Az indie játékok mindig is a videojáték-ipar legérdekesebb szegmensét képviselték. A független fejlesztőket nem kötik a kiadók elvárásai, legtöbbször nem azért készítenek el egy-egy játékot, hogy profitot maximalizáljanak vele, hanem azért, amiről ez az iparág eredendően szólni hivatott: a szórakoztatásért. Éppen ezért szoktak a legkreatívabb, legérdekesebb és olykor legmeghökkentőbb játékok is általában az indie fejlesztők kezei közül kikerülni. Nincs ez másképp jelen írásom tárgya, a Choo-Choo Charles esetében sem.
A játékot készítő Two Star Game voltaképpen egyetlen fejlesztőt, Gavin Eisenbeiszt takarja, aki kifejezetten a különös horrorjátékokra szakosodott. Saját elmondása szerint olykor az alapján készít játékot, hogy valaki a rémálmairól mesélt neki, így született meg például a No-Snake Hotel, amely mindössze 24 óra alatt készült el anno. A játék alig 3-5 percnyi játékidőt kínál, ez idő alatt egy hotelben kell egy hatalmas piton elől menekülnünk. De visszatérve a Choo-Choo Charleshoz: kreativitás terén azt hiszem, 2022 egyik rejtett kincséről beszélhetünk.
A játék története egy távoli szigeten játszódik, ahol kifejezetten a bányászat miatt telepedtek le az emberek. Nincsenek is sokan, város vagy falu nincs is, csak itt-ott néhány viskó, amiben a helyiek laknak. A szigetet keresztül-kasul kifurkálták a bányászok, akik azonban túl mélyre ástak és felébresztették Charlest. Vagy valami hasonló. Charles ugyanis egy vonatdémon-féleség, akinek mozdony teste van, pokoli bohócarca és póklábakon közlekedik. Megzabál mindent és mindenkit, aki a közelébe merészkedik, és állandóan a szigetet járja.
De hogy ne csak őmiatta fájjon a fejünk, arról a követői, egyfajta szekta gondoskodik. Velük többnyire a küldetések során a bányákban fogunk találkozni, és nem nagyon lehet velük mit kezdeni. A játék e téren elvileg a settenkedésre építene, de ez a mechanizmus tulajdonképpen egyáltalán nem működik. És mivel gyalogosan lőfegyver nincs nálunk és a hulláktól sem lehet valamiért elvenni az övéket, marad a menekülés vissza a vonathoz. Ja, merthogy az egész szigetet egy saját rozoga mozdonnyal fogjuk bejárni.
A játék célja tulajdonképpen nagyon egyszerű és lineáris. Adott a mi kis rozzant vonatunk, amely hiába van felszerelve egy géppuskával, esélye sincs Charlesszal szemben. Viszont a szigetet bejárva az NPC-ktől fő- és mellékküldetéseket fogadhatunk el, cserébe pedig ócskavas a jutalmunk. Ebből lehet aztán fejleszteni vonatunk páncélját, sebességét és fegyverzetét is. Idővel a kinézete is változik, a vége felé már egész masszív kis mozdonyt faraghatunk belőle. Itt-ott festékes dobozokat is találunk, ezekkel bármikor átmázolhatjuk a mozdonyt, ha az alap sárga szín nem szimpi.
Sajnos az egész játékról süt a szándékos vagy véletlen bagatellség. Elvileg poénnak szánták őket, de sajnos a legtöbb poén nem ül, vagy csak egyszerűen gyenge. Az NPC-k nem emlékezetesek, cserébe garantáltan bugyuta feladatokkal bíznak meg, mint a közeli barlangból elhozni a sziget utolsó kovászos uborkás üvegcséjét. De muszáj vagyunk ezeket darálni, mert csak így szedhetünk össze elég ócskavasat, hogy kikupáljuk mozdonyunkat. Olykor Charles is feltűnik a színen, de esélyünk csak a nagy végső leszámolás során lesz ellenünk. De erre sem kell túl sokat várnunk, hiszen az egész játék kb. másfél óra alatt letudható.
A Choo-Choo Charles látványvilágáról elég nehéz beszélni. Egyfelől egy egyszemélyes indie projekthez képest egészen összeszedett. A világ elég nagy, de persze cseppet sem változatos, alig néhány tucat tereptárgy ismétlődik benne végestelen végig. Az emberek is elég bugyután festenek, ráadásul mimikájuk nincs is, pedig még egy rakás szinkronszínész is hallható a játékban. Persze e téren se számítson senki sztárokra, hiszen ez inkább egy buliprojekt, ennek megfelelő haveri társasággal. Nekem a legjobban mégis a textúrák tetszettek, azok ugyanis olyanok, mintha ceruzával firkálta volna őket a készítő. Összességében tehát a Choo-Choo Charles valójában csúf, mégis tök jól néz ki.
De ez általánosságban is elmondható a játékról: nagyon gagyi, mégis tök jó. Legalábbis arra a kb. 90 percre, amit felölel, jól elvan vele az ember. Csodára senki se számítson tőle, hiszen a legérdekesebb részekből – a Charles elleni harcokból – van benne a legkevesebb. Charles egyébként tényleg elég parásan néz ki, aki nem bírja a bohócokat és/vagy a pókokat, azoknak okozhat kellemetlen perceket. Úgy néz ki egyébként, hogy a játék eléggé betalált, hiszen egy hónappal a megjelenése után máris közel nyolcezer értékelést kapott a Steamen. És bizony ezek alapján a tetszési indexe 92%-on áll, ami tiszteletre méltó teljesítmény.
