Úgy tűnik, a lengyel PlayWay csoportnál reneszánszát éli a második világháború témája, ugyanis az ő gondozásukban éppen csak megjelent Aircraft Carrier Survival után hamarosan érkezik a háború végnapjaiban játszódó, hasonszőrű stratégia játékuk, a Project Wunderwaffe. Az erősen early access státuszban lévő alkotás az elmúlt pár napban ingyenesen kipróbálható volt.

Feladatunk, hogy a náci Németország oldalán a minden irányból nyomuló szövetségesek előretörését megállítsuk, ehhez pedig olyan csodafegyvereket fejlesszünk ki, amelyekkel az erőviszonyokat egyből megfordítva akár a háborút is megnyerhetjük. Ehhez szükségünk van egy hegy gyomrába rejtett bázisra, ennek létrehozása, menedzselése lesz tehát az első lépés.
Az Aircraft Carrier Survivalhez hasonlóan itt is metszetben látjuk ezúttal a hegyet, nem az anyahajót, és lefelé vagy oldalra ásva alakíthatunk ki helyiségeket. Van itt minden, a bányától kezdve a kantinon át a különböző ércfeldolgozó csarnokokig. Ezeket folyosókkal és felvonókkal köthetjük össze. Emlékeztet a játék az ősrégi klasszikus SimTowerre, ahol ugyanilyen metodika alapján kellett felfelé építkeznünk, egy toronyházat létrehozva.

Ahogy bővül a bázisunk, lehetőségünk lesz kutatás-fejlesztésre és gyártásra, hogy megmaradt csapatainkat minél előbb támogatni tudjuk, ugyanis időnk véges, az ellenség pedig egyre közelebb van. A hegyben bányászott nyersanyagok, valamint a vonattal érkező minimális ellátmány felhasználásával kell egy látszólag bukott pozícióból feltornásznunk magunkat.
A játék alapötlete jó, a hangulat és atmoszféra már most megvan. Ha sikerül úgy összerakni, hogy ne váljon hamar unalmassá, korrekt stratégia válhat a Project Wunderwafféból.