Aki egy picit is jártas a videojátékok világában, azon belül is képben van az FPS-ek műfajának történéseivel, az bizonyára ismeri a három nagy „sosem készül már el” játékot – amelyek aztán csak elkészültek. Ez a nevezetes triumvirátus a hírhedt Duke Nukem Forever, a be nem váltott ígéret S.T.A.L.K.E.R. és a majdnem reformer Prey. Előbbi kettőt most hagyjuk, foglalkozzunk picit a Human Head Studios játékával, amelyet röpke tizenegy éven át fejlesztgettek lelkesen (egész pontosan a 3D Realms kezdte és a HHS fejezte be). A játék fejlesztése annyiszor indult újra, hogy azt számon tartani is komoly kihívás. Végül 2006-ban csak megérkezett a játék, amely egy indián kalandjait mesélte el az idegenek űrhajóján. Habár önmagában a sztori is elég érdekes volt, akadt néhány játékmenetbeli megoldás, ami akkoriban egyedülállónak számított. Ilyen volt a gravitációval és dimenziókkal való játszadozás: dimenziókapuk segítségével lehet ugrálni a helyszínek között, de ezt akár taktikázásra is felhasználhattuk. A másik érdekes gondolat a túlvilág megjelenítése volt. A Preyben ugyanis nem lehetett csak úgy meghalni: ha elbuktunk, lelkünk átkerülte a túlvilágra, ahol némi bolyongás után visszakerülhettünk az evilági testünkbe és mehetett minden tovább.
Amilyen sokáig tartott a Prey elkészítése, olyan gyorsan jött a bejelentés a Prey 2-ről, hogy aztán az is csak csússzon és csússzon és... végül egyszerűen töröljék az egészet. A cím időközben a Bethesda birtokába került, akik tavaly jelentették be, hogy az Arkane Studiosnál készül az új játék, ám ennek igazából a címet leszámítva semmi köze az eredetihez. Az új Prey néhány napja jelent meg.
Az új Preynek a világon semmi köze nincs az előzőhöz.
Ahogy a bevezető végén írtam, az új Preynek a világon semmi köze nincs az előzőhöz. Na jó, talán annyi mégis van, hogy egy belső nézetű akciójátékról van szó, amelyben földönkívülieket kell irtanunk. De tényleg ennyi. A történet szerint Kennedy túlélte az ellene irányuló merényletet, majd a következő években soha nem látott mértékű pénzt ölt az űrprogramba. Ennek köszönhetően létre is jött a kapcsolat egy földönkívüli létformával, amelyet azonban nem feltétlenül békés szándékok vezéreltek. A fajt typhonra keresztelték, és megkezdődtek a kutatások is. Bár a hidegháború még javában dúlt, az amerikai és szovjet érdekek is a közös munkát szorgalmazták, így a két űrhatalom együtt épített egy holdkörüli pályán keringő állomást, amely előbb börtönként, majd később kutatóállomásként funkcionált. Ám amint a hidegháború lecsengett, és a kutatásokra szánt büdzsé is jelentősen megcsappant, az USA (akik a Szovjetunió széthullása után megkaparintották az egész állomást) inkább kiszállt az egészből és privatizálta az űrállomást. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egész kóceráj a lehető legrosszabb kezekbe került: a TranStar vállalat ugyanis látszólag az emberiség javát célzó kutatásokat végez az állomáson, ám valójában a szuperkatona megteremtésén ügyködnek.
Mi is a TranStar egyik leendő alkalmazottját alakítjuk, akit a fejlesztők okosan Morgan névre kereszteltek, így rögtön a játék legelején eldönthetjük, hogy hősünk nő vagy férfi – a név ugyanis bármelyikhez alkalmas. Történetünk felhőkarcolóbeli lakásunkban veszi kezdetét, ahol ébredés után (és fogmosás helyett) gyorsan magunkra is kapjuk az űrgúnyát, és megindulunk új munkahelyünk felé. Egy gyors helikopteres utazás után mindjárt egy laborban találjuk magunkat, ahol egy sor fura tesztnek vetnek alá minket. És ez az a pont, ahol elkezdődnek a furcsaságok, amelyeket első blikkre nem is nagyon fogunk érteni, de viszonylag hamar ki lehet találni, miről is van szó. De ennél többet nem érdemes elárulni a történetről, hiszen az tartogat meglepetéseket szép számmal. És különben... az alábbi videón az első óra történéseit úgyis láthatjátok.
A Prey egy klasszikus FPS, megbolondítva néhány szerepjátékos elemmel.
A Prey egy klasszikus FPS, megbolondítva néhány szerepjátékos elemmel. A játszóterünkül szolgáló Talos I űrállomás több szintre van bontva, de az egyes szinteket szabadon bejárhatjuk. Pontosabban annyira szabadon, amennyire a lezárt részlegek engedik, hiszen sok átjáróhoz először kulcskártyát kell keresni, de előfordulhat, hogy találunk valami kiskaput. Azt persze mondanom sem kell, hogy az űrállomás személyzetének nagy része meghalt vagy eltűnt, így többnyire csak különféle idegenekkel fogunk találkozni. A typhon pedig nem épp az a barátkozós fajta: amint megneszeli, hogy a közelben vagyunk, azonnal támad. A harcrendszer elsőre picit sutának tűnhet, de hamar kitanulható. Lőfegyvereink mellett lesznek spéci eszközeink is, valamint kezdetben nagy hasznunkra lesz egy mezei villáskulcs is. Erőnlétünk azonban könnyen kimeríthető, a sprintelés és a közelharc is hamar kifáraszt minket, ilyenkor pedig nagyon könnyű célponttá válunk. Typhonból többféle is kószál az állomáson, de már a legegyszerűbb apró jószág is igen veszélyes tud lenni, ha ketten-hárman vannak. Ráadásul az ő különleges képességük, hogy bármilyen tárgy alakját fel tudják venni, vagyis soha nem lehetünk biztosak benne, hogy egyedül vagyunk-e egy adott szobában.
Fegyvereink lőszerkészlete meglehetősen szűkös, így elengedhetetlen, hogy folyamatosan utánpótlás után kutassunk. Ez azonban nem olyan egyszerű. Lőszert elég ritkán fogunk találni, helyette viszont ezernyi eltehető tárgy akad. Az állomás bizonyos pontjain újrahasznosító készüléket és 3D-s nyomtatót is találunk. Előbbiben alkotóelemeire bonthatjuk a lomokat, utóbbiban pedig tárgyakat – így muníciót is – készíthetünk magunknak.
A sztorit előrelendítő feladatok mellett másodlagos küldetéseket is teljesíthetünk, ezek többnyire valamilyen extra holmival látnak el minket, vagy épp csak az állomáson történtek megértésében segítenek.
Ahogy azt már korábban is említettem, akadnak szerepjátékos elemek is. Hősünk képességei például fejleszthetőek, ezt pedig egész okosan építették be a történetbe. A TranStar vállalat fő kutatási területe ugyanis a genetika és az idegsebészet. Kifejlesztettek úgynevezett neuromodokat, amelyekbe a typhon egyedeinek bizonyos képességeit ültették be. Ezeket pedig egy brutális készülék (amely hatalmas tűket szúr a szemünkbe...) segítségével a saját DNS-ünkbe is beültethetjük, ezáltal emberfeletti képességekre szert téve. Így válik lehetővé az is, hogy mi is felvegyük egyszerűbb tárgyak - mint például egy csésze - alakját. Persze vannak földhözragadtabb fejlesztések is, amelyek az erőnlétünket, lopakodásunkat, harci hatékonyságunkat növelik. Végül pedig ott vannak a különleges űrruhánkra és idővel megszerezhető sisakunkra aggatható kiegészítők is. Szerencsére a fejlesztők nem vitték túlzásba ezt a vonalat, sikerült eltalálniuk a megfelelő súlyozást. Így a fejlesztések könnyen követhetőek, nem válnak túl bonyolulttá, de nem is olyan kevesek, hogy ne legyen érdemi hatásuk a játékmenetre.
A Prey le se tagadhatná, hogy az Arkane Studios műhelyében készült. A környezet kimondottan szép, az űrállomás nagyszerűen fest, hitelesen lett megterezve és élmény benne bóklászni – amikor épp nem egy idegen elől menekülünk... Ugyanakkor az emberi modellek kissé baltával faragottak. De ez direkt van így, mondhatni, ez az Arkane játékainak egyik sajátossága. Picit olyan, mintha a Dishonored játékokban látott színészek ezúttal egy sci-fit játszanának el. Az idegeneket lehet szeretni és nem szeretni. Tény, hogy aki Alien vagy The Thing szintű földönkívüliekre számít, az csalódni fog. A typhon ugyanis leginkább a nagy fekete masszára emlékeztet. Megjelenésük folyamatosan vibrál, olyan, mintha alakot öltött füstfelhőből lennének. És persze ott vannak az alakváltó kis félpolipok is (négy csápból állnak és ennyi), amelyek picit talán még mókásak is, de semmi esetre sem ijesztőek.
Cserébe viszont olyasminek lehetünk szemtanúi, amire sajnos manapság egyre ritkábban van példa: a stúdió tartotta magát a szavához. A premier előtt ugyanis azt ígérték, hogy a Prey PC-s változatával nem lesz semmi gond a megjelenéskor. És hát így is lett. Leszámítva némi instabilitást, amit az előrendelőknek járó puska okozott (ha ezt használtam, előfordult, hogy egyszerűen összeomlott a játék), egyszerűen nem találkoztam semmilyen problémával. Ugyanígy az optimalizációra sem lehet panasz, hiszen egy közepesen erős gépen is vígan elfut a játék maximális grafikai részletesség mellett is.
A Prey persze nem tökéletes, de összességében hozza azt, amit a készítők ígértek. Egy érdekes, szórakoztató sci-fi FPS, amelyben egy egész, idegenek által ellepett űrállomás várja, hogy felfedezzük. Ha nem is Oscar-díjas, de azért a történet is megállja a helyét, akad benne fordulat bőven. A játékmenet átgondolt, nincsenek elnagyolt részletek benne, cserébe olyasmire se számítson senki, amit máshol még nem látott. A látványvilág pedig olyan, mint a Dishonoredé: vagy nagyon tetszik valakinek vagy nagyon nem.
Az Arkane Studios szerencsére nem töltött el éveket a játék elkészítésével, ahogy azt tették elődei. De így is egy abszolút korrekt alkotást tettek le az asztalra. És ahogy az manapság már csak lenni szokott, néhány éven belül tuti jön majd valamilyen folytatás, előzmény, mellékág, akármi.
