26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Captain Toad: Treasure Tracker

Egy rendkívül sajátos Rubik-kocka?

Írta: Sityi

Körülbelül négy évvel ezelőtt a Captain Toad: Treasure Tracker már kijött Wii U-ra, és a Nintendót úgy meglepte a sikere, hogy most már 3DS-en és Switchen is élvezhetjük a kis gombaemberke kalandjait. Történt ugyanis, hogy a Super Mario 3D World fejlesztése közben felmerült, hogy mi lenne, ha diorámaszerű pályákon kellene mászkálni és csavargatással alakítani őket. Rájöttek, hogy ha a szereplő ugrani tudna, akkor a pályákat nem lehetne kompaktra megalkotni, így olyan karaktert kellett keresni, aki nem tud ugrani – így esett a választás végül Peach hercegnő egyik leglojálisabb barátjára, Toadra: a nehéz hátizsák miatt ugrálásról így szó se lehetett. Az érintőképernyős gamepad pedig adta magát a manipulálásra. Aztán megjelenés után sikert sikerre halmozott, és most végre populárisabb Nintendo-masinák is megkapták a saját verzióikat.

Captain Toad: Treasure Tracker

De miért is hasonlítom a Rubik-kockához? Első pillantásra fura lehet, sőt, másodikra is, de mivel kvázi kocka alakú pályákról van szó, amelyeknek bizonyos elemeit mozgatni tudjuk (plusz a nézetet is sokat fogjuk forgatni), ezért nekem adja magát a hasonlat. Az alapcél ugyanis roppant egyszerű: el kell jutnunk a pálya végét jelző csillagig. Ezt némi ügyességgel és relatíve sok agyalással tudjuk abszolválni, ugyanis ellenfeleinket vagy kikerüljük, vagy kicselezzük valahogy (a pálya variálásával, átrendezésével is akár); vagy megdobáljuk jól tarlórépával, ha van a közelben. Többet kell ügyeskednünk és kutatnunk, ha a pályákon elszórt 3-3 gyémántot is szeretnénk bezsebelni; no meg Toad és Toadette barátaink sem vetik meg az érméket, akárcsak Mario, így ezt is hasonló lelkesedéssel harácsolják. Switchen handheld és tabletop módban a képernyőt tapizva, dokkolva pedig a Joy-Con giroszkópját használva tudjuk a mozgatható dolgokat (karok, pályaelemek, szelepkerekek) mozgatni (amúgy tabletop módban is) – nem rossz ez így se, tévén ugyebár nem is menne másképp, de nekem valahogy kicsit ügyetlennek, pontatlannak tűnik ilyenkor az irányítás ezen része. Néha csillékbe pattanva kell hajigálnunk a tarlórépát, ez inkább az akcióról szól ilyenkor; illetve előfordul, hogy méretes ellenfél (mint mondjuk Draggadonnal, a sárkány) elől kell menekülnünk valahogy úgy, mint a Batman Arkham Asylumban a Madárijesztős pályákon. Annyi újdonságot azért csak beraktak a fejlesztők ebbe az új változatba, hogy három Super Mario Odyssey által ihletett pálya is helyet kapott.

Captain Toad: Treasure Tracker

A grafika amolyan „mariós”, azaz aki látott az utóbbi időben Switchen vagy Wii U-n Mario játékot (Super Mario Odyssey, Mario Kart 8), az tulajdonképp látta ezt is. Nincs is ezzel semmi baj, a design adott, ebből kilépni nem igazán lehet, hiszen akkor elvesztené a „mariós” jellegét. Cserébe röccmentesen fut bármilyen módban Switchen (és vélhetőleg ez a helyzet a 3DS variánsaival is).

Captain Toad: Treasure Tracker

A Switch verzió kapott egy co-op módot is, ekkor az egyik Joy-Connal az egyik játékos irányítja Toadot (vagy Toadette-et), a másik pedig forgatja a nézetet, illetve hajigálhatja az ellenfeleket retekkel. Szerintem ez nem csekély könnyítés tud lenni, hiszen egyedül csak a pályákon elszórt tarlórépákra tudunk hagyatkozni, így pedig végtelen mennyiségű muníció áll a rendelkezésünkre, ergo az ellenfelektől sokkal könnyebben megtisztíthatjuk a pályákat.

Captain Toad: Treasure Tracker

Ahogy nagy siker lett 4 éve is a Captain Toad: Treasure Tracker, úgy most is ugyanez a sors vár rá. A játékmenet továbbra is élvezetes, a kezdőknek is könnyen lehet sikerélményük, míg a maximalisták hosszú-hosszú órákra lesznek lekötve, hogy minden pályát ki tudjanak maxolni, amiből bő 70 van a játékban. Ehhez társul még egy relatíve barátságos árcédula is – innentől nincs kifogás, miért nincs meg a gyűjteményedben! Nem hiszel nekem? Ott a demo az eShopban, nézd meg magad!

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Conquest Entertainment biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Érdekes és élvezetes játékmenet
  • Co-op mód Switchen...
Negatívumok
  • ...ami kicsit borítja a játék egyensúlyát
  • A Joy-Connal hadonászva kicsit pontatlan/ügyetlen tud lenni az irányítás

További képek

  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
  • Captain Toad: Treasure Tracker
Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!