Nem indult valami fényesen az idei év, legalábbis ami a videojáték-megjelenéseket illette az első két hónapban. A megannyi indie játék közül úgy kell kikaparni az érdekesebb darabokat. Jelen tesztem alanya, a Grayland első ránézésre könnyed kikapcsolódást, szórakozást ígérő alkotásnak tűnt. Ezt nagyjából hozta is, de valójában ez sem több egy egyszer végigjátszható, és utána egész életünkre a feledés homályába vesző játéknál.
A Grayland története egy madárról szól. Hogy milyen madárról, azt nehéz lenne megmondani, de igazából nem is lényeges. A sztori elején gaz csúnya vadászok elkapják párunkat, akit aztán egy kalitkába zárva el is hurcolnak magukkal. Mit tehetünk mást, útnak indulunk, hogy felkutassuk és kiszabadítsuk. Igen ám, csakhogy a világ nem túl békés hely, ugyanis épp ádáz háború dúl az emberek és egy idegen faj között. Ennek két eredménye van: mindenfelé radioaktív hulladék és halálos mérgű bokrok burjánzanak. Egy ilyen terepen még egy sokat látott madárkának is komoly kihívás a navigálás.
Pláne, hogy mindezt teljesen 2D-ben, oldalnézetben kell megvalósítanunk. A játékmenet faék egyszerűségű, de cserébe teljesen logikátlan is. Ha kontrollerrel játszunk, akkor a bal analóg karral repkedhetünk előre-hátra és fel meg le. Semmi extra, picit szokni kell, de azért működik. Más kérdés, hogy ha elengedjük a kart, akkor madárkánk lepottyan az égből, szóval folyamatosan mozgásban kell lennünk, mint a cápának, ha nem akar megfulladni. Éppen ezért a néha szükséges precízebb mozgások már nehézséget tudnak okozni. De összességében tényleg tanulható a dolog. Ha viszont egérrel és billentyűzettel játszunk, akkor ugyanezt az egérrel kell megtennünk, na azt nem is részletezném...
Amit nagyon nem értettem, és nem is nagyon kaptam rá magyarázatot a játéktól, azok a radioaktív hulladékok. Ezek úton-útfélen felbukkannak a pályán, és ha túl közel megyünk hozzájuk, természetesen meghalunk. Igen ám, csakhogy elrepülve felettük, egy tisztességes albatrosz méretű kakát rájuk pottyantva megszüntethetjük őket (he?!), sőt, még ki is szabadíthatunk belőlük energiapöttyöket. Ezeket össze is kell szedegetnünk, ugyanis ezek töltik vissza az egyébként a sugárzástól csökkenő életerőnket. Teljesen logikus felállás, nem?! Ha viszont egy mérgező bokor bármelyik tüskéjéhez hozzáérünk, akkor konyec filma, madárkánknak azonnal, visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul annyi. Visszakerülünk jobbik esetben egy nem túl távoli checkpointra (sosem tudjuk, az hol van), rosszabbik esetben a pálya elejére. Ugyanígy akkor is azonnal meghalunk, ha egy katona kiszúr minket (ezt hol egy távcső képében, hol a Commandos játékokból ismerős látótér formájában jelzi a játék).
A pályák egyébként egész változatosak, legalábbis a játék nyújtotta lehetőségekhez képest. Hol szétbombázott házakon repülünk keresztül, hol erdőkben repkedünk, hol pedig régi gyárépületekben vagy épp föld alatt húzódó csatornákban. A célunk persze mindig, mindenhol ugyanaz: haladni, hulladékra tojni, energiát gyűjteni és eljutni a pálya végére. Mindezt a játék címéhez méltón egy totál fekete-szürke-fehér designból felépített környezetben, ahol egyedül a radioaktív hulladék, az abból kiszabaduló energiapöttyök és a madárkánk szárnyai hoznak egy bizonyos színt – ezt a játék elején mi választhatjuk ki, legyen bármi jelentősége is a dolognak.
A Grayland grafikájában és játékmenetében nekem olyannak tűnt, mintha egy játékfejlesztés szakra járó egyetemista diplomamunkája lenne (bár azt nem merném megtippelni, hogy átengednék-e érte vagy sem). Ehhez jön még az első hallásra elég hangulatos muzsika is... ami aztán a második, harmadik, tizenkétezerhatszázhuszonharmadik hallásra borzasztó idegesítővé válik, ugyanis nagyjából fél perces, és egyfolytában ismétlődik.
Így a Grayland nem volt több számomra bármely más, Steamen fellelhető indie próbálkozásnál. Ha van két-három felesleges órád, amit teljesen céltalan repkedéssel és potyogtatással töltenél, miközben a háttérben egy háború jelenetei zajlanak, azt ki tudod tölteni vele. Érdekes rész benne, amikor összehaverkodunk egy idegennel, aki felett egy időre át is vehetjük az irányítást, ilyenkor egy roppant esetleges lövöldözős részt is átélhetünk. De erről is üvölt, hogy csak azért került bele, mert a fejlesztők meg tudták csinálni...
