Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

State of Mind

State of Mind

Low-poly kalandjáték a transzhumanizmusról.

2018.09.17. 22:27 | szerző: Phoenix | Ismertető/teszt

A State of Mind első ránézésre egy érdekes point-and-click kalandjátéknak tűnt, egy kicsit „könnyedebb hangulatúra vett” cyberpunk világban, a transzhumanizmus témakörében. (Azaz nagyon leegyszerűsítve az emberi tudat technikai/digitális úton való átvitelével foglalkozik.) És ezzel nem is járunk nagyon messze a valóságtól, eltekintve attól, hogy az irányítás nem point-and-click, a könnyed hangulat pedig elsötétül később... :-)

State of Mind

A játékban két irányítható karaktert is kapunk. Először is Richard Nolant, a The Voice újságíróját, akit épp elhagyott a családja, meg úgy általában éppen esik szét az élete. Mindezt megfűszerezi egy kisebb baleset, amely után a dokinál tér magához, aki mindenféle kérdésekkel igyekszik kideríteni, hogy emlékezete mennyiben károsodott. Kicsit később meglátjuk azt is, hogy Richard eléggé rászolgált a sorsára. Abban is, ahogy elvesztette a családját, és abban is, ahogy igyekszik őket visszaszerezni.
Kis idő múltán Adam Newman irányítására térünk át, akinek az életében ezzel szemben minden szép és jó, egész véletlenül ő is újságíró, a családi élete szemlátomást rendben van, hasonló lakásban él, de egy másik városban, tehát már a kezdetektől egyértelmű lesz a két karakter élete között a párhuzam – és egyidejűleg a kontraszt. Később persze rájövünk, hogy a „minden szép és jó” csak a látszat...

State of Mind

Hogy milyen mértékű ez az összefonódás – nos, ezt kell kiderítenünk a sztoriban. Vagy leginkább csak átélni. A játékban ugyanis nincs túl sok játék. Nincs sok lehetőségünk felfedezni a világot, különböző irányokba terelni a történetet. A párbeszédeken is érződik, hogy előbb-utóbb ki kell mondjuk a „helyes választ”, és akkor megy tovább a sztori azon az egy szálon, amelyet jó előre meghatároztak nekünk a fejlesztők. Tehát maga az interakció kb. ennyiben merül ki, oda megyünk, ahova mennünk kell, mondjuk, amit mondanunk kell, és megnézzük azt a cutscene-t, ami soron következik.

State of Mind

Az interaktív részek és az átvezető jelenetek is – tehát úgy az egész... – kicsit lassú folyásúak, pláne az elején, és így is csak kb. 10 óra játékidő van a State of Mindban. És még emellett is sok egyéb dolog miatt az az érzése az embernek, hogy csak azért működik úgy, ahogy, hogy még ezt egy kicsit megnyújtsa. Az irányítás például kissé nehézkes. Mint fentebb már említettem, nem point-and-click, hanem hátulnézetes, de a karakter nem közvetlenül követi a kamerát, így mindig van benne egy kis késés, mire arrafelé tudunk menni, amerre szeretnénk. És bár a játék elején megmagyarázzák, hogy miért látunk magunk körül feliratokat a tárgyakon, karaktereken, meg úticéljelző nyilakat – a jövőben mindenkinek beépített AR van a szemében –, az aktuális feladatot nem látjuk sehol, tehát ha elfelejtjük, hogy mit is kellene csinálnunk, akkor keresgélhetünk egy darabig, mire véletlenül rájövünk.

State of Mind

Fent az említett „karakterek” esetében szándékosan nem „embereket” írtam, ugyanis ebben a világban teljesen szokványos, hogy robotok helyettesítik őket bizonyos munkakörökben, mint például az orvosnál a recepciós, vagy otthon a komornyik. Tegyük hozzá, hogy elsődleges főhősünknek, Richardnak ez egyáltalán nem tetszik, meg úgy általában az, hogy a felsőbb hatalmak által manipulálható technika ennyire átszövi az ember életét, újságírói munkássága is leginkább erről szól.

State of Mind

A low-poly grafikai stílus elsőre érdekesnek, művészinek hat, a későbbiekben azonban leginkább csak olcsónak. Ahogy halad előre a játék, egyre kevésbé az az érzésünk, hogy ez a jól kidolgozott, meghatározott irányvonal, sokkal inkább az, hogy hát eddig jutottunk, erre volt idő meg pénz...

State of Mind

Összességében valahol a „kicsit csalódtam” és a „másra számítottam” között tudnék állást foglalni a State of Mind értékelésekor. A játékot sokan a Life is Strange-hez és a SOMA-hoz hasonlítják. Az előbbivel játszottam, de egyértelműen jobb, mint ez; az utóbbi sajnálatos módon egyelőre kimaradt, de gyanítom, hogy az is jobb lehet. Cyberpunk témában alkotni amúgy is egy kicsit hálátlan feladat mostanában, amikor a téma minden rajongója a lengyel testvérek alkotásán pörög. De lényegében annak, aki szereti a stílust – gondolok itt egyszerre a cyberpunkra és a történet-orientált kalandjátékokra –, annak tudom ajánlani... hogy várjon egy kicsit, amíg olcsóbb lesz. ;-) ■

State of Mind

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

értékelés

State of Mind

Pozitívumok
  • Érdekes sztori, bár kissé kiszámítható
  • Jó szinkronhangok
Negatívumok
  • Kicsit lassú, unalmas
  • Nehézkes irányítás
State of Mind
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
State of Mind

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló