepciókból épül fel – egy ponton ellenfeleink például vegetáriánus kalózok, viszont mivel egy olyan királyságban járunk, ahol a zöldségek és gyümölcsök többsége antropomorf, beszélő lény, ezért a vegetáriánus életmód lényegében nagyobb és visszataszítóbb bűn, mint a kannibalizmus.
A szerepjátékelemek négy választható kaszt (harcos, mérnök, varázsló, íjász) formájában képviselik magukat, ezeket a checkpointoknál váltogathatjuk, és mindegyiket külön-külön fejleszthetjük a maximális 20. szintig. Mindegyikük más-más előnyökkel, hátrányokkal és stílussal rendelkezik, de alapvetően kiegyensúlyozottak, és bármelyikükkel teljesíthető a játék egyedül is. A karakter fejlesztése mellett kiemelt fontossága van felszereléseink fejlesztésének, a lootként begyűjtött páncélok és fegyverek tulajdonságait ugyanis a megfelelő árusoknál növelhetjük, akár olyan szinten, hogy a végigjátszás során néha a két fejezettel korábban felvett fegyver még mindig jobb volt, mint a friss loot, ráadásul a speciális képességei is sokkal hatásosabbnak bizonyultak (ezek a robbanó sebzéstől a bizonyos ellenfelek ellen kapott bónusz sebzésen át az ellenfelek által gyakrabban eldobott életerő növelő tortaszeletekig terjednek). A kasztok rendelkeznek két közös képességgel is: az egyik a túletetés: ha az életerő regeneráló tortaszeletekből teljes életerővel is fogyasztunk, karakterünk ideiglenesen akkorára hízik, hogy a páncélja leszakad róla, és ideiglenesen sokkal kevésbé sérül, míg támadásai jóval erősebbek (viszont a kasztspecifikus támadásokat és képességeket is elveszítjük, amíg tart). A másik az „Awesome Sauce”, amely az ellenfelek leverésével, és speciális italok elfogyasztásával töltődik, ha pedig aktiváljuk, az elhízás káros hatásai nélkül élvezhetjük annak összes előnyét.
A játékmenet igyekszik kellően változatos maradni: a fejezetek során általában meg kell küzdenünk egy méretes főellenféllel, akivel szemben speciális taktikákra szorulunk, például eldobált prizmákkal csirkékké kell változtatnunk az arénába áramló kisebb ellenfeleket, és bepakolni őket az elszórt generátorokba, hogy aktiválják a boss elleni csapdákat. RPG lévén különböző mellékküldetéseket is elvállalhatunk, amely a bónusz ellenfelek leölésétől a rejtett tárgyak gyűjtögetéséig terjed, végrehajtásukért pedig tapasztalati pontot, lootot és fejlesztésre költhető aranyat kapunk. A végigjátszott fejezeteknek újra nekikezdhetünk a Grindhouse nevű speciális módban is, ahol különböző, véletlenszerűen kisorsolt feladatok és feltételek kerülnek a pályára – például a kinyitott kincses ládák felrobbannak, vagy csak egy meghatározott kasztot használhat minden játékos. A játékélmény azonban akkor a legélvezetesebb, ha többjátékos módban játszunk. Szerencsére a teszt alatt szinte bármikor percek alatt találtam szabad játékot, vagy olyan játékosokat, akik csatlakoztak hozzám.
Azonban a rengeteg jól eltalált elem ellenére mégis végig érződött, hogy a játék budget kategóriásnak készült. A készítők minden igyekezete ellenére a monotonitás érzése néhány óra után felüti a fejét, a humor is meglehetősen gyorsan vált át fárasztóba, a mellékküldetések pedig gyakran olyan sok backtrackelést és céltalan rohangálást igényeltek, hogy társaimmal egy idő után már csak automatikusan a fő küldetésre koncentráltunk, a haladáshoz az is bőven elég volt. A helyzeten pedig csak tovább ront, hogy néhány igen súlyos bug maradt a játékban: előfordult, hogy egyes karakterek animációja megakadt, és statikus szobrokként mozogtak, illetve a minket kísérő NPC-k is beakadhattak tereptárgyakba, egy alkalommal úgy, hogy a fél pályát újra kellett játszanunk a kiszabadításhoz. A grafika sem a legjobb, néhány effektet leszámítva valószínűleg PS3-ról is jöhetett volna a program, bár a hangulatot nagyon jó feldobta az egyedi, részletes pályadesign, és a mesebeli jelleg ellenére gyakran literszámra folyó vér.
Hibáitól függetlenül a Fat Princess Adventure kellemes kikapcsolódást nyújt. Bár kicsit többet és kicsit mást vártam tőle, képes néhány nagyon élvezetes órát szerezni a játékosoknak, főleg, ha eleve multiplayerben vágnak neki a kalandoknak, és ha az elvárásaikat nem helyezik túl magasra. Remélem, hogy a közeljövőben kapunk egy kompetitív DLC-t, vagy egy HD Remake-et az első részből, a híres PvP módjára továbbra is kíváncsi vagyok.
