26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Sonic Mania

Sonic első öt évének legjobb pillanatait sűrítették bele az új játékba.

Írta: gregmerch

Ami a Nintendónak Mario vagy a Ubisoftnak Rayman, az a Segának Sonic, a villámlábú sündisznó. Először 1991-ben találkozhattunk vele, amikor a fent említett japán vállalat még nem csupán a szoftverek, hanem a hardverek frontján is tevékenykedett. A Sega Genesisen történt debütálását követő mintegy öt esztendő során jelentek meg azok az epizódok, amelyek a rajongók szerint a sorozat virágkorát jelentették, és amelyek egyszersmind be is betonozták végérvényesen Sonicot és társait a halhatatlanok csarnokába. Az elmúlt negyed évszázad során számos alkotás született ebben a franchise-ban, amelyek között akadtak ugyan később is igen jól sikerült darabok, de a széria – ahogy az már lenni szokott – kezdett igencsak megfáradni. A rajongók nem is hagyták annyiban, így egy független ausztrál programozó, Christian „Taxman” Whitehead – aki nem mellesleg már jó néhány régi epizódot felturbózott – nekiállt egy önálló projektnek, amelyben szerette volna visszaidézni a sorozat hőskorát. Néhány hónappal később bemutatta addigi művét a sorozat producerének, Takashi Iizukának, akinek annyira tetszett a kezdeményezés, hogy az akkor még Sonic Discovery munkacímre keresztelt demóverzió azonnal az egyik fő projektjükké avanzsált. A fejlesztésbe további régi rajongókat és veterán fejlesztőket is bevontak, akiknek – és mániákus Sonic-szeretetüknek – köszönhetően nemrégiben a mai hardverek tulajdonosai is megismerhették, milyen is volt egy vérbeli platformjáték huszonhat esztendővel ezelőtt.

Sonic Mania

A Sonic Mania valóban az alapokhoz tér vissza. Egy oldalra scrollozós, 2D-s platformer, amelyben húsz-huszonöt esztendővel ezelőtti programok elemei és szereplői köszönnek vissza. A történet szerint a gonosz Dr. Eggman és elit robotharcosai, a Hard-Boilded Heavies Angel Islanden felfedeznek egy nagy erejű ékkövet, amely visszaküldi térben és időben, számtalan dimenzión át Sonicot, Tailst és Knucklest, akiknek ahhoz, hogy megakadályozzák ősi ellenségük világuralmi terveit, végig kell küzdeni útjukat hozzá, és közben legyőzni a rossz útra tévedt zseni csatlósait.
A játékban összesen tizenkét zóna található, amelyek két-két felvonásra bomlanak. Teljesítésük után valamennyi pálya bármikor elérhető akár újrajátszás, akár időmérő végigrohanás, akár osztott képernyős verseny céljából. Közülük nyolc ismerős lehet régi epizódokból, de ezeket is átdolgozták a lelkes készítők, így nem érdemes csukott szemmel nekiállni a még oly ismerős helyszíneknek sem. Mellettük négy vadonatúj zóna is bekerült a repertoárba.

Sonic Mania

Mario csillagokat és pénzérméket gyűjt, Sonic pedig gyűrűket, amelyek amellett, hogy életerőként funkcionálnak, időnként bónusz pályákat is megnyitnak, amennyiben egy bizonyos pontot elhagyva megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésünkre. A minden felvonásban elrejtett óriásgyűrűk is képesek ilyen 3D-s, speciális pályákat megnyitni, amelyek szintén ismerősek lehetnek régebbi epizódokból. A játékmenetre és a szériára jellemző, hogy minden szint igen kiterjedt, és számtalanféleképpen végigvihető, így két egymást követő végigjátszás lehet teljesen eltérő is. A gyűrűk mellett monitorokba rejtett képességeket is összeszedhetünk, amelyek időleges szupererőt, halhatatlanságot és egyebeket biztosítanak a számunkra.

Sonic Mania

A játékban Sonic mellett további két karaktert is irányíthatunk, akiknek mind más képességei vannak. Sününk villámgyors, rókánk, Tails tud úszni és repülni, míg hangyászunk, Knuckles becsúszva tör-zúz, és simán felmászik a falon, ami azt is jelenti, hogy a három szereplővel teljesen más stratégiával és útvonalon teljesíthetünk egy adott pályát. Minden zóna végén van egy főellenfél, akit legyőzve juthatunk tovább a következő helyszínre. A végső cél természetesen Dr. Eggman legyőzése, amelyet – a szintén ismerős elemként visszaköszönő – hét darab káoszsmaragd összegyűjtésekor alternatív módon is megtehetünk, vagyis a játéknak nem egyfajta végződése van, ami tovább növeli a szavatosságát. A játékmenet, mint ahogy a pályák és speciális/bónusz helyszínek is, a Sonic The Hedgehog 1-2-3, a Sonic & Knuckles, a Sonic CD és a Dr. Robotnik’s Mean Bean Machine című játékok egyfajta mixtúrájaként kerültek be a programba. Bizonyos játékelemek és játékmódok fokozatosan nyílnak csak meg, és a program akár kooperatív módon is végigvihető, de egymagunk is vidáman végigjátszhatjuk azt.

Sonic Mania

A grafika, a hangok, és összességében minden ugyancsak az abszolút nosztalgiafaktort képviselik. A környezet igazán színpompás, és ha már nosztalgia, akkor akár vissza is „butíthatjuk” a képet a régi korok emlékét felidéző stílusra. A zene és a hangok szintén profi munka eredményét dicsérik, és a vezérlés sincs túlbonyolítva. Nekem egyedül annyi kivetni valóm volt a tesztelés során, hogy kooperatív módon játszva a Sonicot kísérő szereplő rendre el-eltűnt a képről, így ez a mód nem lopta be magát a szívembe.

Sonic Mania

A Segának és jó néhány hozzáértő lelkes rajongónak hála, Sonic, mindenki kedvenc villámlábú sündisznója életének huszonhatodik évében egy remekbeszabott, a sorozat virágkorához – értem ez alatt az első kb. öt esztendejét – hűen, kellő alázattal és nosztalgiafaktorral, de abszolút a modern kor követelményeinek eleget tevő módon elkészített játékban, a Sonic Maniában mutathatja meg, hogy milyen is egy igazi, retro stílusú, oldalnézetes, 2D-s platformer. Én a magam részéről mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a programot nemre, korra és mindenféle nézetre, illetve hovatartozásra való tekintet nélkül. Szívesen veszem elő jómagam is bármikor ezt a gyöngyszemet, már amikor a lánykáim azt lehetővé teszik – akik a szó szoros érelmében tépték ki rendszeresen a kezemből a kontrollert, amint feltűnt a „cuki süni” a képernyőn.

A Sonic Mania PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre jelent meg. A cikk a PS4-es verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Nosztalgia, nosztalgia és nosztalgia!
Negatívumok
  • A kooperatív módon lett volna még mit csiszolni.

További képek

  • Sonic Mania
  • Sonic Mania
  • Sonic Mania
  • Sonic Mania
  • Sonic Mania
  • Sonic Mania
  • Sonic Mania
  • Sonic Mania

Sonic Mania

Platform:

Fejlesztő: PagodaWest Games

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega

Megjelenés:
2017. augusztus PC
n/a: PS4, X1, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!