26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

V Rising early access próbakör

Drakula elfeledett unokaöccse felébredt álmából, és most nyaralót épít az erdőben.

Írta: GeryG

Míg a fél játékostársadalom arra vár, hogy kisül-e bármi igazán említésre méltó az éledező Vampire: The Masquerade-ből, addig bizonyos fejlesztők attól teljesen független vámpíros játékokat tesznek le az asztalra. És a jelek szerint erre nagyon is van igény, legalábbis a Stunlock Studios játékára mindenképp. A V Rising egyelőre csak early accessben érhető el, de már a premierje utáni napokban is arról szóltak a hírek, hogy máris milliók fizetnek be rá. És elnézegetve a rajongói véleményeket, a többség bizony nem is bánja azt a kis pénzmagot, amit erre az egyelőre félkész játékra áldozott. Mi is megnéztük, hogy mire ez a nagy felhajtás körülötte, tényleg annyira jó játék a V Rising?

V Rising early access próbakör

Kalandunk úgy kezdődik, ahogy a legtöbb vámpíros sztori. Adott egy ódon koporsó, amelynek egyszer csak felnyílik a teteje, vámpírunk meg békésen ott szundikál benne. Aztán kidörzsöli a csipát az évszázadok óta csukott szeméből, ásít egyet, nyújtózik kettő, csontot ropogtat hármat, végül kimászik a koporsóból. És mi ezen a ponton meg is kapjuk az irányítást, az meg, hogy mihez kezdünk vele, nagy vonalakban már ránk van bízva.

A cél azért nagyjából adott, ugyanis hamar kiderül, hogy míg vérszívónk az igaztalanok álmát horkolta a deszka alatt, addig a világ, amelyben anno elszenderedett, egy hangyányit megváltozott. Míg annak idején buli volt vámpírnak lenni, addig most finoman szólva és ferde szemmel néznek a vérszívóra, miközben a karót döfik a szívébe. Hol van már a régi vendégszeretet?! Mindenfelé Van Helsing estimeséin szocializálódott, fokhagymazabáló vámpírvadászok kóricálnak, ahol meg nem, ott mindenféle szörny meg vadállat és egyebek.

V Rising early access próbakör

Mit tehet egy valaha rettegett, most viszont prédának tartott vámpír egy ilyen helyzetben? Amikor az egykori hatalmas kastély helyén már csak kőkupacok vannak, a többi vámpírt már rég átdöfködték a túlvilágra, és különben is mindenki reflexből utál és előítéletektől vezérelve azonnal kereszteket mutogat? Nos, nincs más hátra, vissza kell állítani a vámpírok egykori becsületét, avagy ki kell szívni az utolsó csepp vért is a környék lakóiból.

A V Rising egy izometrikus nézetű akció-szerepjáték, amelyben először összedobunk egy jóképű vámpírt vagy vámpírlányt, aztán amint a koporsó kiköpött magából egy barlang mélyén, máris nekiláthatunk hosszúnak ígérkező küldetésünknek. Szegény fickón eléggé látszik és érződik, hogy pár évszázadot átaludt, és mint ilyen, kissé el van csigázva. Muszáj lesz apránként több erőre kapni, amihez sok-sok harcon, lootgyűjtögetésen és vérszíváson keresztül vezet az út. Szerencsére a játék már az early access státuszban is hatalmas teret kínál, hogy kibontakozzunk rajta. A világ nem csak nagy, de elég változatos is, erdők, falvak, erődök és temetők sokasága. És bizony ez lesz az új otthonunk, vagyis pontosabban ennek egyik szeglete.

V Rising early access próbakör

Mert az egy dolog, hogy éjszaka vígan elkóborolhatunk bárhová és út közben megkóstolhatunk bárkit, azért egyszer akkor is felkel a nap, és mint tudjuk, az nem barátja a vámpírnak. Éppen ezért érdemes keresni egy kellően eldugott sarkot a térképen, és ott berendezni új kastélyunkat. Illetve eleinte inkább csak a Gonosz halottban látotthoz hasonló faviskónkat, de idővel azért lehet bővülni és szépülni is. Az erődünk – vagy nevezzük, aminek akarjuk – elsődleges célja az, hogy megóvjon minket az olyan rémségesen gonosz dolgoktól, mint a napsütés, de később azért ennél több funkciója is lesz, ahogy egyre több szobával bővítjük. A börtönt például frigónak használhatjuk, ahol tárolhatunk egy-két finom falatot az ínséges időkre.

Azért időnk nagy részét mégis a vidék felfedezésével fogjuk tölteni, a felfedezés nagy részét pedig harcokkal. Sajnos az irányítás nem feltétlenül a játék legerősebb része, de azért szokható. A szerepjátékos vonalat a lootgyűjtögetés táplálja; érdekesség, hogy nincs klasszikus XP-költős karakterfejlődés. Ehelyett a felszedett és később magunk által összebarkácsolt holmink adja majd a képességeinket és statjainkat. A harcokon még lehet majd csiszolni, de az egyensúly már most is egész jó.

V Rising early access próbakör

Az áldozatokból természetesen vért is csapolhatunk, ami szintén érdekesen lett megoldva. A különböző lények vére ugyanis más és más irányban erősítik vámpírunkat. A katonákból erőt, az állatokból ügyességet nyerhetünk és így tovább. A csaták során mindenféle fegyvereket használhatunk, amiket mi magunk is elkészíthetünk majd. Ehhez viszont nyersanyagokra lesz szükségünk, amiket a világban gyűjthetünk össze. Ez egyébként a várépítésre is érvényes, amihez elsősorban fa és kő szükséges... sok fa és sok kő.

A V Risingban valóban van potenciál, de még akadnak benne kidolgozatlan részletek is. A játékot alapvetően online multiplayerre találták ki, így van PvE és PvP rész is, de ezek sincsenek még teljesen kész, lehet rajtuk bőven csiszolni. Szerencsére nem vagyunk rákényszerítve, hogy mindenkivel megosszuk a mi kis világunkat, van opció szóló játékra is.

V Rising early access próbakör

A próbakör alapján abszolút értem, miért kattantak rá rengetegen erre a játékra. Ügyesen vegyíti magában több egyébként is népszerű műfaj bizonyos jegyeit, így bőven van benne szerepjátékos élmény, némi túlélősdi is, minderre pedig a kifejezetten jól megtervezett építős játékrész teszi fel a koronát. Hogy a V Rising végül hová fog kifutni és mivé fejlődik, az a jövő zenéje, de az alapok már most is nagyon szilárdak. Ha nem fogy ki idő előtt a stúdióból a lendület, akkor még nagyon sokáig fogunk beszélni a játékról.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising
  • V Rising

V Rising

Platform:

Fejlesztő: Stunlock Studios

Kiadó: Stunlock Studios

Megjelenés:
2024. május 2. PC
2024. június 11. PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!