Eleve nehéz vállalkozás volt az, amit a Like a Dragon/Yakuza-sorozat véghezvitt, az utóbbi évek során pedig csak egyre nehezebb és ritkább jelenséggé vált: egy, a PS2/PS3 generációk során még csak rétegjátékként ismert szériából, amelynek egyes részei esetén a kiadó konkrétan fontolgatta, hogy megéri-e a nyugati kiadás, kinőtte magát egy olyan népszerű, AAA-kategóriás sorozattá, amelynek minden újabb felvonását rajongók milliói várják.
Ez lehetővé tette a készítők számára, hogy egyre merészebb ötletekkel kísérletezzenek, például a hetedik részben lecseréljék a főhőst és a sorozat ikonikus harcrendszerét is, illetve megpróbálkozzanak különböző spinoffokkal. Bár személy szerint még mindig várok egy épkézláb remastert vagy remake-et a zombis Yakuza: Dead Soulsból, amelynek esetében elég erősen gyanítom, hogy nem sokan szerethették rajtam kívül, a széria idei termésére sem lehet panasz. A Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii ugyanis az eleve igen bizarr humoráról híres széria legelmebetegebb karakterét, Goro Majimát teszi meg főhősnek, aki hajótörést szenved a Hawaiihoz közeli aprócska Rich Islanden, sérülései miatt pedig még emlékezetét is elveszti. A térségben nemcsak a yakuza klánok aktívak, de a „Madlantis” névre keresztelt, ultragazdagok számára fenntartott titkos luxuskaszinó miatt a 17. századot idéző kalózok is, akik korhű hajókkal, fegyverekkel és felszerelésekkel vadásznak kincsekre a térségben, illetve küzdenek egymással Madlantis kolosszeumában a busás szponzorációk reményében.
Majima emlékei nélkül sem hazudtolja meg magát, előbb összetűzésbe keveredik az egyik helyi legénységgel, majd miután néhány ízben elnáspángolja őket, a hozzá átpártoló tagok társaságában elköti hajójukat, hogy hivatásos kalózkapitányként forgassa fel a vidéket saját identitása és legendás kincsek után kutatva. Nem véletlenül emlegettem a Dead Soulst, a Pirate Yakuza in Hawaii elborult stílusában és hangulatában leginkább azzal mutat rokonságot. A történet ugyanis egy visszaemlékezés, amit a már emlékeit visszanyert Majima mesél egy őt interjúvoló stábnak, és ahogy azt a játék elején is leszögezi, megenged magának némi kreatív szabadságot – például rögtön azt, hogy mekkora problémát okozott az angol/japán nyelvek korlátainak leküzdése a helyiekkel – innentől pedig kérdéses, hogy vajon az elmondott események valóban úgy történtek-e, ahogy hősünk felidézi őket. A néha sugárhajtással süvítő, gépfegyverekkel és fagyasztósugárral ellátott ősöreg kalózhajók például, amelyek fedélzetéről Majima képes akár rakétavetővel is odapörkölni az ellenséges legénységeknek, nemcsak a valóságban, de még az elborult poénjairól ismert Like a Dragon/Yakuza szériában is eléggé kirívó elemek, amelyek mellől ráadásul elmaradhatatlanok a zenés-táncos-kalózos musicaljelenetek, csaták tengeri szörnyekkel, és egyéb finomságok.
Mindez persze nem ütne akkorát, ha nem párosulna hozzá megfelelő játékmenet, ám szerencsére Majima tengeri kalandjainak ilyen téren sincs szégyellnivalója. A Pirate Yakuza in Hawaii-ban egyrészt a széria eredeti, valósidejű beat ‘em-up harcrendszere tér vissza ismét, Majima esetében ráadásul olyan villámgyors mozdulatokkal és kombókkal, amelyek révén az ellenfelek és főellenfelek még akkor sem rúghatnak mellettünk labdába, ha magasabbra toltuk a nehézségi szintet. Majima már az eredeti, kézitusán és késelésen alapuló Mad Dog harcstílusával is komoly fenyegetést jelent, ám amikor a második fejezet elején megnyitja a két kardot forgató Sea Dog stílust, hiába van lehetőség egy gombnyomásra váltani a kettő között, azt valahogy sosem tettem meg, annyira élvezetes volt már alig pár fejlesztés után szó szerint pillanatok alatt végigkaszabolni a néha akár 8-10 fős ellenséges csapatokat.
Emellett bár más Like a Dragon címekhez képest rövidebb darabról van szó (20-30 óra alatt végigvihető, bár ezúttal a New Game+ mód sem került fizetős DLC mögé), melléktevékenységekben sincs hiány. Amikor a történet egy pontján megérkezünk Hawaiira, ott az Infinite Wealth-ből ismerős térkép mellett az összes főbb melléktevékenység elérhetővé válik (sőt a megfelelő DLC birtokában Kasuga és Nancy is csatlakozhatnak legénységünkhöz). A kalózkapitánynak öltözött Majima a játéktermekben ismét számos klasszikus SEGA címmel próbálkozhat (amelyek ismét elérhetőek külön, a játék főmenüjéből is), a bázisként szolgáló Rich Islanden pedig elmerülhet a kertészkedés és főzés művészetében, illetve egy mini állatpark bővítésében és tagjainak gondozásában. A tengeren hajózva összecsaphatunk más legénységekkel, felküzdhetjük magunkat Madlantis kolosszeumának ranglétráján, elásott kincseket deríthetünk fel (sajnos kissé túlzottan generikus, egymásra eléggé hasonlító szigeteken), illetve bővíthetjük, menedzselhetjük hajónkat és legénységünk tagjait is.
Az elegy sosem válik túl bonyolulttá, azonban végtelenül szórakoztató – olyannyira, hogy csak néha-néha tűnik fel, mennyire vontatott vagy ismétlődő egy ponton túl pár poén, vagy hogy kissé hiányzik a Like a Dragon széria másik ismérve, az elvont humor ellenére erős karakterépítés és történet. A Pirate Yakuza in Hawaii egy vidámparki kalózhajós menet, egy könnyed, elborult, kissé vattacukorszagú kaland, mind régi Like a Dragon rajongóknak, mind a széria iránt csak érdeklődőknek (bár ők lehet, hogy jóval nagyobb szeletet kapnak a széria bizarrabb elemeiből, mint amire fel voltak készülve – érdemes vásárlás előtt kipróbálni a még mindig elérhető ingyenes demót). A játék szép, hangulatos, PC-n a beállításokat a legmagasabbra húzva pedig Ryzen 5 3600, Radeon RX 7600, 32 GB DDR4 memória, SSD és FullHD felbontás mellett is bármiféle felskálázás és képkockagenerálás nélkül tudta tartani a megcélzott 60 fpst. Kíváncsian várom, merre halad tovább a sorozat (Dead Souls remake?), mert öröm látni, ahogy a más kiadóknál gyakran hanyatló régi, klasszikus szériák mellett a Like a Dragon mintha évek óta csak egyre jobb és jobb lenne minden új felvonással vagy mellékággal.
