Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Out of Ammo

Out of Ammo

Remek ötlet, közepes megvalósítás, avagy ennél találóbb nem is lehetne egy játék címe.

2018.02.09. 16:50 | szerző: GeryG | Ismertető/teszt

A magyar Zen Studios neve egyet jelent a digitális flipperasztalokkal, de azért igyekeznek apránként tágítani a profiljukat. Ezért a VR-őrületből is kiveszik a részüket. Először VR-változatot adtak ki flipperes játékukból, majd nemrég elkészítették az Out of Ammo PlayStation VR változatát. Ez a játék eredetileg a RocketWerkz stúdió gyermeke, akik 2016-ban mutatták be Oculus Riftre és HTC Vive-ra. A PSVR-os verzió néhány napja jelent meg, én pedig kaptam az alkalmon, és kipróbáltam. Hiszen már az alapötlet is nagyon ígéretesnek tűnt: VR-ban vegyíteni egy FPS-t és egy RTS-t? Ebből vajon mi sülhet ki?

Out of Ammo

Az Out of Ammo sok szempontból a minimalizmus jegyében született meg. Értendő ez a játékmenetre, a látványvilágra és úgy általában mindenre. Történetünk vagy egyáltalán sztori módunk, mint olyan, nincs. A játék kezdésnek ledob egy katonai sátorba, amely voltaképp menüként hivatott funkcionálni – több-kevesebb sikerrel. Ugyanis az irányítás kiismerése után már jól működik, csakhogy az irányítás kiismerésében nem nagyon nyújt segítséget a játék. Az egyik falon ugyan találunk egy hatalmas képet a Move kontrollerről és a gombok funkcióiról, csakhogy ahhoz, hogy ezt érdemben megvizsgálhassuk, előbb a közelébe kell jutni. Hogyan? Ha magunktól nem jövünk rá, hogy a bal oldali kontroller háromszög gombjával tudunk teleportálni, akkor sehogy. Sebaj, még egy kezdő játékos is simán végignyomkodja az összes gombot, ami a keze ügyébe kerül, hátha történik valami, így pedig apránként rá lehet jönni, mi mire való.

Out of Ammo

Ha ezen túl vagyunk, végre érdemben körülnézhetünk, mi minden található a sátorban. Van például egy lőterünk, mellette néhány fegyverrel. Itt mindjárt ki is próbálhatjuk azokat, ez úgy általában tök jól is működik. Aztán találunk egy tablót, rajta fényképekkel. Ezek szimbolizálják a túlélő játékmód pályáit és a három elérhető egyszemélyes küldetést – merthogy ilyen is van. Ja, és legalul találunk egy tutorial pályát is, de ezt is csak teljesen véletlenül veszi észre az ember. Ha mondjuk a többi fénykép fölé pakolták volna, esélyesebb, hogy előbb ezzel kezd az ember és nem vág bele egy küldetésbe bénázni. A sátorban emellett van egy számítógép is, ahol az online multiplayer meccsekre lehetne jelentkezni – ha lennének hozzá játszótársak, azonban igazából nincsenek. Így pedig külön vicces a számítógéppel szemben található ranglista is.

Out of Ammo

De miből is áll az Out of Ammo játékmenete? Mint már említettem, érdekes egyvelege a valós idejű stratégiáknak és a szokásos VR-lövöldözős játékoknak. Ha nem valamelyik küldetést csináljuk, hanem inkább a túlélőpályákat próbáljuk ki, mindjárt két dolgunk is lesz. Egyrészt madártávlatból szervezni egy katonai bázis védelmét, másrészt részt venni a tűzharcban, amikor támad az ellen. Előbbi során mi a bázis felett helyezkedünk el, szerencsés esetben olyan ponton, hogy el is érjük a szükséges részeket. A bázis egy pontjára időnként egy helikopter ládákat szállít, ezeket megfogva tudunk építkezni: őrtornyokat, homokzsákfedezékeket, lőállásokat, szerelőbázist vagy épp mentőbázist. Ezekkel törekedni kell a bázis minden irányból való bevédésére. Időnként emberi utánpótlást is kapunk, hiszen a tornyokat és állásokat el is kell foglalnia valakinek. Ez nem történik meg automatikusan, csak ha mi kiválasztjuk, hogy hova milyen fegyveres álljon. Egy toronyba célszerű mesterlövészt vagy rakétavetőst állítani, míg a mezei géppuskásokat a homokzsákok védelmébe. Emellett az egyik kezünkben van egy távirányító is, amelyen tüzérségi támogatást, mesterlövész segítséget, ilyeneket kérhetünk.

Out of Ammo

A dolog ott tud nagyon könnyen elbukni, hogy néha a játék úgy tesz le minket a bázis fölé, hogy szó szerint akárhogy próbálkozunk, nem érjük el a szükséges pontokat. Tudjuk ugyan 90 fokban forgatni a nem létező testünket, de ilyenkor ez sem sokat segít. Ugyanis ebben a nézetben magunk alatt, magunk körül kellene matatnunk a Move kontrollerrel, de néha túlságosan is magasan vagyunk, a kamera pedig egy pont alatt már nem érzékel. Lehet, hogy csak én bénáztam, de rendszeresen belefutottam ebbe a problémába, bármilyen játékmódban is voltam. A másik gond, hogy néha a billentyűparancsokra egyszerűen nem reagál a játék.

Out of Ammo

Na, kimorogtam magam, nézzük tovább. Ahogy mondtam, mi magunk is kivehetjük a részünket a csatákból. Ha rábökünk az egyik elfoglalt lövészállásra, belebújhatunk az ott tartózkodó katona bőrébe. Ilyenkor jöhet a hagyományos VR-lövölde – és szerencsére ez egész jól működik. Néha ugyan nem reagál egy-egy mozdulatunkra (főleg újratöltésnél, ahol azt kell imitálnunk, hogy a mellényünkről vesszük le az új tárat), de többnyire nem szokott gond lenni.

Out of Ammo

A három küldetés mind a lövöldözős játékrészre gyúr. Az egyikben egy templom tornyából kell mesterlövészpuskával fedezni a társainkat egy városban. Ez az egyik legjobb része a játéknak, remek, ahogy minden lövés után ki kell venni az üres hüvelyt, majd másikat tenni a helyére, és visszatolni rá a reteszt. A távcsőbe pedig nem gombnyomással nézhetünk bele, hanem rá kell hajolnunk a fegyver tusára. Csak épp célozni mocsok nehéz... A második küldetésen egy laptopot kell feltörnünk. A folyamathoz időnként egy bináris kódsort kell bepötyögni, de közben állandóan jönnek a katonák mindenhonnan, akiket le kell győznünk. A harmadikban pedig egy lezuhant repülő mellett kell kihúznunk egy pisztollyal, amíg megjönnek értünk, de persze az ellenség addig elszórakoztat minket. Sajnos a tárak itt nem rajtunk, hanem a pályán szétszórva hevernek, ezek zömét pedig a korábban említett kamerás probléma miatt képtelen voltam felvenni... így pedig esélytelen voltam nyerni.

Out of Ammo

Az Out of Ammo grafikája a Minecraftot idézi, ami tökéletesen meg is felel neki. Kockakatonák ellen harcolhatunk egy kockavilágban, de ezt nem lehet hibaként felróni, sőt. A játék nem ezen a részen vérezhet el, hanem az irányítás nehézkességén. Ha viszont valaki ráérez az ízére, és még ki is ismeri az irányítást, az egy időre jól el fog szórakozni a játékkal. Az biztos, hogy nem sok más játékban lehet bázist építeni és harcolni is a védelméért. ■

A tesztpéldányt a Zen Studios biztosította.

értékelés

Out of Ammo

Pozitívumok
  • Érdekes ötlet VR-ban vegyíteni egy FPS-t és egy RTS-t.
  • Változatos küldetések.
Negatívumok
  • Középszerű kivitelezés.
  • Nehézkes irányítás még Move-val is.
Out of Ammo
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Out of Ammo

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló