25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Cult of the Lamb teszt – Ördögi, mint az újjászületett bárány

A Devolver Digital nem hazudtolta meg magát, legfrissebb megjelenésük könnyen lehet az idei év legjobb játéka.

Írta: Zoo_Lee

Az utóbbi évek során egyre csak erősödött az a tendencia, hogy az éves játékfelhozatalból, függetlenül attól, hogy mit jelentett be az EA, a Ubisoft, a 2K és társaik, a Devolver Digital aktuális megjelenéseit várom a legjobban. Szenzációsan jól sikerült címekkel és egy zseniális, parodisztikus prezentációs stílussal érték el, hogy a legegyedibb (és legbetegebb) játékkiadóként ismerjék őket. Erre a címre és a játékosok bizalmára pedig (egy-két mellényúlástól eltekintve) eddig minden évben rászolgáltak. A Cult of the Lamb pedig újabb szenzációs addíció az impozáns repertoárhoz.

Cult of the Lamb teszt – Ördögi, mint az újjászületett bárány

Egy antropomorf állatokkal teli, mesekönyvszerű világban játszódik történetünk, amelynek uralkodói a „Régi Hit” fenntartásán fáradozó négy, lovecrafti szörnyetegekre emlékeztető püspök, akik mindent megtesznek hatalmuk és halhatatlanságuk megőrzése érdekében. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy vallásuk antitézisét, a Sátán megfelelőjét, az „Odalent Várakozót” mágikus béklyókkal tartják fogságban, és levadásztatnak, majd megöletnek mindenkit, aki a prófécia szerint a sötét teremtmény avatárjaként elhozhatná bukásukat. A történet kezdetén már épp sikerrel járnának, és oltárukon feláldozzák az utolsó élő bárányt – ám ártatlan kis hősünk lelke a túlvilág helyett egyenesen az Odalent Várakozó börtönébe kerül, aki alkut ajánl neki: visszatérhet az élők sorába és bosszút állhat, ha cserébe alapít egy szektát a sötét isten nevében, majd a püspökök megölésével feloldja béklyóit és szabadon engedi őt.

Miután visszatértünk az élők sorába, a Cult of the Lamb lényegében kétféle játékmenetet vegyít: az egyik egy The Binding of Isaachez hasonló roguelite kaszabolda, amelyben ellátogatunk az egyes püspökök birodalmába, hogy ott random generált, főellenfelekkel végződő pályákon végezzünk híveikkel, megnyissuk a templomaikba vezető utat, valamint nyersanyagokat gyűjtsünk és leendő kultistákat toborozzunk. Ha sikerrel végződik expedíciónk, vagy fűbe harapunk, szektánk menedékében térünk magunkhoz (utóbbi esetben az összegyűjtött zsákmány egy részének elbukása mellett). Itt a program egy Stardew Valley/Tycoon jellegű menedzsmentjátékká változik. Toborzott szektatagjainknak különböző feladatokat oszthatunk ki, gondoskodnunk kell számukra fekhelyekről, ételről, higiéniai megoldásokról, valamint fenn kell tartanunk hitüket, és leszámolnunk a felbukkanó eretnek tanokkal.

Cult of the Lamb teszt – Ördögi, mint az újjászületett bárány

A két stílus kombinációja egy brutálisan addiktív eleggyé áll össze, javarészt annak köszönhetően, hogy a Cult of the Lamb lényegében egy bravúros triplaszaltóval ugorja át a roguelite játékok azon amatőr problémáját, hogy az egyes nekifutások között gyakran nincs elég újdonság, egy ponton túl egyre kevesebb tényező motivál az újabb és újabb próbálkozásokra. Még a leggyengébb nekifutás során is legalább nyersanyagokkal gazdagodunk, a főhadiszállásunkra visszaérve pedig az eltelt idő alatt újabb építési illetve fejlesztési lehetőségek nyílnak meg számunkra.

Kalandjaink során, illetve a táborunk középpontjában emelt bálványon például hitet gyűjthetünk, amelynek révén újabb felhúzható épületeket nyithatunk meg, illetve fejleszthetjük a már meglevőeket. A fából, kőből és egyéb ércekből építkezni tudunk, a húsból, halból, bogyókból (és pár nem túl higiénikus alapanyagból) pedig főzhetünk híveink számára. Templomunkban naponta egyszer misét tarthatunk, ahol híveink számától függően egyre több imára tehetünk szert, amelyekből bárányunk szintet léphet, és több életerővel, újabb fegyvertípusokkal vághat bele a következő kalandokba.

Cult of the Lamb teszt – Ördögi, mint az újjászületett bárány

De ha például összegyűjtöttünk legalább három ősi tábladarabot útjaink során, új parancsolatokat is hirdethetünk híveink számára, amelyek meghatározhatják, pontosan milyen típusú szektát is irányítunk, illetve új szertartásokat tesznek elérhetővé, amelyek elvégzésével ideiglenes bónuszokhoz juttathatjuk táborunkat. Lehetünk jámbor, bátorító, megértő és békés vezető, vagy ördögi zsarnok, akik kötelező böjt mellett dolgoztatja híveit napokig, fenyegetéssel tartja fenn a fegyelmet, időnként pedig feláldozza a kevésbé elkötelezett követőket, majd a többieket kannibalizmusra kényszeríti.

Ezek a parancsolatok más okból is fontos döntési pontok, a tábor menedzselése ugyanis főleg a játék elején, amikor még nem elérhetőek a bizonyos feladattípusok automatikus elvégzését biztosító épületek, meglehetősen sok kötelesség szakad majd a nyakunkba. Mi leszünk a séfek, a higiéniáért felelős takarítók, a kertészek, és a gyógyítók is egyben, a püspökök levadászása során pedig fél szemmel mindig figyelnünk kell a kezelőfelület bal felső sarkába került állapotjelzőt, hogy miközben mi halomra daráljuk a gaz ellent, híveink nem sodródtak-e az éhhalál küszöbére, nem pusztítja-e őket a pestis az eltakarítatlan hányás- és ürülékhalmok miatt, vagy nem kezdett-e el meginogni a hitük, aminek hatására szép lassan elpártolhatnak tőlünk.

Cult of the Lamb teszt – Ördögi, mint az újjászületett bárány

Hiába nyílik meg a lehetőség az egyes püspökök halála után, hogy birodalmukba akár hosszabb, még keményebb kirándulásokra induljunk, táborunk igényei gyakrabban fogják megszakítani ezeket az utakat, mint az elhalálozásunk. De még később, a játék végéhez közel sem dőlhetünk teljesen hátra, amikor a különböző épületek és szerepkörök révén híveink már önellátóbbak lesznek: a szekta vezetése mindvégig a mi feladatunk marad, illetve híveink egyenkénti menedzselése, az általuk időnként felkínált mellékküldetések megoldása is, melyek nem csak elkötelezettségüket növelik irántunk, de ha ezek által a hűségük szintet lép, egy jó adag hit is ütheti a markunkat. (Arról nem is beszélve, hogy ezek a mellékküldetések elég szürreálisak a maguk nemében, a játék elején egyik követőm például félrevont, és bevallotta, hogy régi álma egy ürülékből főzött ragut enni.)

De ez még mindig csak a lehetséges tevékenységek egy része, a tábor menedzselése és a püspökök birodalma mellett a játékban fokozatosan nyílnak meg további helyszínek, ahová például elmehetünk horgászni, ezáltal tartalmasabb alapanyagokat szerezni híveinknek, elnyerhetjük egy világítótorony köré szerveződött kisebb szekta tiszteletét is, vagy esetleg összeülhetünk kockázni is remeteként éldegélő elődünkkel.

Cult of the Lamb teszt – Ördögi, mint az újjászületett bárány

A Cult of the Lambnek vannak problémái, a tábor mikromenedzsmentje főleg a játék elején kissé túlságosan időigényes és hangsúlyos tud lenni, akad egy-két apróbb glitch, az ellenfelek támadóanimációit néha nehéz észrevenni a túlzsúfoltabb arénákban, azt pedig nem bántam volna, ha szektánk és táborunk megjelenése valamivel jobban tükrözné, hogy pontosan milyen stílusú vezetőkké is váltunk. Viszont ezek szinte mind elhanyagolhatóak a brutálisan ütős hangulat, a minden elemében szórakoztató, változatos játékmenet mellett.

A Cult of the Lamb szenzációsan jó játék, megkockáztatom, a roguelite műfaj legújabb klasszikusa az olyan nagy nevek mellett, mint a Hades, a Dead Cells és az Isaac, illetve jó eséllyel vagy az év játéka számomra, vagy legalábbis erősen dobogós darab lesz.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • A szektamenedzsment és a roguelite kaszabolda játékmenete remekül kiegészíti egymást, folyamatos a motiváció az újabb és újabb nekifutásokra
  • Eszméletlenül látványos és hangulatos, a meseszerű prezentációra ellenére rengeteg elborult, morbid elemmel
Negatívumok
  • A mikromenedzsmentben elég könnyen el lehet veszni főleg a játék elején és magasabb nehézségi szinteken
  • Az ellenfelek mozgását néha nehéz követni a túlzsúfoltabb arénákban
  • Apróbb grafikai glitchek
  • Iszonyatosan addiktív, egy rövid játékalkalom is képes bő két órára a játék elé szegezni

További képek

  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb
  • Cult of the Lamb

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!