26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Dead Island 2 gamescom próbakör

Úgy tűnik, hosszú évek és pár fejlesztőcsere után finisbe ér a zombis játék.

Írta: Dino

A Dead Island 2 fejlesztése egyáltalán nem mondható zökkenőmentesnek, azonban most úgy tűnik, hogy a jelenlegi csapattal, azaz a Dambuster Studióval végre finisbe ér a munka, és jövő év elején megjelenhet a véres akciójáték. A gamescomon 20 perc erejéig lehetőség nyílt a kipróbálására, így kíváncsian vetettem bele magam a Los Angeles-i történetbe.

Dead Island 2 gamescom próbakör

A korábbi paradicsom helyszín helyett ugyanis ezúttal az angyalok városa szolgál a zombis történet díszletéül, ahol Santa Monicától Venice Beach-en keresztül Bel Airig a nagyváros számos részén megfordulhatunk. A próbalehetőség során Santa Monica homokfövenyén indulhattam neki a kalandoknak, a hat karakter egyikével, Amyvel.

Egy nyíl jelezte következő célpontunkat (a mólón lévő vidámpark felé irányítva), de mivel buzdítottak a felfedezésre, én először inkább a legközelebbi épületbe nyitottam be. Az azonban már hemzsegett a zombiktól, így amikor meglátta kavargásomat az egyik fejlesztő, inkább továbbterelt, hogy lehetőleg a rendelkezésre álló idő végére eljuthassak a főellenfélig (nem sikerült... :D ).

Dead Island 2 gamescom próbakör

Amúgy még a játéklehetőség előtt röviden elmondtak pár dolgot a Dead Island 2-ről a fejlesztők, de azon kívül, hogy természetesen ezúttal is zombikra számíthatunk, azt tartották legfontosabbnak, hogy egy igen véres játékot kapunk, amelyben a közelharcot és a lőfegyverek használatát kombinálhatjuk.

Ennek megfelelően már a próbalehetőség során is számos különböző fegyver között lehetett váltogatni, a vascsőtől kezdve a szöges husángig. Már ezekkel is brutális kegyetlenséggel lehetet szétcsapni támadóink között, de ha megnézitek a fenti gameplay trailert, láthatjátok, hogy komolyan gondolták a fejlesztők, hogy igen véres lesz a Dead Island 2. Egy-egy kivégzési módszer akár a Mortal Kombatban is megállná a helyét...

Dead Island 2 gamescom próbakör

De a fegyverek mellett zombikból is rengeteg van, és ez nem csak a mennyiségüket jelenti. Lesznek mezei zombik, de olyanok is, akiket nem lehet pár csapással elintézni. Vagy azzal nehezítik meg dolgunkat, hogy lövöldöznek felénk, esetleg elektromossággal támadnak ránk. És persze különböző boss ellenfelek is várnak majd ránk.

A látottak alapján a Dead Island 2 fejlesztése jó úton halad, ráadásul már nagyjából a célegyenesben tartanak a munkálatok, ugyanis 2023. február 3-ára van kitűzve a megjelenése. Ekkor PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra, valamint Xbox Series X/S-re érkezik majd meg a játék, amelyet akár háromfős kooperatív módban is tolhatunk majd.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Dead Island 2
  • Dead Island 2
  • Dead Island 2

Dead Island 2

Platform:

Fejlesztő: Dambuster Studios

Kiadó: Plaion, Deep Silver

Forgalmazó: magnew

Megjelenés: 2023. április 21.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!