A John Wick filmekben azon túl, hogy igen látványos akciójelenetek hullámvasútja, az tetszett igazán, ahogy az alvilágot egy társadalmon belül működő önálló ökoszisztémaként ábrázolták. Mindenkinek megvan a maga helye és szerepe a folyamatokban. Az egyik ilyen szerep egy igazi szürke eminenciásé, azé az öregúré, aki embereivel telefonhívásra érkezik mondjuk egy leszámolás vagy gyilkosság helyszínére, majd gondos odafigyeléssel patyolatra változtatja a tetthelyet. Nos, nagyjából valami ilyesmi lesz a feladatunk a hamarosan megjelenő Serial Cleanersben is, amelynek egy korai változatát a gamescomon ki is tudtam próbálni.

A játék elődje, a Serial Cleaner 2017-ben jelent meg, és egész szép sikert aratott. A fejlesztők, a Draw Distance stúdió már akkor is egy kimondottan szórakoztató játékot tett le az asztalra, de most eltökélt szándékuk, hogy az akkor kitaposott ösvényen tovább haladva egy még jobb folytatással örvendeztessék meg a rajongókat. Követik is a több, nagyobb, szebb, jobb elvet.
A Serial Cleanersben már négy karakterből áll a kis takarítóbrigádunk. Az első részből ismerős Bob C. Leaner (olvasd össze a nevét...) mellett megismerhetjük Erin Vip3r Reedet, Latisha Lati Thomast és a nem kicsit pszichopata Haldor Hal Boent. Mindannyian másképp viszonyulnak ehhez a melóhoz, ennek megfelelően mind más képességekkel és eszközökkel ugranak neki egy-egy megbízásnak.

De miről is lesz szó? Nos, mint említettem az alvilág takarítói leszünk, akiknek el kell tűntetniük a hullákat, felmosni a vértócsákat, megsemmisíteni a bizonyítékokat. És mindezt többnyire úgy, hogy a rendőrség már javában helyszínel, de legalábbis lezárta az adott tetthely környékét és ott kolbászolnak fel-alá. Mondani sem kell, hogy ilyen körülmények között meglehetősen bonyolult zsákba pakolni a hullákat majd elvonszolni őket a kocsi csomagtartójához vagy épp egy szemétledobóhoz.
És biztosak lehetünk benne, hogy ha a rend ébre őrei kiszúrnak minket, akkor vége a jól jövedelmező takarítgatásnak. Éppen ezért igyekeznünk kell kiismerni a szokásaikat és a járőrútvonalaikat. Ki kell játszanunk őket, elterelni a figyelmüket, esetleg bezárni őket valahová (ahonnan úgyis kiszabadulnak néhány perc alatt), hogy legyen lehetőségünk közben a fő feladatainkat is elvégezni.

A Serial Cleaners látványvilágában is jelentős előrelépést tesz a 2D-s elődhöz képest, ugyanakkor a grafikai stílusa hű marad hozzá. Ezért a játék picit úgy néz ki, mintha a karaktereket kézzel megrajzolták és kivágták volna papírból. Véleményem szerint ez remekül illeszkedik ehhez a kicsit sem komolyan vehető, de a gamescomos próbaköröm alapján mocskosul szórakoztató játékhoz.
A játékmenet nagyon ötletes, a látványvilág igényes, a hangulat pedig pazar. Szóval elvileg minden adott, hogy a Serial Cleaners megismételje a Serial Cleaner 2017-es sikerét. Vagy épp túl is szárnyalja azt.