Immár bő három évtizedesre nyúló videojátékos pályafutásom során volt néhány meghatározó horrorélményem. Ilyen volt a maga idejében az eredeti Resident Evil 2, később a F.E.A.R. ikonikus létrás jelenete. Említhetném a méltatlanul alig ismert Scratches kalandjátékot, majd jött az Amnesia: The Dark Descent, amely a Dome-os karrieremet is beindította... Szintén igen meghatározó volt az Outlast, amelyről máig azt tartom, hogy az egyik, ha nem a legjobb túlélőhorror, amely a maga idejében elképesztően részletes játékmenetet adott, úgy, hogy abban valójában alig lehetett valamit csinálni.
Amikor először hallottam a The Chinese Room új horror-kalandjátékáról, a Still Wakes the Deepről, olyan kép volt bennem a stúdióról, ami alapján egy abszolút nem nekem való horrorra számítottam. A csapat ugyanis leginkább sétaszimulátorairól vált híressé, mint a Dear Esther vagy az Everybody’s Gone to the Rapture. Ám amint megláttam az első trailert a Still Wakes the Deepről, azonnal a már említett Outlast jutott róla eszembe. Ugyanaz az izgalom futott végig rajtam, mint anno annak az első bemutatóit látva. Nem egy sima sétaszimulátor készült, de nem ám. A Still Wakes the Deep kérem egy tökéletesre hangolt feszültséggenerátor.
A történet 1975-ben játszódik, annak is a karácsony előtti napjaiban. A helyszín az Északi-tenger, azon belül pedig a Beira D névre keresztelt olajfúrótorony. Hősünk Caz McLeary, aki egyszerű technikusként dolgozik a tornyon. Úgy jött el otthonról, hogy ez az utolsó melója, ami így is veszélybe sodorta a házasságát, hiszen a felesége nagyon nem támogatta az ötletet, hogy ide jöjjön. Most mégis itt van, de már csak pár napig, mert karácsonyra haza szeretne utazni.
Az eseményekbe akkor csöppenünk bele, amikor McLeary épp összezördül a tornyot irányító főnökkel, aki egyszerűen fogalmazva egy tapló. Nem sokkal a vita után azonban történik valami a tornyon, egy hatalmas robbanás rázza meg, ami után McLeary is kis híján az életét veszti. Nem tudni pontosan, hogy mi történt, de vélhetően valami olyasmibe fúrtak bele, amibe nem lett volna szabad. Hogy pontosan mibe, azt inkább nem lőném le, maradjunk annyiban, hogy ettől a ponttól olyan a játék, mintha a The Thing eltitkolt kisöccse lenne.
A toronyra ugyanis valami nem e világi rémség jutott fel, egy amolyan szubsztancia, amely lassan, de biztosan az egészet bekebelezi. Ami viszont ennél is sokkal rosszabb, hogy azok az emberek, akik kapcsolatba kerültek vele, groteszk szörnyekké váltak, amelyek további áldozatok után kezdenek kutatni. Ez első hallásra abszolút sablonosnak tűnhet, és maga az ötlet tulajdonképpen az is. Viszont a lények megjelenése, működése és viselkedése már egyáltalán nem sablonos, sőt. A megjelenésük annyira nem ijesztő, mint amennyire groteszk. Viszont a viselkedésük és a működésük már kifejezetten idegborzoló lett. E téren szerintem kiválóan vizsgázik a játék és a stúdió, akik eddig nem nagyon készítettek szörnyes játékokat.
Ami a játékmenetet illeti, abban szokás szerint semmilyen harcrendszer nincsen, eszközhasználat is egészen minimális. Mondhatnánk, hogy ezért ez sem több egy sétaszimulátornál, de ez egyáltalán nem igaz. Az egész játékélmény egy idegőrlő menekülés a toronyról. Hol a szó átvitt, hol szó szerinti értelmében. Caz töviről hegyire bejárja az egész létesítményt, felmászik a helikopterleszállóra, leereszkedik a pilonok aljára. A játék végig, mindenhol érezteti velünk, hogy nem vagyunk egyedül, de olcsó jumpscare-rel szinte soha nem traktál. Helyette ügyesen a hangokkal és Caz folyamatos káromkodásával, megjegyzéseivel tartja fent a feszültséget. A hangeffektek helyenként a legjobb horrorfilmeket is simán kenterbe verik. Volt egy rész, amikor a konténerekkel teli fedélzetet ellepi a köd, és halljuk, amint egy lény ott motoszkál, és közben olyan túlvilág sikoltásokat és morgásokat hallat, hogy a hideg futkosott a hátamon. Apropó hangok. Nem ijesztő, de annál hatásosabb, hogy mivel a szereplők skótok (Caz konkrétan glasgow-i), mind olyan akcentussal beszélnek, úgyhogy vagy erősen kell koncentrálni, hogy megértsük, vagy be kell kapcsolni a feliratokat.
Amit konkrétan csinálunk a játékban, az a haladás előre, valamint kisebb, pofon egyszerű fejtörők és feladatok teljesítése. Karokat kell aktiválni, csapokat elzárni, lifteket és hasonlókat működtetni. Amikor pedig egy lény a közelben van, akkor marad a lopakodás, a bujkálás. Érdekes, hogy a játékban még egy tutorial tooltip is van arra, hogyan bújjunk a szekrénybe, de erre nekem később sosem volt szükségem, mintha a készítők menet közben megfeledkeztek volna erről. Viszont volt más lehetőségem elbújni, a feszültség meg így is adott volt, szóval nem éreztem hiányát a szekrényeknek.
A játék fantasztikusan néz ki. Oké, sok részletbe bele lehetne kötni, a modellek sem a legrészletesebbek, de cserébe az egész összhatás olyan szinten organikus és hiteles, hogy engem nem érdekel, hogy a helikopter nézhetne ki jobban is. A pályák felépítése is nagyon átgondolt, simán elhiszem, hogy a valóságban is így néznek ki a fúrótornyok. Más kérdés, hogy a játék egy életre elvette a kedvem, hogy egyet is megnézzek közelebbről, habár erre egyébként sem volt túl sok esély. Amit talán fel tudnék hozni a játék rovására, az a pályák közti töltés. A játéktér szektorokra, kvázi pályákra van bontva, amelyek között ajtókon átlépve tölt a játék. Oké, ez nagyjából 2 másodpercig tart, viszont ettől még számomra 2024-ben egy picit illúzióromboló. De azért ez sem akkora katasztrófa, ami miatt egy hajszállal is kevesebbet ér a szememben a játék. Ahogy az sem, hogy helyenként indokolatlan láthatatlan falak gátolják a haladásunkat. Ez is ritka 2024-ben, de ez is bőven belefér.
Főleg annak fényében, hogy a Still Wakes the Deep e hibáival vagy butaságaival együtt is az év, de talán az elmúlt évek legjobb túlélőhorrorja lett. Az egészről üvölt a profizmus úgy is, hogy valójában nem egy AAA-kategóriás játékról beszélünk. A The Chinese Room megmutatta, hogy simán van olyan jó stúdió, mint a Red Barrels vagy mások, sőt. Az én szememben most ők a legjobbak, és a Still Wakes the Deep az új király, amely letaszította képzeletbeli trónjáról az Outlast első részét. Nem annyira elmebeteg mint az, ez egészen máshogy akasztotta ki a biztonságérzetemet. Biztosan lesz olyan, aki pár perc után ráun vagy egyáltalán nem kapja el a flow. De akit igen, az sok-sok év múlva is emlegetni fogja, hogy mennyire jó játék is volt a Still Wakes the Deep.
