India masszív videojátékos piac a több mint 365 milliós online felhasználóbázisával, azonban viszonylag kevés alkotást hoztak létre indiai fejlesztők – legalábbis kevés jutott ki a nagyvilágba. A Raji: An Ancient Epicet azonban üdvrivalgásokkal fogadta a szubkontinens streamerközössége, és lelkesen közvetítette már megjelenése óta, mit sem törődve annak felületességével.
Történetünk főhőse a címadó Raji, akinek démonok elrabolják a testvérét, így a nyomába ered. Útján Visnu és Durga istenségek segítik, akiknek a narrációjából többet tudhatunk meg a világról. Raji utcai artistaként mozgékony és fürge, ami magyarázatot ad arra, hogy miért képes masszív ugrásokat és akrobatikus mozdulatokat végrehajtani. A főleg a Prince of Persiából merítő, izometrikus nézetben játszható kalandban szökdelnünk és mászkálnunk kell karakterünkkel, időnként pedig monoton csatákat vívnunk a démonok – vagy ráksaszák – hadaival. Az aránytalanul rövid, 5-6 órás játékmenetet pedig időnként rémesen egyszerű logikai feladványok törik meg.
Rajival gyönyörű tájakon haladhatunk végig, amelyek India képeslapokon látott változatát elevenítik meg. Piaci bódék között lavírozhatunk, egy rádzsput erődön vagy egy pahari hegyitemplomon barangolhatunk keresztül. A különböző helyszínek sajátos színvilággal és bűbájos hangulattal fogadnak, a kameraállás és a távolság pedig érezteti velünk, hogy apró szemcsék vagyunk ebben a nagy és mitikus világban. A gond abból adódik, hogy míg a cím „ősi eposzként” titulálja magát, az említett rádzsput erőd pont, hogy középkori. Elsőre azt gondolná az ember, hogy szőrszálhasogatásról van szó, de szinte a teljes narratíva a modern, politicizált hindu hagyományt eleveníti fel. Remek választás, hogy a klasszikus ábrázolásmódokkal szemben egy alkalmas, hősies és életképes nő áll a középpontban, de kellemetlen, hogy míg az építészetében és tereptárgyaiban gyakran utal a muszlimokra, addig maguk az emberek gyanúsan hiányoznak, felerősítve a jelenleg nagyon erős muszlimellenes kulturális szemléletet.
A kulturális hiányosságok – amelyekből ez csak a jéghegy csúcsa – mellett játékként sem szuperál igazán a Raji. Fárasztóan elavult harcrendszere és pályatervezése nem túl élvezetes, és bár látványosak az animációk és Raji mozdulatai különböző fegyvereivel, semmi sem indokolja eszköztára használatát. Kezdetben háromágú trisulját használja, később azonban egy íjra is szert tesz, majd kardra és pajzsra, amelyeket átitathat az istenek erejével, így árammal, tűzzel és jéggel ruházva fel őket. Ez számtalan kiváló lehetőséget biztosítana, ahogy a szokásos gyenge és erős támadások, valamint a falakról, oszlopokról való elugrás és a levegőből való lesújtás opciója is, de helyette a rövid kaland jelentős részét gurulgatással és gombpüföléssel abszolválhatjuk. Amikor pedig épp érdekes lenne, valamint a narratívában is felcsillan valami, ami minimálisan elüt a kliséktől, egyszercsak hirtelen vége szakad a játéknak/történetnek.
A Raji: An Ancient Epic lehetett volna valami sokkal jobb és sokkal gazdagabb, de helyette egy sekélyes próbálkozás lett egy kezdő csapattól. A tizenhárom fős team képileg és zeneileg kiváló világot alkotott, de nem sikerült jelentőségtelivé tennie, függetlenül attól, hogy az ország politikai hatalmának fáradt narratíváját követte – ettől függetlenül mechanikailag is többet ki lehetett volna hozni belőle.
