26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Pinball FX3 – Indiana Jones: The Pinball Adventure

Századik asztalához érkezett a Zen Studios.

Írta: Dino

100. Szép kerek szám. És ahogy mondják, gombócból is sok. Hát még flipperasztalból. Márpedig ennyinél tart már a Zen Studios felhozatala, amit a 2017-ben megjelent Pinball FX3 játékában el lehet érni. A kerek „jubileum” ráadásul igazán szépen sikerült: egy igazi legendás flipper virtuális mását készítették el a budapesti fejlesztők. Ez pedig nem más, mint a Williamstől eredetileg 1993-ban napvilágot látott Indiana Jones: The Pinball Adventure.

Pinball FX3 – Indiana Jones: The Pinball Adventure

Az új asztal az első három Indiana Jones filmet veszi alapul (Az elveszett frigyláda fosztogatói, Indiana Jones és a végzet temploma, valamint Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag – a negyedik igazoltan van távol, hiszen az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága sokkal később, 2008-ban került bemutatásra). Így aztán a kapott feladatok során kereshetjük Mariont Kairó utcáin, megpróbálhatunk átkelni a függőhídon vagy elmenekülni a brünwaldi kastélyból, de még a Szent Grállal is van egy feladat a pontmátrix-kijelzőn.

Az asztalhoz megtartották az eredeti hangokat, és zenének is John Williams dallamai csendülnek fel természetesen. Ez volt anno az első flipper, amely a DCS hangrendszert alkalmazta, és ehhez még John Rhys-Davies (a filmben Sallah) is felmondott pár extra sort. A hangokat azonban megtartották eredeti minőségükben, ami egyrészt jó, mert így korhű, másrészt viszont kicsit talán zavaró, hogy ennyivel rosszabbak a megszólaló hangok.

Pinball FX3 – Indiana Jones: The Pinball Adventure

Ahogy a többi Williams flipper Pinball FX-esítései kapcsán már megszokhattuk, ezúttal is két változata van az új asztalnak. Az egyik az eredetihez hű, míg a másik egy grafikailag felturbózott verzió, az asztal tetején ugráló és ostorával csapkodó Indiana Jonesszal, egy frigyládával és más hasonló extrákkal. A két variáció között egyetlen gombnyomással válthatunk akár játék közben is.

Ami elsőre feltűnt, az az, hogy igen bőkezűen osztogatja a program a százezreket és milliókat. Igaz, „cserébe” a két kar között elég nagy a távolság, és kicsit talán túl könnyen slisszolt ott ki a golyó. Valamint, ha oldalt ment ki (főleg a bal oldali sávon, mert jobb oldalon rendszeresen kaptam védelmet), akkor sose sikerült az asztalt meglökve visszahoznom játékba a golyót, míg más asztaloknál ezzel a manőverrel néha sikerrel szoktam járni. Érdekes még az asztalon a multiball, mert van, hogy egyszerre öt-hat golyót is beenged a pályára, ami már kicsit kaotikussá válik.

Pinball FX3 – Indiana Jones: The Pinball Adventure

A Zen Studios méltó alanyt választott ahhoz, hogy a játékukba kerülő századik asztal igazán exkluzív legyen. Az átirat jól sikerült, de ez a csapat munkásságát ismerve talán nem meglepő. Egyedül talán az árcédulán rökönyödhetünk meg. Mert míg megszokhattuk, hogy a 3490 forintos pakkokban jellemzően három-négy (de legalább kettő) flipperasztalt kapunk, az Indiana Jones: The Pinball Adventure egyetlen asztaláért 5240 forintot kérnek el a PlayStation Store-ban. De Steamen is hasonló a helyzet: míg ott a pakkok 8-10 euróba kerülnek, Indy kalandjaiért 12,49 eurót kell fizetni. Bizonyára a LucasFilm licenc kerülhetett sokba, de ez akkor is aránytalanul magas ár egyetlen asztalért. (És még az új Pinball FX-be se lehet továbbvinni...)

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Pinball FX3
  • Pinball FX3
  • Pinball FX3
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!