26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Overcooked 2 próbakör

Top Chef? Iron Chef? Masterchef? Ugyan már...

Írta: Sityi

Két évvel ezelőtt igen lelkesen számoltam be a Ghost Town Game főzőcskézős őrületéről, az Overcookedról, és igencsak beindult a nyálelválasztásom, amikor a játékot kiadó Team17 PR-osa hozzánk vágott egy Steam kódot, hogy akkor nézzünk rá a folytatásra is. Természetesen az előzsírozott palacsintasütőmmel csaptam le rá, hogy aztán lassú tűzön nézzek rá arra a pár pályára, amit ez a preview változat engedett.

Overcooked 2 próbakör

Alapvetően sok minden nem változott, de ez most jelen esetben így van rendjén. Az irányításon persze reszeltek egy keveset: most már például lehet dashelni is, illetve mutogathatunk is a másiknak – bár ezek ismerősek a switches Special Editionből. Ami viszont teljesen új, az az, hogy a nyers összetevőket most már tudjuk dobálni is: a mókás kajacsata mellett ez némi segítséget is jelenthet akár, ha épp több platformon kell séfjeinknek ügyködni.

Overcooked 2 próbakör

A lábas, a serpenyő és a fritőz mellé bejött most már a konyhai robotgép is; illetve most már az egyes edényeknek saját „űrtartalmuk” van, azaz nem mindegy, mennyi alapanyagot rotyogtatunk benne. A pályák pedig ha lehet, még szemetebbek több kihívást jelentenek. A stílusuk is egész extrém lett (nem mintha az előző részben ne lett volna szokatlan száguldó büfékocsikon sertepertélni): a zuhanó léghajótól kezdve a kísértetkasélyon át lesz itt minden... És természetesen új szakácsok is jönnek: a nagyi és az unikornis szerintem telitalálat! A grafikai stílus maradt olyannak, amilyennek megismertük-megszerettük: mókás, aranyos, keveset kér (gyakorlatilag szinte egy okos-kenyérpirítón is eldöcög).

Overcooked 2 próbakör

Körülbelül két hét múlva élesedik a végleges verzió, így az előző rész egyik hiányossága is javítva lesz: lehet online is tolni a többiekkel! Lehet készülni a YouTube/Facebook/Twitch streamekkel, ahol jókat lehet majd röhögni a bénázásokon. Ami ezt az előételt illeti, ígéretesre sikerült, és éhesen várom a főfogássá felturbózott változatot!

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Overcooked 2
  • Overcooked 2
  • Overcooked 2
  • Overcooked 2
  • Overcooked 2
  • Overcooked 2
  • Overcooked 2

Overcooked 2

Platform:

Fejlesztő: Ghost Town Games

Kiadó: Team17

Megjelenés: 2018. augusztus 7.

Minimális rendszerigény: Intel i3-2100/AMD A8-5600k, 4 GB RAM, GeForce GTX 630/Radeon HD 6570, 3 GB háttértár, 64-bites Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Intel i5-6500/AMD A10-5800k, 4 GB RAM, GeForce GTX 650/Radeon HD 7510, 3 GB háttértár, 64-bites Windows 7

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!