A Frozenbyte stúdió neve szinte egybeforrt a Trine szériával, bár első sikereiket még a Shadowgrounds játékokkal aratták. A meseszerű, oldalnézetes fantasy-platformer első része épp tíz évvel ezelőtt jelent meg, majd a következő években apránként trilógiává is bővült a széria. Sajnos a harmadik rész a sok ígéret ellenére egy kicsit már megfáradt, érződött, hogy a készítők kifogytak az ötletekből, a rajongók pedig háromszor ugyanazt már nehezen engedik le szó nélkül a torkukon. A csapat tartott is egy kis pihenőt, és összedobták a közepesen borzasztó Shadwent és Has-Been Heroest. Aztán úgy érezték, lenne még mit kihozni Amadeus, Pontius és Zoya kalandjaiból, ezért belevágtak a Trine 4: The Nightmare Prince fejlesztésébe.
A játék csak októberben fog megjelenni, de nekem volt szerencsém futni egy-két kört egy korai változattal, amely a sztori legelejébe enged betekintést. A három barát – a lovag, a tolvaj és a mágus – ismét közös küldetésre indul, ám ezúttal már nem próbálják nekünk megmagyarázni, mi is az a Shrine, ami egykor összehozta és egy testbe zárta őket. Most mindhárman unalmas hétköznapjaik közepette (ez Amadeus esetében varázslást, Zoyánál egy értékes ereklye elcsenését, míg Pontiusnál egy zombilovag legyőzését jelenti) kapnak levelet, amelyben felkérik őket egy fontos feladat elvégzésére. E feladatot a varázslóakadémiától kapják, ugyanis itt tanult egy ifjú, rendkívül elkényeztetett és önfejű, mellé kellően óvatlan herceg, akinek hiába kötötték a lelkére, hogy egy bizonyos kódexhez ne nyúljon, ő dafke abból olvasott fel. És ezzel magára is szabadított egy veszedelmes sötét erőt, amely életre kelti a rémálmait. A herceg ezért elmenekült, ám a szörnyetegek veszélybe sodorják a birodalmat, szóval jó lenne megkeresni és megállítani a srácot.
Ez a feladatunk a Trine 4-ben, amely röviden összegezve alig különbözik az előző részektől. Ez részben öröm, részben bánat. Hiába ugyanis a fejlesztők előzetes hangzatos ígéretei, amelyek szerint ez a rész mindenben megújul majd az elődökhöz képest, egyelőre az első fejezetek alapján ebből elég kevés valósult meg. De ez valójában nem feltétlenül baj, hiszen a szerethető hősök régóta adottak, a még szerethetőbb világ szintén. Ehhez így már csak naprakész grafikára, ötletes újdonságokkal megfűszerezett játékmenetre és persze egy izgalmas, tartalmas történetre lenne szükség. Hogy ebből mennyi fog megvalósulni? Sajnos a jelek szerint csak néhány.
A játékmenet ugyanarra a sémára épül, mint mindig. Vagyis egyedül játszva bármikor szabadon válthatunk a három eltérő képességű hős között az aktuális feladvány szükségletei szerint. Amadeus képes ládát varázsolni a semmiből, amelyre fel lehet mászni, vagy alá lehet támasztani valamit. Zoya kötélen tud himbálózni és íját is egész ügyesen használja. Pontius pedig nemcsak éles pengéjével szeletelheti fel a szörnyeket, de a pajzsával vissza is tükrözhet fénycsóvákat, amelyekkel kapcsolókat indíthat be. A legtöbb feladvány több módon is megoldható, de legegyszerűbben mindig valamelyikük egyedi képességével. És e képességek idővel fejleszthetők és bővíthetők is. Zoya például fagyasztó és lángoló nyilakat is képes lesz később kilőni. A feladványok egyébként néhány kivételtől eltekintve elég könnyűek, egy tapasztalt Trine-játékos játszi könnyedséggel szalad keresztül rajtuk, de egy kezdő is néhány próbálkozás után ráérez majd a dolog ízére. A harcok sem okozhatnak különösebb fejtörést, a nagyobb szörnyeket pedig mindig valamilyen szisztémát kiismerve lehet visszaküldeni a túlvilágra.
A Trine 4 grafikája nekem már nem tűnik annyira meseszerűnek és lenyűgözőnek, mint az első két epizód esetében. Hogy ez azért van, mert én is tíz évvel öregebb lettem, vagy azért, mert mostanra már pontosan tudom, mire számítsak a játéktól, nem tudom megmondani. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem tudják jól tartani a lépést a készítők a korral. Nem arról van szó, hogy a Trine 4 csúnya lenne, mert attól nagyon-nagyon messze van. Ha valaki először találkozik a sorozattal, annak le fog esni az álla, hiszen még mindig olyan, mintha egy kisgyermek álmait látnánk. De valahogy a régi meseszerűség már nem üt át annyira, mint régen. De legalább a narrátor ugyanolyan zseniális, mint korábban volt.
A Trine 4 kérdéses, hogy visszaállíthatja-e a sorozat egykori csillogását, mindenesetre tisztes iparosmunkának tűnik. A fejlesztők jól használják már az általuk teremtett világot, érződik, hogy könnyedén húznak bele egy újabb kalandot. Az viszont már más kérdés, hogy meg tudják-e ezt tölteni valami olyan plusszal, ami megint a monitorok elé bilincselheti a játékosokat. Mert jó ügyességi platformerekből sok van, de aranyos platformerekből is akad szépen. Így valamivel ki kellene tűnniük a tömegből. És az előzetes próbakör tapasztalatai alapján egyelőre nem tudom, mi lehet az, amivel ez sikerül nekik. Ha semmi ilyesmi nem lesz, akkor viszont maradnak a régi rajongók – mint én –, akik így is imádni fogják.
