Van a szobastratégáknak egy olyan nem is annyira szűk rétege, akik nem feltétlenül a háborúskodást tartják a legfontosabb játékélménynek. Ők azok, akik sokkal többre tartják, ha egy ország, régió, város vagy épp falucska életét egyengethetik egyik napról a másikra. Az tölti el örömmel őket, ha beindulnak a termelési láncok, a lakók elégedettek, a kincstár gyarapszik, ezzel pedig apránként új lehetőségek, új távlatok nyílnak. Ők azok, akik annak idején imádták a The Settlers szériát is. Nem csoda, hiszen a Volker Wertich által megálmodott franchise lényege pontosan az volt, amit fent leírtam. Oké, lehetett és végső soron kellett is benne sereget toborozni, hogy megvédhessük magunkat a rivális falvaktól, végül pedig le is igázzuk őket. De nem ez adta a játékok igazi élményét, hanem a kis telepeseink hétköznapjai.
Sajnos azonban valahol a harmadik-negyedik rész, vagyis az ezredforduló környékén eltört valami. Talán éppen az, hogy már Volker Wertich sem dolgozott tovább a játékokon (bár ő a második részen sem, de társa, Thomas Hertzler igen), talán az, hogy a negyedik rész után már Thomas Hertzler is kiszállt. De az is gyanús, hogy a Ubisoft is épp a negyedik résznél szállt be a buliba, és azóta is a francia kiadó felel a sorozatért.
A lényeg, hogy a 2004-2005-ös Heritage of Kings epizód óta nem egyszerű lejtmenetben, de valóságos zuhanórepülésben vannak szerencsétlen telepeseink. Olyannyira, hogy a Ubisoft a 2007-es hetedik rész után sokáig jegelte is a franchise-t. Az pedig, hogy mennyire nem tudnak vele mit kezdeni, jól mutatta, hogy 2014 körül készült egy hányattatott sorsú játék előbb The Settlers: Kingdoms of Anteria, majd később Champions of Anteria címmel, amely végül 2016-ban jelent meg, nem véletlenül elhagyva a sorozat címét. Ezt követően született meg végül a The Settlers: New Allies, amely szintén elég rögös utat járt be, mire idén feburárban végül megjelent. És mondani sem kell, hogy bár kellemes kis stratégia volt, meg sem közelítette azt, amit egy vérbeli rajongó egy Settlers játéktól joggal elvárhat.
De legyen elég ennyi a történelemórából, hiszen jelen írásom tárgya nem a The Settlers. Vagy legalábbis kimondva nem. Történt ugyanis, hogy épp a New Allies premierje környékén egyszer csak jött a hír, miszerint a már említett Volker Wertich vezetésével az Envision Entertainment dolgozik egy játékon, amely a Pioneers of Pagonia címet viseli. Ez eddig semmi extra, csakhogy amint valaki ránézett az első képekre vagy előzetesre, azonnal homlokon csapta a hamisítatlan Settlers-életérzés. Azóta eltelt jó háromnegyed év, és a tervek szerint hamarosan elrajtolhat a játék korai változata. De a napokban egy demo is felkerült a Steamre, amelyre veterán rajongóként én magam is azonnal rárepültem.
A Pioneers of Pagonia demójában három szigeten telepedhetünk le. Itt érdemes megemlíteni, hogy a teljes játékban majd procedurálisan generált pályákat fogunk kapni, itt viszont az előre megadott pályákat fedezhetjük fel. Apró kis figyelmesség, hogy a pályák elején nem csak úgy ledobnak minket egy tisztásra egy rakás alapellátmány, szerszám és építőanyag kíséretében. Mi kérem, telepesek vagyunk, és mint ilyen, egy mutatós kis lélekvesztőn érkezünk meg az ígéret földjére, vagyis a meghódításra és benépesítésre váró ismeretlen szigetre. A hajó fedélzete pedig roskadozik a kezdő lépések megtételéhez szükséges alapanyagoktól. Ez a tényleg aprócska részlet meglepően sokat dob a játékélményen.
Ami magát a játékmenetet illeti, a lényeg most is az építkezés és a termelési láncok felállítása. Először az építőanyagokról kell gondoskodnunk, így favágót és kőfejtőt kell építenünk. Majd jöhet az erdész, aki pótolja a kivágott fákat, jöhet a kőfaragó, majd átállhatunk az élelmezésre is. Nem elég egyszerű farmot építeni (ilyenből több is van), termőföldet is ki kell jelölnünk, ahol dolgozhatnak. Kell malom, ami feldolgozza a takarmányt, de kell pék is, aki kenyeret süt belőle. Oké, ez eddig a New Alliesban is így volt, de amit ott mocskosul hiányoltam, itt alapvető: van kút és van víz, ami megannyi termelési lánc kulcseleme.
Az épületeket utakkal kell összekötni, ami egyelőre a demóban elég fapados, nehézkesen is működik, és az automatikus vonalvezetés-tervező sem feltétlenül áll mindig a helyzet magaslatán. Sebaj, ezen még bőven van idő faragni. Érdekes váltás, hogy immár a területünk terjeszkedése egy picit másképp működik. Míg korábban elég volt őrtornyokat emelni, most külön épület kell, amit felhúzva telepeseink határkövek elhelyezésével növelik a területünket. Ám ezeket a határköveket is elő kell állítanunk előbb, ami tényleg újdonság. A demóban egyébként meglepően sok épület érhető el, csupán kategóriánként néhány van letiltva.
A Pioneers of Pagonia nagyon szép és mellé nagyon jól is van optimalizálva. Oké, e téren a New Allies sem teljesített rosszul. A játékmenet is nagy vonalakban hasonlít a két játék közt, de a Pagoniában már a demóban is van egy-két olyan részlet, ami a New Alliesból hiányzik. És ez még csak egy készülőfélben lévő játék. Ami pedig a legfontosabb, hogy ennek a játéknak már a demójában is lelke van, ami a Ubisoft kínkeservesen összehozott művéből minden igyekezet ellenére is hiányzott.
Hogy mit hoz még a jövő a Pioneers of Pagonia számára, azt nem tudom, de decemberben elrajtol a korai változat. Amiről pedig már most hallani lehet, hogy valamikor 2024 elején érkezhet a kooperatív mód, ami szintén izgalmas újdonság lehet.
